Album



Száz éve a Szapáry vége

2013. október 27.

A Szapáry út végén pózoló fehér ruhás hölgyet valamikor száz évvel ezelőtt fotózhatták le az utca közepén állva. A kép igazi érdekessége azonban nem ő, hanem azok az évszázados képeslapon megörökített házak, amelyek egy kivételével a mai napig állnak.

A festett képeslap bal szélén álló, vörös festésű házban ma a Stock Pub 1927 nevű szórakozóhely üzemel, és úgy tűnik, száz év alatt sem sokat változott az épület külleme. Hogy pontosan mikor épült, nem tudom, csak azt biztos, hogy a képeslap 1917-es megjelenése előtt.

Mellette, a Sóház utca sarkán egy jóval szerényebb, pince nélküli házat látunk, amelynek a helyén ma egy, a hatvanas években felhúzott, emeletes kockaház áll. Más képeslapok alapján úgy gondolom, hogy az itt látható pici sarki házikó már az előző századfordulón is megvolt, és minden bizonnyal a Zsinagóga 1899-es átadása előtt is állt már. Hogy mikor tűnt el, nem tudom. A Papp-szanatóriumot szemből ábrázoló, 1930-as képeslapok alapján úgy tippelném, hogy annak építésekor bonthatták le. Hogy aztán a szanatórium tulajdonosának és funkciójának változásával együtt, két-három évtizeddel később a ma is ott látható bérházak kerüljenek a kert helyére.

A képeslap középpontjában a Barta palota áll. Eddig számomra nem derült ki, hogy ki is volt az a bizonyos Barta, akiről a nevét kapta, illetve, az sem, hogy pontosan mikor épült ez az egyébként tetszetős bárház. Ugyancsak más képeslapok alapján vagyok biztos abban, hogy 1899 után és 1914 előtt kellett felépülnie, hiszen vannak olyan, a Zsinagógát már készen ábrázoló lapok, amelyekről még hiányzik, illetve látható olyan lapokon, amelyeken a közeli Polgári Leányiskola még nincs rajta. Az azonban biztos, hogy építtetője a Szapáry út és a környék fejlődésére számíthatott, ha a bérházát nem a Kossuth út környékére, vagy az utca felsőbb részére építette.

Személyes emlékek csak annyiban fűznek ehhez az épülethez, hogy a nyolcvanas évek végén mindig fájt a szívem a város egyik leglepusztultabb palotájáért, amit később valakiknek sikerült igényesen megmenteni. Az épületről annyi legenda kering még, hogy az ötvenes években ÁVH iskola működött benne.

Mögötte ugyancsak áll már az a kétszintes épület, amely ma sárgára festve a Tiszai hajósok terének legrosszabb állapotban lévő háza. Illetve szintén látható ezen az 1917-es képeslapon a tér legöregebb épülete is, amelyben ma két étterem üzemel.

Hogy a hölgyet ki és miért állította a Szapáry út közepére, nem tudjuk. Mindenesetre fehér cipőjének és hosszú szoknyájának nem tehetett jót a láthatóan poros út.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnok széles főutcája
Az ehhez az 1903. augusztus 30-án feladott képeslaphoz használt fotót a mai Varga épületének legfelső emeletéről, a Kossuth tér felé néző ablakból készítette Ragács Gyula. Annak ellenére, hogy jó ideje írok régi szolnoki képeslapokról, házakról, utcákról, e felvételt nézve ugrott be egy nagyon fontos kérdés.

Az Album további képei
 

AKB

Fájó bökkenő
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Hiányzó Örkény
Fél évszázaddal ezelőtt olyan színházi előadást láthatott a szolnoki színház közönsége, ami mindörökre megérdemli a világpremier jelzőt. A Macskajátékot író Örkény István nemcsak a Szigligeti "házi szerzője" volt, de családi kötődése révén szolnoki is. És éppen neki nincs szobra a városban.

A Szoborpark további képei