Album



Bírói szerencsekívánság a Szapáryval

2017. november 04.

Százhat év távlatából azt gondolom, két egykori iskolatárs levelezéséből maradt ránk Róth Dezső elképesztően éles és gyönyörűen színezett szolnoki képeslapja, ami a Szapáry utca mai elejét, akkori végét, igazi fénykora előtti pillanatában mutatja. Hogy az út közepén álló férfi mit gondolt a fotósról, szintén csak találgatni lehet.

Ezt az 1911. augusztus 21-én postára adott anzikszot nézegetve jutott eszembe, hogy manapság jókat vitatkozunk azon, szükség van-e még a kézírásra. Egy századfordulóval korábban viszont értelmezhetetlen lett volna ez a kérdés, hiszen a művelt, tanult emberek jellemrajzához hozzátartozott, miként kanyarítják a betűket. A ránk maradt képeslapok némelyike - a mából nézve - szinte kalligrafikus szépségű sorokat őriz. Ráadásul ezek a sorok nem másodperces, röpke üzenetek, hiszen miattuk el kellett ballagni például egy trafikba, megvenni a képeslapot, majd azt valahol megírni, végül pedig újra elsétálni legalább egy postaládáig, hanem a postáig. Csak úgy nem lehetett "lájkolgatni", és érzelmek nélküli üzeneteket küldeni. Időt kellett szánni a kapcsolatok írásbeli ápolására.

Miként Bakóczy István, szolnoki törvényszéki bíró is tehette 1911-ben. Aki minden bizonnyal, pár nappal korábban kaphatott jókívánságokkal teli lapot Szabó József, járásbírósági jegyzőtől, Ráckevéről. Így fogta magát, és az alig húszéves, még csak egyemeletes bíróságról átsétált a szomszédba - a mai Varga épületébe -, hogy a Magyar Királyi Posta hivatalában vásároljon egy képeslapot, azon megköszönje a Csepel-szigetről érkezett szerencsekívánságokat, majd 5 filléres bélyeget ragasztva, feladja azt. Képzeletemben két egykori, jogi egyetemi barát jelenik meg, akik Pesten vagy Kolozsváron szereztek diplomát, majd az ország két távoli pontjára sodorta őket hivatásuk, így levélben, képeslapon tartották a kapcsolatot. Sőt, képes vagyok azt gondolni, hogy Bakóczy István kifejezetten büszke volt arra a városra, ahol törvényszéki bíró lett, így mindig a lehető legújabb és legszebb lapokat küldte Szolnokról a Ráckevén élő barátjának. Azon a százhat évvel ezelőtti nyáron, Szent István király ünnepének másnapján egy különösen szép, friss lap akadt a kezébe.

A Róth Dezső kiadásában megjelent képeslap a Szapáry utca mai elejét mutatja, ami a fotózáskor, számozás szerint még a vége volt. Viszont a leggyorsabban fejlődő és legszebb része, amire joggal lehetett büszke az, aki Szolnokon lakott.

A felvétel bal szélén ott az akkor másfél évtizede átadott Nemzeti Nagyszálló, aminek forgalmát jól mutatja, hogy a megörökített délelőtti órán - figyeljék az árnyékokat - is három bérkocsi várakozik előtte. Mellette ott pompázik az Ipartestület épülete, utalva város, korábbi évtizedekben megerősödő gazdaságára. Itt még ugyan földszintes a Kádár-cukrászda, de talán már rajzolták az emeletráépítés terveit. És, ha már a néhai páratlan oldalon járunk, nem feledkezhetünk meg a Kindolvics-bazárról sem, ami pedig egy igazi, korabeli "pláza" lehetett. Az utcát ekkor már a Kereskedelmi Bank szecessziós épülete zárta, páros oldalán pedig - bár itt nem látszik - Nerfeldék földszintes üzletházához hasonló polgárházak sorakoztak, egészen a néhai Ságvári művház telkéig.

Bevallom: igazából azért vettem meg ezt a képeslapot, mert ennyire közeli és ilyen szép ábrázolását még nem láttam ennek a ki tudja, mikor elbontott, a Szapáry utca és a Gatyaülephez - 1926-tól Óvoda utca, ma Deák tér - vezető köz sarkán egykor álló háznak. Nekem úgy tűnik, hogy a szecesszió jegyében készülhetett - az ereszalja, a stukkók mind erre utalnak -, és kifejezetten tehetős tulajdonosa lehetett, hiszen a város korzóján, bolthelyiség nélküli, emeletes házat építtetett, szerintem az előző századforduló környékén. Ha jól látom, alápincézett, az utcára több szobával néző, akkoriban még újdonságnak számító redőnyös, a korzó fölé erkélyt helyező, a mából nézve is gyönyörű épületről lehetett szó. Amiről sajnos szinte semmit sem tudok.

Csak hiszem, hogy a lapot kiadó Róth Dezső és az azt feladó Bakóczy István mellett az 1910 körül élt szolnokiak is büszkék lehettek rá, hiszen emelte a Szapáry utca fényét. Aminek két oldalán ekkor már járda futott, házaiban villany világított, két oldalára a város fákat ültettetett, közepén pedig macskaköves kocsiút futott. És bár a járda és a kocsiút között még volt egy-egy sáros sáv, ám azt a még csatornázatlan városban, főleg esőzések alatt és után, mindenki természetesnek gondolta.

Miként talán az utcákon egyre gyakrabban felbukkanó fotósokat is. Akik azért kellő feltűnést tudtak kelteni méretes kamerájukkal. Nem is véletlen, hogy e kép készítésének pillanatában, kocsiút bal szélén egy férfi figyeli az ismeretlen fotós munkáját. Ha ki lehetne rendesen nagyítani a felvételt, én meg hinnék az időutazásban, akár azt is mondanám: egy felgyűrt ingujjú, farmeros férfi a jövőből lépked a Szapáry utcán dolgozó fotós felé, mert nagyon nem szeretett volna, ha lebukik. De ez már egy másik mese, erről a gyönyörű szolnoki képeslapról.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Életkép létrával
Nehéz eldönteni, hogy 1909 kora tavaszán a Királyi Törvényházat, avagy a létrán a villanypóznára indulót akarta megörökíteni az a fotós, akinek ebből a kissé mulatságos életképéből Gerő Ignácz azért képeslapot jelentetett meg.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Hivatalos vélemény?
Tavaly novemberben írtam először erről a vállalhatatlan feliratról, ami a Várkonyi téri ABC melletti átjárót, de lényegében a bolt falát díszíti, és már akkor is több hónapja lehetett ott. Azt hittem, másnak is feltűnik, mást is zavar. De nem. Ez pedig azt is üzenheti, hogy a kijelentéssel egyetért a környék önkormányzati képviselője, maga a város, minden itt indulni akaró jelölt, de még a rendőrség is. Ami azért elég gyalázatos! A szégyen pedig továbbra is közös.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kőbe zárt történelem
A lassan nyolcvan éves, vörös emléktábla 1937 óta látható, a Szolnoki Hitelbank Rt. székházának árkádos bejárata alatt. Igaz, ennek az időnek legalább a felét az OTP egyik irodájában elfalazva töltötte. Története legalább olyan kalandos, mint a megörökített személyeké.

A Szoborpark további képei