Album



Fiáker, Kindlovics, Fodor fogorvos

2019. november 09.

A Baross utca 3. szám alatt Dr. Fodor Károly fogszakorvos rendelt 1906 körül. Amikor Szolnokon nemcsak konflisok, de két lóval vontatott fiákerek is szolgáltak. A Baross és a Szapáry utcák sarkán nem sokkal korábban felépített Kindlovics-bazár pedig jóval díszesebb volt, mint ma.

Ezt az 1907. október 6-án Szolnokról Budapestre küldött képeslapot nem sokkal korábban dobhatták piacra. Ezt abból gondolom, hogy a Baross és a Szapáry utca sarkáról, az előző századforduló környékén viszonylag sok, képeslapon ránk maradt fotó készült, és vannak közöttük a most bemutatottnál korábbiak, amikről még hiányzik a Kindlovics-bazár elől - ahol ma a pékség ajtaja nyílik - a két faoszlopra helyezett trafó. Érdekes látni egyébként, hogy a XX. század első évtizedében még fa villanyoszlopok segítségével zajlott Szolnok elektromos ellátása, amit aztán - ugyancsak képeslapok alapján mondhatom - az 1910es évek elején elkezdtek fémszerkezetekre cserélni.

Érdemes egy pillantást a Kindlovics-bazárra vetni. Már csak azért is, mert ez az egyetlen ház, amelyik túlélte a fotózás óta eltelt legalább 112-113 évet. Leginkább a tetőn végigfutó bádogdíszítést érdemes megnézni, ami eredetileg virág- vagy levél alakú sormintát kapott, és a felső peremek is szépen hajlítottak voltak, miközben ma egy jellegtelen bádog fut körbe. Ettől eltekintve egyébként Szolnok egyik legszebben rendbe rakott, előző századfordulós házáról van szó, ami egy évszázada a környék egyik fontos "bevásárló központja" volt. Akkoriban, amikor a vasútállomás felé vivő Baross utca még a mai parkoló helyén futott.

Ott pedig, ahol jelenleg közlekedünk, azaz a régi Baross utca páratlan oldalán állt a Hungária Kávéház, aminek az ablakai a Gorove/Kossuth utcába néztek be. Maga az épület valamikor a második világháború után tűnt el az 1-es számú telekről. Amin amúgy egy másik, földszintes ház is állt, láthatóan legalább három, utcára nyíló üzlettel. Az első boltnak jól látható a felirata, eszerint egy bizonyos Tardos Benő lehetett a működtetője. A következő telken, a 3-as számún lévő emeletes házban pedig Dr. Fodor Károly fogorvos dolgozott, aminek több mint száz évvel ezelőtti körülményeibe inkább nem szeretnék belegondolni. Sokszor leírtam már, hogy ez volt az a ház, ahol 1918-ban megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártjának szolnoki szervezete, amire az az emléktábla hívta fel a figyelmet, ami 1989-ig a pártház sarkánál volt (nyomai még ma is felfedezhetőek az épület burkolatán).

Ezen a felvételen nem látszik az emeletes ház utáni épület. Ahol a második világháború után a Tiszavirág eszpresszó volt. Illetve azok a távolabbi telkeken álló házak sem, amiknek a helyére majd jó három évtizeddel a fotózás után Madas Ferenc felépíttette a nevével jelzett bérházat. Amit a szolnoki emlékezet ma még legendássá lett, aztán 1973-ban elbontott 33-as üzlet miatt őriz. Azért van abban valami furcsa báj, hogy volt egy jelentős ház, ami ezen az alig 110 éves képeslapon még nincs rajta, hogy aztán a negyvenöt évvel ezelőtti képeken már ne lehessen látni. Mert eltűnt, mint azok az épületek, amelyek ezen a régi képeslapon még ott sorakoznak a Baross utca páros oldalán. A kép egyébként nagyon jól mutatja azt a nagy kanyart, ami részben oka volt a Baross 1970-es évekbeli átépítésének, hiszen egy ilyen szűk és kanyargós helyen mégsem mehetett át egy európai főközlekedési út.

Persze ennek a fotónak a készítésekor még senki sem gondolta, hogy majd mekkora forgalom dübörög ezen a környéken. Szolnok első aranykorában járunk, amikor sorra épültek a Kindlovics-bazárhoz hasonló, többfunkciós bérházak, amikor folyamatosan haladt Szolnok villamosítása, illetve a főbb utcák macskakővel való burkolása. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy ezeket a köveket ívesen rakták le, miként ez a régi lap is bizonyítja. Ami egyébként némi képet őriz a korabeli divatról is. Például a jobb módú kisgyerekek által hordott széles karimájú kalapocskákról, az asszonyok földig érő szoknyáiról és combközépig tartó kabátjaikról, meg persze a kalapjaikról.

Ilyen volt Szolnok, amikor még a Szapáry és a Baross utca kereszteződésében csak úgy át lehetett kelni a másik oldalra, mert maximum egy kétlovas fiáker húzott el mellettünk.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Újabb Szapáry és Szigeti
Ha anno nem kap engedélyt a Kereskedelmi Bank, hogy a Szapáry és a Gorove utcák torkolatához szecessziós bérházat építsen, valószínűleg nem marad fenn ennyi fotó Szolnok korzójáról sem. Mert Szigeti Henrik nem bérelhetett volna műtermet annak a háznak a második emeleten.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

Szomorú Szapáry
Nagyjából a Szapáry út közepén, a néhai Ságvári Művelődési Ház és a Népfront székház között, a Deák Ferenc terünkhöz vivő kis köz egyik oldalán áll ez a minimum 125 éves ház. Már a 19. században is ott volt a szolnoki korzón, de nem biztos, hogy még néhány év múlva is ott lesz. Építészetileg talán nem képvisel komoly értéket. Az azonban biztos, hogy az évek óta folyamatosan romló állapota miatt az utca és egyben Szolnok csúfsága is. Amit tehetetlenül kell szemlélnünk. Amíg össze nem dől?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki Sztálin-szobor
A szobor tervét 1950. április 3-án terjesztette elő Czinege Lajos, későbbi honvédelmi miniszter, akkor épp a Magyar Dolgozók Pártjának megyei szervezőtitkára. A meg nem valósult szobor történetét Cseh Géza és a Majtényi György írta meg, de talán érdemes felidézni és kiegészíteni.

A Szoborpark további képei