Album



Az 1962-es tavasz két pillanata

2023. február 18.

A szolnoki Kossuth teret 1962 tavaszán mutató két képeslapról elsőre azt gondoltam, ugyanannak a felvételnek színes és fekete fehér nagyítása. Jobban megnézve azonban kiderült, hogy a fekete-fehér kép egy-két másodperccel a színes előtt készült. Miközben valami nagyon nem stimmel.

Hogy ez a két képeslappá lett felvétel csak és kizárólag 1962 tavaszán készülhetett Szolnokon, azt leginkább a Kossuth tér közepén még üresen álló szobortalapzat, illetve a két szökőkút hiánya árulja el. Mint a Szobor Park Szolnok (SZPSZ) rovat Lefegyverzett, utált, megszokott című cikkében néhány hete megírtam, a város főterét 1963. április 30-tól nagyjából 27 éven át "díszítő" Munkásmozgalmi emlékmű nagyon nehezen került a helyére. A talapzatát már 1962-ben elkészítették, de az amúgy már 1961-re várt szobrot csak 1963 márciusának végén emelték a helyére. És ugyancsak 1963 tavaszára készült el az a két köralakú szökőkút is, amelyek egy 1975-1984-es leállástól eltekintve 2007-ig működött Szolnok főterén. Mindezek miatt a képeket készítő Horváth nevű fotós csak 1962 tavaszán - a növények állapota és a képen feltűnők ruházata alapján tippelem az évszakot - dolgozhatott az 1-es számú irodaház második emeletéről. A forgalom alapján hétköznap, valamikor 11 óra körül, amire pedig az árnyékokból következtetek.

A fekete-fehér képeslapot évekkel ezelőtt vásároltam, és néhány hete nagyon megörültem, hogy a színes változata is felbukkant. Aztán a két képet egymás mellé rakva rá kellett jönnöm, hogy nem ugyanannak a fotónak a fekete-fehér és színes változatáról van szó, hanem néhány pillanat vagy esetleg egy perc eltérésével készült felvételekről. Hogy ugyanazon a napon és ugyanabban az órában történt a fotózás azt elsősorban a képen látható autókból gondolom, mert minimálisnak gondolom annak az esélyét, hogy két különböző időpontban egyformán parkoljanak le ugyanazokkal vagy nagyon hasonló járművekkel. Ráadásul a képek jobb szélén, a motor és a GAZ-69-es (igazából UAZ) előtt álló, ugyancsak GAZ teherautó platóján szinte ugyanúgy ül két ember. Ehhez képest a múzeum előtt álló lovaskocsi és a Steiner-féle ház előtt parkoló Warszawa csak további bizonyosság.

Az időbeli eltérésre a tér 4-es főút melletti járdáján sétálók helyzete utal. A fekete-fehér felvételen látható egy baljában táskát cipelő férfi a városházával szemben, a két virágágyás között, aki a színes képen már az üres szobortalapzat előtt jár. Miként az előtte lépkedő nő is - a színes képen már piros felsőben - nagyjából ugyanolyan távolságot tett meg. A fekete-fehér kép bal alsó sarkában lévő két női alakról - az egyik nincs már ott a színes felvételen, a másik pedig szinte ugyanazon a helyen áll - úgy tippelem, hogy a két kép készítése között éppen a beszélgetésük végére értek, az ?eltűnt? nő pedig a Táncsics Mihály utca felől kisétált a fotós látóteréből. Mindez persze csak játék, hogy megtippeljem, melyik kép lehet az "idősebb": szerintem a fekete-fehér.

Van azonban a két felvétel között egy olyan eltérés, amire egyszerűen nem tudok elfogadható magyarázattal szolgálni. Az világos, hogy a két képkivágás között van egy minimális eltérés, ami inkább a képeslapok méretéből, mintsem a fotós pozícióváltásából fakad. Ez leginkább a két kép alsó részén tűnhet fel, illetve a bal oldalon: a fekete-fehér felvételen ugyanis a városháza tetején egy picit még belóg a neoncsövekből összerakott, világító vörös csillag, ami a színes képen nem látható. Ugyanakkor - és ez az igazán érthetetlen - a színes képen a Kossuth utca végén, a mai Szapáry utcai kereszteződésben még álló Nerfeld-palota tetején látszik az Állami Biztosító fényreklámjának szerkezete, ami a fekete-fehér képen nincs rajta.

Az üres szobortalapzat és az autók miatt kizárt, hogy a két felvétel között évek teltek volna el. A fotózás szöge sem változott. De akkor hová tűnt az a vasszerkezet? A Magyar utcát lezáró ház tetején minden kémény egyformán a helyén van, tehát az nem lehet, hogy nagyítás közben bizonyos részleteket lesatíroztak az eredeti felvételről. Meg miért is tettek volna ilyet? Még sincs ott a Nerfeld-palota, akkor még Alföld áruház tetején az a reklám. És hoppá! Olyan, mintha a Népbank - később Sztár áruház - csúcsban végződő tetőszerkezetén, a színes felvételen még meglenne a földgömb, amin a háborúig Hermész állt, a fekete-fehéren pedig nem. Mi nem stimmel?

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Mici, mozi, kávéház és grill a Nemzetiben
Lehet, hogy a Szapáry úti Nemzeti nagyszállóban valamikor a harmincas évek végén egy Mici nevű zongorista szórakoztatta a vendégeket? Akik akár hajnali háromig is mulathattak a grillben, vagy moziba is mehettek, ami akkoriban a Nemzeti Mozgó nevet viselte.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Nekünk viszi a szél
Nem a kezünk rövid, hanem a kuka van messze. Nem a kuka van messze, hanem trehányak vagyunk. Nem a kuka kicsi, hanem a parkoló autó sok. Nem közterület, mégis közös a szemét. Nem a parkolással és a díjfizetéssel, hanem az utána maradó cetlikkel van a gond. Nem, nem jó ez így. Nem, nem akarok kifogásokat és magyarázatokat kitalálni a Pelikán pláza parkolóház kijáratának állapota kapcsán. Mert nem jó ez így. És pont.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Lefegyverzett, utált, megszokott
Az első határozattól a szobor avatásáig közel négy év telt el. A hatvan évvel ezelőtti átadó után még évekkel is írtak arról, hogy a szolnokiaknak mennyire nem tetszik a Kovács Ferenc Kossuth téren felállított Munkásmozgalmi emlékműve. Aztán megszoktuk. 27 évig állt. A talapzata meg 2+17-ig.

A Szoborpark további képei