Album



Róth Dezső céges reklámja

2016. április 30.

Aki elsőre nem ismerné fel, hogy ezen a képeslapon Szolnok néhai Gorove utcájának 15. és 29. számú házai láthatóak, annak a város meghatározásában segít a bal alsó sarokban lévő felirat. Amire ráerősít a szöveges oldalra elhelyezett kiadói jelzés: Róth Dezső papír áruháza, Szolnok. Egy klasszikus, ám ritka reklámképeslappal van dolgunk.

Sajnos a postai bélyegző kibogarászhatatlan, a lap küldője meg elfelejtett dátumot írni, így nem lehet pontosan tudni, hogy ezt a lapot mikor is adták fel Szolnokon. Így az épületekből, a közművek állapotából, a képen látható emberek ruházatából, esetleg a bélyegből próbálhatjuk meg kikövetkeztetni, hogy körülbelül mikor is nézett ki így a szolnoki Gorove, ma Kossuth Lajos utca páratlan oldala. Amiről valamiért jóval ritkábban készült fotó, mint a szemközti oldalról, pedig úgy tűnik, a Gorove utca mindkét oldalán egymásba értek a helyi kereskedők nagy portálos üzletei.

A Szolnokon belüli helyszín azonosításában egyébként leginkább a kép bal szélén belógó fa mögött látható ház segít. Mert az nem más, mint a Szapáry utat a század elejétől az ötvenes évekig lezáró Kereskedelmi Bank szecessziós épületének hátsó, kevésbé elegáns traktusa. Amit általában szemből örökítettek meg a korabeli fotósok, illetve aminek az errefelé néző ablakaiból szívesen fényképezték a Gorove utcát és a Kossuth teret hosszában.

A másik azonosítási pont Róth Dezső üzlete, ami a Kossuth teret nyugatról lezáró, Steiner Jakab és fiai üzletházaként ismertebb épületben működött - ha jól gondolom - a tízes évektől kezdődően. Ez az a ház, amiben, a hatvanas években még Divatáru üzlet volt, és utoljára bontották el az itt látható épületek közül, és aminek a helyén ma rendezvénytér található. Mindebből pedig az is következik, hogy az ismeretlen fotós a mai Kossuth tér Magyar utcai torkolatából készítette Róth Dezső kereskedő megbízásából ezt a képet. A földszintes boltok helyén pedig a hatvanas évek eleje óta a színházi jegypénztárnak is helyet adó emeletes házat, mellette a korábban épült, kisebb társasházat, legtávolabb pedig a Ságvári körút utolsónak elkészült tömbjét találjuk.

Mivel a házak nem segítenek a fotó datálásában, nem marad más, mint a tippelés. Mivel az út aszfaltozottnak tűnik, a járdák pedig rendezettnek, legkorábban a húszas évek második felére tenném a fotózás időpontját. A Steiner-féle ház homlokzata is ezt az időszakot támaszthatja alá, hiszen az épület egészen másként nézett ki a századelőn, azaz itt már egy alaposabb renoválás után láthatjuk. És a húszas évek végét látszik alátámasztani a könyvesbolt előtt álló, és már-már a fotós felé néző két férfi - talán maga Róth - ruházata is, illetve a kép minősége és a képeslap papírja is.

Bár ez utóbbit lehet, hogy erősen befolyásolta a kiadó személye. Róth Dezső - neve ott látható az erkély alatt - ugyanis ezzel a reklámnak is beillő képeslappal mégiscsak a sokféle profilú üzletét kívánta hirdetni. Márpedig, aki nemcsak könyvesboltot, de lényegében kiadót, és nem csupán papíráruházat, de irodaszer ellátót - ennek felirata a név alatt a sarkon olvasható - működtetett, annak adnia kellett saját reklámhordozói minőségére. És, ha belegondolunk, hogy a papíralapon működő hivatalok milyen forgalmat generálhattak a város főterén, Szolnok talán egyik legelőkelőbb helyén működő üzletnek, akkor talán abban sem kételkedhetünk: Róth Dezső megengedhette magának a kiváló minőséget.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Miért e kép?
Hol járunk? Szolnokiként könnyű válaszolni, de ez a lap nem az itt élőknek készülhetett. Mi az, ami ma már hiányozna egy ilyen beállítású fotóról? Nem a fák mögött megbújó, régi színházi tömbre gondolok. És, ha már kérdések. Miért gondolta valaki, hogy ez a tízemeletes vigye Szolnok hírét?

Az Album további képei
 

AKB

Megfejtések
Ősz van, és hull az elsárgult levél. Mindenki söpörjön a maga portája előtt. Modern sózás, még mielőtt leesne a hó, vagy lefagyna az utca. Gyermek foglalkoztató, mert a száraz leveleket rugdosni jó (felnőttként is). A kép hamisítvány. Jelentsük ki: fotózás helyett inkább söpörnél. De persze az is lehet, hogy megtaláltuk a szolnoki galambürülék eltüntetésének tökéletes módszerét. No söprés, no guano. További megfejtések küldhetők a kiadóba.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Hiányzó Örkény
Fél évszázaddal ezelőtt olyan színházi előadást láthatott a szolnoki színház közönsége, ami mindörökre megérdemli a világpremier jelzőt. A Macskajátékot író Örkény István nemcsak a Szigligeti "házi szerzője" volt, de családi kötődése révén szolnoki is. És éppen neki nincs szobra a városban.

A Szoborpark további képei