Album



A Kossuth terünk '73 körül

2021. szeptember 25.

A kép előtere talán egy pillanatig zavaró lehet, bár az sem kevésbé érdekes, hogy a Táncsics utcából még hiányzik a HEMO. Jobban megnézve persze más érdekességet is felfedezhetünk ezen a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat archívumába tartozó, a szolnoki levéltárban őrzött fotón.

A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában őrzik az egykori Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat - máshol 43-as számú ÁÉV - fotódokumentációját, ami albumokból és nagyjából kétezer, nem nagyított felvételből áll. A képek többségét azzal a céllal készítették annak idején a - ma még - ismeretlen profi (vagy olykor amatőr) fotósok, hogy megörökítsék a szocialista vállalat munkáit, illetve az ÁÉV "belső" életét. Az építkezések esetében olykor a kezdetektől a befejezésig megtörtént a képes dokumentálás, máskor pedig csak egy-egy fotó került az archívumba. Sőt szerintem olyan képek is lehetnek a Szolnok közelmúltja szempontjából kivételes gyűjteményben, amelyeket csupán önszorgalomból lőhetett egy-egy fényképezőgép kezelője.

Mindenesetre a helyi levéltárral arra jutottunk, hogy a náluk lévő képekből a blogSzolnok válogat, és kvázi ÁÉV-sorozatot indít az Album rovatban. Elsősorban azért, mert kincset érő képekről van szó, amelyeket látni, sőt nemcsak látni, de egy picit magyarázni is érdemes. Azért, hogy a közös emlékezetbe kerülhessenek. Mi mással is kezdhetnénk ezt a sorozatot, mint egy, a Szolnok főterét madártávlatból mutató, a 900 éves évforduló idején készült fotóval. Amit a még épülő vízügyi székház állványzatáról készítettek, ezért azok a csövek a felvétel bal alsó sarkában.

Azt, hogy a kép szerintem 1973-ban készült, részben a bal alsó negyedben lévő házak igazolják. Ezeknek a helyére ugyanis 1975-re elkészült az úgynevezett TB-székház, ami a Hubay utcát és a Kossuth teret választja el egymástól. Azt persze nem tudom, hogy a ma már a kormányhivatalnak helyet adó irodaház és a Boldog Sándor István (ekkor még Ságvári) körúti házak közé mikor kerültek a garázsok, miként a Sólyom utcai parkoló születésével sem vagyok még tisztában. De a kép tanúsága szerint ezek is majd csak a hetvenes évek közepén épülhettek.

Ám nem ez az egyetlen nyom, ami alapján azt vélelmezem, hogy ezt a fotót 1973 után már nem készíthették. (Korábban a még épülő vízügyi székház magassága miatt nem lőhették.) A Kossuth tér és a Magyar utca találkozásánál lévő 66 lakásos társasház mellett álló egykori Népbank (a hetvenes évek elejéig Helyőrségi Művelődési Otthon) még nincs beburkolva. Márpedig a jelenlegi homlokzatot valamikor csak 1973-74 fordulóján rakták fel, hogy 1974 tavaszán megnyithasson a Sztár áruház. Amitől jobbra még nem az Árkád mai épülete látható - azt még közel tíz évvel később adják majd át -, hanem a Kossuth utca régi házai, illetve a Nerfeld-palota (Centrum sarok) egy része. A kép ezen a részén időzve, érdemes azt is felfedezni, hogy a fotózáskor még nem volt a helyén a "forgó kerekes" Casco fényreklám a "Fradi-ház" tetején.

Távolabbra, a Kossuth téren kívülre nézelődve egy másik "hiányt" is felfedezhetünk. Ha a városháza Táncsics utcai szárnyát követve elindul a szemünk, előbb a városi bérházat látjuk, majd feltűnik a szomszédos, szintén a második világháború előtt épített lakóház teteje, viszont ezután egy nagy üres telket vehetünk észre. A ma már nem üzemelő Helyőrségi Művelődési Ház (HEMO), illetve a helyi hadkiegészítési parancsnokság irodaháza hiányzik a képről, amelyeket ezek szerint még a nőtlen tiszti szállás Táncsics és Szigligeti út közötti tömbjénél is később építettek.

A Kossuth téren egyébként nincs valami nagy forgalom, pedig feltételezem, hogy a vállalati fotós munkanapon dolgozott. Annak ellenére is kevés autót látunk, hogy ekkor a nagy közművesítés után már újra itt haladt át a 4-es számú főút forgalma. A fotózás idején még állt a tér Magyar utcai torkolatával szemben a buszmegállóval egybeépített nyilvános vécé, viszont a mellőle elbontott Steiner-féle hát helyén még nincs kialakítva az a parkoló, ami aztán a kétezres évekig fogadta az autókat.

Hogy az ismeretlen fotós csak "tájképet" akart-e készíteni, avagy dokumentálnia kellett valamit, az ma már kideríthetetlen. Simán előfordulhatott, hogy Szolnok akkori legmagasabb pontjáról lenézve elkápráztatta az a látvány, amit addig nem sokan láthattak. De persze az sincs kizárva, hogy olyan utasítással mászott fel az állványzaton, hogy örökítse meg Szolnok főtere körül azokat az épületeket, amelyek az ÁÉV kivitelezésében születtek. És ebből jó néhány látható is ezen a fotón.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ikarusz-gyűjtemény 1974
Minden Ikarusz rajongó zokogna örömében, ha még egyszer így láthatna élőben ennyi magyar gyártmányú buszt, ahogy ezen az 1974-es, UVATERV fotón látható. Én pedig akkor könnyeznék, ha a forgalmi iroda futurisztikus, körépületét bejárhatnám, ami a mából nézve igazi különlegesség volt.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Újrahasznosított emlékmű
A szolnoki fűtőház területén álló Magyar Millennium feliratú emlékmű nemcsak a város legnehezebben megtalálható "köztéri" alkotása címért indulhatna versenybe, hanem az újrahasznosított "műalkotás" kategóriában is. Szerintem nem olyan nagy baj, hogy hatalmas bukszusok takarják.

A Szoborpark további képei