Vígjátékon sírni

A politikailag korrektnek hazudott közbeszéddel látványosan szakít a Brazilok című új, magyar film. Talán mert a kereskedelmi tévék szerkesztő-riportereként nevelkedett rendező az elmúlt két évtizedben sokszor szembesült a valódi, vidéki Magyarországgal. Már a címadása is erősen áthallásos, még akkor is, ha a cigányságunk megnevezésére használt szinonimák közül talán ez a legenyhébb és legkevésbé bántó. Ugyanakkor remekül passzol a film alaptörténetéhez, a foci iránti rajongáshoz.

Nem mondom, hogy M. Kiss Csaba első filmje tökéletes. Sőt, ráfért volna egy plusz dramaturg, forgatókönyvíró, színészeket vezetni tudó rendező és egy-két éles ollójú vágó. Amiktől megmaradt volna a remek történet, de feszesebb és pergősebb lett volna a film, és az egyébként osztályon felülit nyújtó színészek egy-egy jelenetben anyaszínházuk, a Katona legjobb pillanatait hozhatták volna. Ám az, hogy a szinte csehovi figurává váló polgármester - Fekete Ernő - nem tudja kibontani kétkedő belső küzdelmét, vagy éppen a két falusi firstlady - Rezes Judit és Schell Judit - mikrotörténetére vagy Anger Zsolt buszsofőrére nem jut elég idő, az inkább már abból a telhetetlenségből fakad, amit maga, a végül bemutatott film gerjeszt.

Amiben nyíltan szó van az erdei falopásról - ezzel indul a film - "színesfémgyűjtésről", aminek azért a haszonélvezőiről is szó esik. Miként arról is, hogy a nyomorék apa havi segélye a kitöréshez nélkülözhetetlen budapesti retúrjegyre sem elég, vagy miként lehet egy kisközösségben a segély kifizetésével szórakozni. És természetesen ott vannak a messze nem toleráns rendőreink - Lengyel Ferenc alakítása esküszöm a Portugál Retekjének előtörténete -, a simán rasszista és kirekesztő helyiek, meg az a végtelen nyomor, ami ennek az egésznek a táptalaja. Simán el tudom képzelni, hogy M. Kiss Csaba a forgatókönyv írása közben semmi egyebet nem tett, csak elővette néhány riportját és bemásolta a történetébe.

Amihez a vázat a foci, a focit imádó cigány kisfiú - a minden túlzás nélkül a film főszereplője, Lakatos Erik alakításában - és a kitörés lehetősége, lehetetlensége adja. Ráfűzve egy cigány-magyar Rómeó és Júlia sztorit, az Aranyéletből is ismert Farkas Franciska és a számomra elsőfilmes Dóra Béla (3. kép) parádés alakításában, vagy éppen egy Júdás történetet, hogy a sergős, falusi búcsúról már ne is beszéljünk. A történet szempontjából nagyon fontos Csaba atyát megformáló Bánki Gergely (4. kép) élete alakítását nyújtja, miként Nagy Dániel Viktor, Mészáros Blanka vagy éppen a negatív hőst játszó Schmied Zoltán is. Akiknek tényleg egyenrangú partnerei a Brazilok csapatát alkotó roma srácok, vagy éppen a falu népét formálók, akik között Gryllus Dorka éppúgy feltűnik, mint Vasvári Emese. Tegyük hozzá, hogy a félig amatőr színészek nélkül el sem készülhetett volna ez a film, így Földessy Margit és Nyári Oszkár velük való foglalkozását valahol a rendezőkkel egyszerre kell említeni.

Az biztos, hogy néhányszor még beülök a Brazilokra, ám tartok tőle, ez sem lesz elég a nézőszámban mérhető, átütő sikerhez. És hiába is mondanám, hogy a Kincsem mellett erre is iskolai osztályokat kellene szervezni, meg a film bekerülési költségének legalább tizedét felemésztő reklámkampányt szervezni, lassan a feledés homályába fog merülni. Mert, ahogy annak idején a hasonló társadalmi problémákat játékfilmes eszközökkel feszegető Veszetteket sikerült elsüllyeszteni, a Brazilokra sincs még felkészülve az ország. Pont a politikai korrektnek hazudott közbeszéd és a vérlázító cigánypolitika miatt. Így hiába fontos M. Kiss Csaba alkotása, hiába lehet két nevetés közben pityeregni is rajta, pont azt nem éri el, amire immár bő negyedszázada szükségünk lenne. Ugyanolyan kísérlet marad a mindenkinek rossz és megváltoztathatatlannak gondolt mai állapotokból való kitörésre, mint a Farkas Franciska formálta cigánylány filmbéli próbálkozása.