Album



Miért az MTH?

2014. március 01.

Ez egy tipikusan olyan képeslap, amelyiknél leginkább az izgat, hogy ebből a fotóból miért lett képes postai levelezőlap. Mert, ha a jobb szélén látható Hasznos-házat letakarnánk, azt hiszem, sokan nehezen jönnének rá, hogy az egykori fotós Szolnokon dolgozott. Az MTH-t örökítette meg.

Ezt a soha fel nem adott képeslapot, ahogy a Kádár-kor valamennyi ilyen kiadványát, a Képzőművészeti Alap jelentette meg. Tehát valószínűsíthető, hogy viszonylag nagy példányszámban látott napvilágot. Illetve kizárható, hogy valami illegális magánakció állna a kiadása mögött, hiszen a képeslapüzletben monopolhelyzetet élvező állami vállalat dobta piacra. Hátulján, a kiadón kívül annyi áll, hogy MTH iskola, Szolnok. Ami a megjelenés környékén se mondhatott sokat, még a helybélieknek sem. Ráadásul nem is egy közismert vagy tipikus szolnoki utcarészletet örökített meg a fotós. Azaz tényleg érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy vajon miért lett ebből a fotóból képeslap.

A megoldáshoz szerintem a fotó születésének időpontja vezethet közelebb. Mivel azonban ez nem szerepel a képeslapon, csak a fotó alapján tippelhetünk a kiadás időpontjára. Ha jól tudom, a jelenlegi ÉPFA, az én időmben pedig 633-asnak nevezett iskola épületét 1960-ban adták át. Azaz a fotós csak ezt követően állhatott meg a Petőfi Sándor utca túloldalán. Mivel az épületnek az erre az utcára benyúló szárnya alatt, az udvar felé még nyitottak - csak vasrácsok zárják - az árkádok, nagyon új lehetett az intézmény a fotózáskor. Ha nem tévedek, a földszint beépítésére majd csak az emelkedő gyereklétszám miatt, valamikor a hetvenes évek második felében kerülhetett sor.

A Petőfi, de különösen a Beloiannisz, azaz ma Baross utca forgalmát, illetve annak és a parkoló autók hiányát figyelve is arra tippelhetünk, hogy a fotós valamikor a hatvanas évek legelején dolgozhatott. Mert elég elképzelhetetlen, hogy később lett volna olyan pillanat ezen a helyen - a Baross utca ekkor a 4-es főút -, amikor egy Pannónia és két kerékpár minden jármű.

Arról nem is beszélve, hogy a Baross utca túloldalán lévő Hasznos-ház még egész jó állapotban van. Sajnos a földig érő utcai portálok fölött és oldalukon nem látszanak a felíratok. Az idősebbek azonban talán meg tudják mondani, hogy a hatvanas évek elején éppen milyen néven működött ott vendéglátóhely.

De visszatérve e képeslap egyetlen érdekességére azaz, hogy miért is lett e fotóból képes levelezőlap, egyetlen magyarázattal tudok szolgálni. Az MTH iskola - aminek a nevében lévő rövidítést nem tudom feloldani - épülete a hatvanas évek első felében annak az iskolaépítési hullámnak az előhírnöke, ami aztán a nyolcvanas évekig jellemző volt Szolnokra is. Nézzük végig a jelenlegi iskolaépületeinket, és látni fogjuk, hogy azok, amelyek a háború után készültek, mind fiatalabban az ezen a képeslapon megörökített iskolánál. És, ha arra gondolunk, hogy a háború előtt készült középületeink szinte mindegyike feltűnik képeslapon, akkor a szocialista fejlődés miatt érzett büszkeségen túl, a hagyományok ápolása is indokolhatta e képeslap kiadását.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A Szapáry fejlődése
Szolnok korzóján, a Szapáry úton valamikor 1912 és 1917 között kivágták az összes fát, amiket aztán több tucat csemetével pótoltak. Szerintem a közművek építése lehetett ennek az oka, hiszen e képeslappá lett fotón úgy tűnik, gyönyörű úttest épült a korzó két járdája és leendő fasora közé.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Anzikszok egy évszázadon át - 2024. október 21. (hétfő) 18:00

AKB

Árva lámpa
El kellene dönteni, hogy akarjuk csillapítani a forgalmat a Tisza park és a színház környékén, avagy az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően díszburkolaton bonyolítjuk az átmenő forgalmat a Verseghy gimnázium előtt. Mind a kettő mellett szólnak érvek, de hogy nem a város dísze a szigetelőszalaggal javítgatott vagy éppen a helyéről kifordult jelzőlámpa a gimi előtt évek óta nem használt mozgatóható útzárnál, abban talán egyetértünk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Hirdesse az a tábla!
Az egykori MÁV Járműjavító Művelődési Ház falán hatvan éve hirdeti egy tábla, hogy a magyar vasút- és ipartörténet szempontjából is fontos üzem 1856 óta működik. Szövege szerint hirdet mást is, amivel minimum vitatkozni lehet, ám ez ne legyen ok a márványtábla leverésére vagy letakarására.

A Szoborpark további képei