Album



Az új belváros 1982-ben

2019. május 01.

Nem nehéz kitalálni, hogy ez a felvétel a mai Baross és Boldog Sándor István utcák kereszteződését mutatja. Körülbelül nyolc-kilenc emelet magasból fotózva. Amit kizárólag 1982-ben lehetett megoldani, amikor már épült a jelenlegi Árkád, ám a telkén még bent állt a síneken mozgó toronydaru. Időutazás Danka István fotója segítségével.

Elsőre könnyen rávághatjuk, hogy nincs ezen a képen semmi különleges, hiszen Szolnok legforgalmasabb kereszteződése mai is nagyjából ugyanúgy néz ki, mint 37 évvel ezelőtt. Azonban, ha jobban megnézzük Danka István - a Szolnoki Megyei Tervezővállalat egykori hivatásos fotósa -, nagy valószínűséggel 1982-ben készült felvételét, akkor számtalan apró eltérést fedezhetünk fel az egykori Beloiannisz utca és Ságvári körút, azaz a mai Baross és Boldog Sándor István utcák találkozását és környékét megörökítő képen.

Kezdjük a távolabbi utcákkal, a fotó bal szélén, az úgynevezett "Fehérház" mögötti részekkel. Nyilvánvaló, hogy a pártgarázs mellett, az egykori állampárt és szatellit-szervezetei által használt parkoló helyén öt éve már ott áll az Agóra. Miként az is egyértelmű, hogy az SZTK és a Pelikán hotel közötti területen már nem földszintes házak, hanem lassan másfél évtizede a Szolnok Pláza található. És arról is sokszor írtam már, hogy a Pelikán szálló parkoló felőli végéről csak néhány éve bontották el azt a lépcsőt és rámpa-csonkot, amelyek egy meg nem valósult álom, a hoteltől a Centrumig érő, egy emelet magasságban végigfutó passzázshoz tartoztak volna.

Az állampárt székháza mögött ott sorakoznak a hatvanas években megálmodott új városközpont végül elkészült épületei. Az 1975-ben átadott Pelikán hotel, az 1979-es Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, az 1982-ben felavatott Kőolajos irodaház, az 1975-ös Vízügyi székház és az 1976-ban megnyílt Centrum. A Skálát (1979) nem láthatjuk, de az MSZMP székházával (1964) együtt végül ez volt az a hét épület, amelyek Szolnok 900 éves ünnepségeihez kapcsolódóan megszülettek. Pedig az eredeti tervek ennél jóval többről szóltak. Nemcsak a passzázs nem készült el, de a Vízügyi és a Kőolajos székházak "tükörképének" tekinthető, a mostani Pelikán parkoló helyére tervezett további irodaházak sem.

A mából nézve apróság, de érdekes például a Vízügyi székház tetején lévő vörös csillag, ami 1990-ben hunyt ki. Vagy a fotózás pillanatában éppen szerelt Tomi fényreklám a Kossuth utca sarkán lévő ház tetején. Aminek a földszintjére is érdemes egy pillantást vetni, ahol 37 évvel ezelőtt még nem ruhabolt, hanem Rádió és Televízió szaküzlet működött. A felvétel készítésekor már minimum két évtizede. Amiről csak a fiatalabbak kedvéért érdemes elmondani, hogy a szolnoki tévézés egyik fontos helyszíne volt, hiszen a hatvanas-hetvenes években sokan itt vásárolták meg életük első készülékét.

Ugyanígy érdekes az akkori Ságvári körutat átszelő zebra, ami nem sokkal később átkerült a Hubay út torkolatához. Vagy, ha már közlekedés, akkor a még működő aluljáró, ami a városon áthaladó 4-es főút korszerűsítésével, az átmenő forgalom gyorsítása érdekében épült. És, mint ilyen, Szolnok első gyalogos aluljárója volt, mígnem vendéglátóhelyekké alakították, és betömték a négy, sárga drótüveggel körbevett lejáratát. A magasból kevésbé látszik, de talán érdemes megemlíteni, hogy ezen a helyen nemcsak a város első aluljárója készült el, de itt működött Szolnokon először közlekedési lámpa is azt követően, hogy összenyitották a Ságvári körút régi - Szapáry útból kialakított - és új - a Tallinn városrész felől kiépült - nyomvonalát.

Kicsi az esélye, hogy a közeljövőben hasonló kép készülhessen Szolnok egykor legforgalmasabb kereszteződéséről. Ennek a fotónak az elkészítéséhez ugyanis az kellett, hogy a mai Árkádot tervező cég fotósa, a néhány évvel ezelőtt elhunyt Danka István felmásszon a telekre beépített toronydarura, és így nagyjából nyolc-kilenc emelet magasból felvételeket készítsen a környékről. Mivel az ezen a helyen álló egykori Nerfeld-palotát 1981-ben pusztították el, és az Árkád építése 1982-ben kezdődött, nagyon valószínű, hogy a fotós is ebben az évben dolgozott, hiszen miután az épületet tető alá hozták, a darut, és a mozgását szolgáló síneket eltávolították.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Időutazás vagy tévedés?
Erre a képeslapra ránézve, eddig nagy magabiztossággal kijelentettem volna, hogy a felvétel 1909 és 1912 között készült. Aztán kivettem az albumból, megfordítottam, és elkerekedett a szemem. Vagy bizonyítékot találtam az időutazásra, vagy rosszak az információim.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A szolnoki csata emlékműve
Vannak emlékművek, amelyek nemcsak a megörökített téma, de a felállítás körülményei miatt is rendkívül érdekesek. Amikor a belvárosi Tisza-hídról lejönnek, és esetleg egy pillantást vetnek a Szolnoki csata emlékművére, ez is jusson eszükbe!

A Szoborpark további képei