Album



Nem stimmel a bal oldal

2016. június 23.

Ez a soha postára nem adott képeslap a hátoldala, illetve a Gorove utca - cz nélkül - felirata alapján szerintem nagyjából száz éve, valamikor az első világháború előtt vagy első éveiben készült. Klasszikus festett képeslapról van szó, aminek a készítésekor azonban a festő kicsit túlgondolta Szolnok akkori főterét.

A korabeli színes képeslapok úgy készültek, hogy elővették egy fekete-fehér fotó negatívját, akkurátusan, a valósághoz lehetőleg ragaszkodva kifestették, majd ebből készültek a színes nagyítások. Szolnokról az előző évszázad első éveiben jelentek meg először ilyen képeslapok, és a divat nagyjából az első világháborúig tartott. A színezett képeslapok ugyan tetszetősek voltak, ám kevésbé kontúrosra és részlet gazdagra sikerültek. A cégfeliratok például többségükön olvashatatlanok.

Mint például ezen a legalább száz éves szolnoki képeslapon. Az egyetlen kivehető feliratot ugyanis az 1907-ben épült Népbank tűzfalán találjuk, a mellette lévő üzletsor portáljai fölött lévők kivehetetlenek. Egyébként a későbbi Tiszti Klub, majd 1974-től Sztár áruház, jelenleg edzőteremként funkcionáló épület remek támpont ahhoz, hogy kimondhassuk mikor készülhetett legkorábban a színezéshez használt fotó. A távolabb létható Városháza, a leghátul feltűnő mai Varga vagy éppen a Kaszinó épülete mind korábbiak.

A képeslap érdekességét azonban nem is ezek jelentik. Hanem a közeledő lovaskocsitól balra található, nagyjából a fotó bal felét kitöltő tér.

Induljunk a mi nézőpontunktól. A fotós valahol a mai Fradi-ház és az Árkád átjárója között állíthatta fel gépét. Ez a nézőpont pedig - korábbi képeslapok alapján - megkérdőjelezi, hogy a fotós mellett olyan harminc-negyven éves fák álltak volna, mint amilyenek a kép bal szélére belógnak. Valószínűbbek az olyan csemeték, amilyeneket a nagy fák után látunk. A XX. század első évtizedéből ilyeneket ismerünk a Baross és a Szapáry utcákról is. Természetesen nem zárom ki, hogy a fák tekintetében tévedek.

Ugyanakkor biztosra vehetjük, hogy a Kossuth téren nem volt olyan ház- vagy üzletsor, mint amilyen itt a fák takarásába került. A Steiner Jakab és fiai féle ház ekkor ugyan már megvolt, azonban nem nyúlt tovább a Népbank homlokzatánál. Az pedig ugye teljességgel kizárható, hogy a Steiner-ház után bármi is állt volna a téren. Miként az is, hogy a távolban, a mai Varga épületétől balra olyan magas házat találhattunk volna, mint ezen a képeslapon. A közeledő lovaskocsi mögötti rész egyébként is rettentően elnagyolt.

Vagyis nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az egyébként ügyes kezű fotóssegéd vagy nem ismerte a képen megörökített helyszínt, avagy már nagyon a munkaideje végén járt, így kicsit elkapkodta a feladatát. Amit azonban nem volt lehetőség kijavítani, hiszen ahhoz új negatív kellett volna. Meg hát a kor csodájának számító színezett képeslap ezekkel a kis füllentésekkel is pont olyan piacképes lett, mintha minden stimmelt volna a bal oldalán.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A Pelikán parkoló helye
Ha megtaláljuk ezen a több mint ötvenéves fotón a szolnoki nagypostát, akkor egyértelmű lesz, hogy a városnak melyik részén járunk. A néhai Csarnok és Pillangó illetve a ma is létező Jászkürt és Baross utcákat látjuk 1971-72 körül, amikor már épült a Pelikán szálló és a vízügyi irodaház.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Petőfi Szolnokon
Negyvennégy éve, hogy a szolnoki március 15-ei ünnepségek a mai ÉPFA iskola bejáratánál, Simon Ferenc Petőfi-portréjánál kezdődnek. Ezen kívül három másik arcképe/szobra is van a költőnek a városban. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy Petőfi Sándor minden szolnoki látogatására jut egy.

A Szoborpark további képei