Volánkönyv

A hatvan oldalas füzet körülbelül harmada csak azoknak érdekes, akik az elmúlt hat évtizedből valamennyit a helyi Volán alkalmazásában töltöttek. Nekik szórakoztatóak lehetnek a céges napokon készült fotók, a foci kupákról, családi eseményekről, szakmai kirándulásokról és díjakról szóló oldalak. Elsősorban azért, mert olyan plusz információkkal és tudással rendelkeznek ezekhez az eseményekhez kapcsolódóan, amivel egy kívülálló nem. A kiadványt lapozgatva sem.

A hatvan évre emlékező kiadványnak van további bő tíz oldala, ami a közösségi közlekedés, a buszozás szerelmeseinek lehet kedves olvasmány, hiszen a cég által használt járművekről ad viszonylag pontos leírást. Ha valakit lázba tud hozni az Ikarus 266, Ikarus 260, Ikarus 256, Ikarus 395, Ikarus 396, netán a számok alapján azt is meg tudja mondani, mi a különbség a magyar buszok között, akkor próbáljon magának szerezni egy ilyen kiadványt. Persze, a szemfüles olvasó ezeken az oldalakon is találhat helytörténeti érdekességeket. Például arról, hogy a város útjait is rótták olyan Magyarországra visszahozott Ikarusok, amelyeket pár évvel korábban még az NDK-ba exportáltunk.

Az igényes kivitelű kiadványt azonban a többi oldala miatt azoknak is érdemes beszerezni, akik legalább egy picit is érdeklődnek Szolnok múltja iránt. Roppant érdekes a helyi tömegközlekedés kialakulásáról, a második világháború előtti évekről szóló rész, amelyből kiderül, milyen sokan láttak fantáziát a buszokban, és mennyire utálták ezt a korabeli fiák keresek, vagy, hogy milyen útvonalon közlekedtek az első járatok. A magam részéről azonban sokkal érdekesebbnek tartom a háború után történtek leírását, mert ebből kiderül például, hogy 1955-ben kezdték használni a pótkocsis buszokat, a város 900 éves évfordulójára 20 új, csuklós buszt kapott Szolnok, vagy éppen az, hogy 1974-ben épült fel az akkori Landler Jenő - ma Nagy Sándor József úton - a cég központja, 1977. augusztus 20-ára pedig átadták az Ady Endre úti - azóta elbontott - buszpályaudvart. Kár, hogy mindezt inkább ismert képeslapokkal, sem mint különleges, ritkán látható, saját fotókkal illusztrálták a szerkesztők.

Azt persze egy pillanatig sem állítom, hogy történészi alapossággal, minden kérdést megválaszoló kiadvány született. Ám azt hiszem, ez sem a kiadónak, sem a szerkesztőknek nem volt a célja. Viszont mindez, a korábban már bemutatott kórház történeti könyvvel együtt kiváló alap Szolnok közelmúltjának a megismeréséhez. És csak ismételni tudom magam: milyen jó lenne, ha minden cég és közintézmény legalább egy ilyen színvonalú kiadvánnyal megtisztelné a várost saját évfordulóin. Mert ezek nélkül évről-évre vész el valami Szolnok múltjából.