Album



Viktor 114 éves üzenete

2014. január 04.

Szigeti Henrik udvari fényképész nemcsak szakmájához érthetett remekül, de üzleti érzéke is kiváló lehetett. Ennek köszönhető, hogy Szolnokról legfeljebb 3 évvel azután már készült képeslap, hogy az anzikszok nyomtatása Magyarországon is megindult.

Csak ennek az újabb régi képeslapnak a kézbe vételekor szembesültem azzal, hogy ezt az anzikszot is egy fiatal hölgynek küldte egy úr. Nem akarok általánosítani, de a birtokomban lévő, az első világháború környékén vagy az előtt feladott több tucat szolnoki képeslap címzettjeinek többsége hölgy. Vajon az urak utaztak többet? (Most a háborútól tekintsünk el!) Avagy akkoriban "trendi" dolognak számított a fiatalok körében képeslapot küldeni és kapni?

Az biztos, hogy 1900. január 6-án, amikor ezt az "Üdvözlet Szolnokról." feliratú lapot postára adta egy bizonyos Viktor, még alig néhány éves divatról volt szó. Mert mint tudjuk, a képeslap 1870-ben született meg Németországban. Az első magyarországi - máig ismeretlen kiadójú - lapokat két évtizeddel később készítették. Ám a hivatalos, állami képeslap kiadásra csak a Millennium évében, 1896-ban került sor. Majd ezt követően készültek sorra a városokat is ábrázoló lapok, ami a képeslapküldés tömeges elterjedéséhez vezetett. Tehát Szigeti Henrik udvari fényképész maximum három évvel később készíthette el a mellékelt fotókat, és azokból legalább kétféle képeslapot, hiszen 1900 első napjaiban Viktor 4 fillérért már postázott is egyet Aradra, Berecz Paulinának.

Szigeti Henrik üzleti érzékét jól mutatja, hogy a két fotóból nemcsak fekvő formátumú, hanem álló elrendezésű képeslapot is készített. Amiből a birtokomban lévő példányt - nem meglepő - ugyancsak egy hölgynek, bizonyos Szekrényessy Árpádnénak küldték Edelénybe.

A két laphoz használt fotók egyébként két olyan épületet ábrázolnak, amelyek ma már nincsenek meg. A fekvő képeslap bal oldalán a kettővel ezelőtti szolnoki pályaudvar látható, aminek a helyére 1905-ben épült fel a '44-ben lebombázott nagyobb állomás.

A másik képen pedig az a Steiner Jakab Fiai divatáruház látható, amely a hatvanas években tűnt el a Kossuth térről, nagyjából a Magyar utca torkolatával szemben lévő szabadtéri színpad helyéről. Ez utóbbi képen ott a 68-asok obeliszkje és látható valami az egykori piacból is. Ha Szigetinek tényleg jó üzleti érzéke volt, akkor nem véletlenül tette Steinerék házát a képeslapra, hiszen egy ilyen megjelenés komoly reklámot jelenthetett az üzletnek.

No és persze Szolnoknak is. Amiről a korabeli képeslap címzettje - élt Aradon vagy Edelényben - megállapíthatta, hogy komoly város lehet, ha divatáruháza van, kétszintes pályaudvara, rengeteg konflisa. Sőt, ha kicsit figyelmesebb volt a villanyvilágítás jeleit is felfedezhette a két képen. Azaz Szigeti remek üzleti érzéke és a fiatal hölgyeknek tetsző korabeli trend kiváló városmarketing is lehetett. Még ha ez akkoriban nem is jutott senkinek az eszébe.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A Kossuth tér harmadik pillanata
Szolnok főtere valamikor 1962 kora nyarán, hétköznap délidőben. Ez a színes képeslap azonban nemcsak azért érdekes, mert megőrizte a tér egy pillanatát, hanem azért is, mert ez a harmadik olyan képeslappá lett fotó, amiről biztosan állíthatjuk, hogy ugyanonnan, ugyanazokban a percekben készült.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Elrejtett másolat
A kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész, Medgyessy Ferenc egyetlen Szolnokon álló alkotásáról nemcsak kevesen tudják, hol áll, de szinte senki sem nézheti meg közelről. A Szoptató anyával a régi ezer forintos hátulján még ma is előbb találkozhatnak, mint a maga, közel három méteres valóságában.

A Szoborpark további képei