Album



Apró titok kicsi képen

2022. szeptember 03.

Szigeti Henrik, Szolnok képes krónikása rendszeresen készített a városról felvételeket a belvárosi templom tornyából. Képeslapok bizonyítják, hogy már 1895 előtt is járt fent, és 1907 után is. Ugyanazokat a beállításokat lőtte. Az erre a képeslapra került fotót például 1896 és 1898 között készítette.

A Székesfehérvárról Szolnokra települt, és minimum negyedszázados működése alatt a mai Szapáry utca elején legalább négy helyen műtermet bérlő Szigeti Henrik viszonylag gyorsan rákapott a mozaikképeslapok gyártására. Legalábbis ezt bizonyítja a mellékelt három fotóból álló anziksz, amit egy bizonyos Aladár 1899. január 4-én küldött Esztergomba. Valószínűleg nem Szolnokról, mert a hátlapon lévő egyik postai bélyegzőn Békéscsaba, másikon pedig a címzett város olvasható. Talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy Aladár Szolnokon várhatott a békéscsabai vonat csatlakozására, amikor megvette a mellékelt anzikszot, ám azt már csak a szomszéd megye székhelyén adta postára. Így talán nem is nagyon érdekelt, mi minden került a lap képes oldalára.

A bal alsó felvétel a "szabadság honfi-szobor", azaz a Szabadság tér közepén ma is - alaposan restaurálva - álló, az 1849. március 5-ei szolnoki csatára emlékeztető obeliszk. A felvétel érdekessége, hogy az 1869-ben felállított, Szolnok első "politikai" emlékműjének tekinthető obeliszk körül még sűrű növényzet látható. Köszönhetően annak, hogy az eredeti emlékművet az úgynevezett "sétakertben" helyezték el, ami nagyjából a mai Szabadság tér helyén volt egykor, csak éppen a mai házak - a gimnázium épületének kivételével - még nem álltak ott. Ez a felvétel egyébként azt is bizonyítja, hogy a tér a 19. század utolsó évtizedeiben még inkább kertre hasonlított, mai képét pedig csak majd a következő évszázad elején, az új híd megépítésével nyerhette el.

A mozaikképeslapok nagy előnye volt a kiadók szempontjából, hogy a korábban már képeslappá lett fotóikat ismét meg lehetett jelentetni. A jobb felső felvétel egyértelműen ilyen kép, hiszen az 1896-ban elkészült "Megyei kaszinó" - amit vármegyeinek kellett volna írni, de ez akkoriban sem volt annyira fontos - ilyen ábrázolása önálló képeslapon is ismert. Szigeti Henrik tehát a birtokomban lévő képeslap postára adása előtti két évben készíthette a kaszinóról a többször felhasznált felvételt a mai Dózsa György út Kossuth utca felőli torkolatától, a bíróság mellől. A fotó bal szélébe a megyeháza sarka lóg be, előterében pedig a frissen fásított főutca fiatal csemetéi láthatóak, illetve a kocsiút szélét kijelölő, minden bizonnyal fehér oszlopok.

A gyűjteményem legrégebbi darabjának tekinthető, feltételezhetően 1898-ben kiadott képeslap számomra legérdekesebb része a bal felső sarokban került "szolnoki részlet". Erről egyértelműen megállapítható, hogy a belvárosi nagytemplom tornyából készítette Szigeti, hiszen a felvétel közepe táján jól kivehető a Szapáry utcai Nemzeti szálló jellegzetes teteje.

Képeslapok bizonyítják, hogy Szigeti nagyon szeretett a templomtoronyból fényképezni, hiszen van olyan a Tisza-parkot mutató képeslappá lett felvétele, amin a református templom még nem látható, tehát 1895 előtt kellett készítenie. És van olyan képe is, ami kísértetiesen hasonlít erre a felvételre, ezért egy pillanatig azt hittem, Szigeti időutazó volt. Ám jobban megnézve ezt a képet, egészen egyértelmű, hogy a 19. század végén készítette, hiszen a későbbi, hasonló beállítású fotókhoz képest erről még hiányzik a Kossuth téri Népbank épülete, és a Szapáry utcai Erlich-ház sincs rajta.

És még valami hiányzik róla. Az egykori 1-es ABC-nek otthont adó épület. A képen jól kivehető a Nemzeti szálló bálterme - a későbbi mozi -, egyértelműen beazonosítható a Sütő és a Baross utcák sarkán újjáépített bank tömbje, viszont a kettő között a Baross utca túlsó oldalán 1973-ig álló, klinker téglás épületet látszik. Számomra ez azért rendkívül fontos, mert a képeslap postázása, az ebből következő legkésőbbi fotózási időpont miatt kijelenthető, hogy az 1-es ABC épülete csak 1898 után épülhetett. Az a bizonyos Baross utca 3. szám alatti, egyemeletes bérház viszont azt megelőzően.

De hát így rakható össze képeslapok segítségével ennek a nem túl öreg városnak az építéstörténete. Úgyhogy komoly hálával tartozom mind Szigeti Henriknek, mind az ismeretlen Aladárnak és az esztergomi úrhölgynek, aki miatt ez a képeslap útra kelt, és bő százhúsz év múlva kézbe vehettem.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A Tiszaparti sétány helye
A szolnoki Róth Dezső kiadásában megjelent fekete-fehér képeslaphoz használt felvételt még a Tiszán "átívelő" utolsó fahídról készítették valamikor az 1900-as évek elején. Legnagyobb értéke, hogy megmutatja, milyen volt a Tisza-part mielőtt elérte volna a "városiasodás".

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Lakásépítés záróköve
Szerte a világban találhatunk olyan záróköveket, amelyek egy-egy nagyobb építkezés befejezésének állítanak emléket. Szolnokon is van néhány ilyen, köztük például a Thököly úti négyemeletes szalagházon, 1972-ben elhelyezett.

A Szoborpark további képei