[Ajánlom]

Tizensok remek ember

2019. február 11.

Katarzis. Ezt éreztem a Tizenkét dühös ember szolnoki előadása után. És megkockáztatom: megszületett az évad előadása. Sőt! Parádés színészi játékok keltik életre az egyébként is remek, az ötvenes években játszódó darab karaktereit. Ami mégis aktuális és kiáll az emberi értékek mellett.

Ritka színházi élmény, amikor az előadás végén az ember képtelen felállni a székéből. És csak részben azért, mert férfi létére előbb el kell rejtenie a könnyeit. Holott Szolnokon kevésszer hallható őszinte és kifejezetten hosszú taps jutalmazta a Szín-Mű-Helyben, február 7-én este a meghajlásnál a színészeket. Akik parádés játékkal juttatták el a remek darabot a végkifejletig. Talán senkinek sem rontom az élményét, ha elárulom: bombasztikus, amikor a végén két fontos szereplő szájából elhangzik, hogy "nem a maga fia" és "hagyja élni", miközben a harmadik esküdt fél perc alatt összeomlik, és megsemmisül egész addig kereknek gondolt élete.

Óriási tévedés lenne azt mondani, hogy mindez csak a világ színpadait lassan hat és fél évtizede meghódító Reginald Rose drámának köszönhető. Vitathatatlanul zseniális, de láttunk már hasonló színdarabból vállalhatatlan előadást kreálni. A dráma mindaddig csak leírt szöveg, amíg valaki, valamilyen őszinte céllal és mondanivalóval nem álmodja színpadra. A leírt szöveg szerintem egyharmadnyi rész a sikerhez. A másik harmad a rendező, aki érti az író szándékát, tudja, hogy mit akar a darabbal, és képes életre kelteni a betűket. Az utolsó harmad pedig a színészeké, akik a rendezőnek köszönhetően élővé, emberivé teszik a leírt szöveget. Lehet persze az arányok között eltolódás, és születhet siker egy vacak szövegből, de azért többségében ez nem így van. Hanem kell az a rendkívül szerencsés együttállás, amit ezúttal Szolnokon Kiss József rendező levezényelt. Akinek a keze alatt igazi színészi teljesítmények, bámulatos alakítások születtek. Olyan színészektől, akiknek többségét eddig csak apróbb karakterszerepekben láthattunk, pedig most kiderült: szinte bármire képesek.

Horváth György, aki az első esküdt, tökéletes alázattal hozza a mediátort, az untermant, az utcáról beesett testnevelőből lett kényszerjogászt. Tárnai Attila, amikor az első megszólalásánál belép a széke mögé, azonnal elkezdi építeni a bizonytalankodó kishivatalnokot, aki végül a maga igazáért, gondolataiért is kiálló figura lesz. Molnár László, harmadik esküdtként az egyik motorja az előadásnak, mert képes megmutatni, miért dohog figurájában az utolsó pillanatig az a végtelen, elfogult düh, és hogyan jut el a magabiztos, felsőbbrendű férfi önmaga drámáján keresztül a megsemmisülésig.

Horváth Gábor, mint negyedik tanú nemcsak szerepénél fogva alakít hatalmasat a végletekig racionális bankárként, aki úgy érkezik, hogy a fehér az fehér, a fekete meg fekete, és magabiztossága megdönthetetlen. Hogy aztán mégis észrevegye az átmenetet, az árnyalatok miatt kételkedjen, és ezzel utolsó lépcsőfok legyen a katarzisig. Vándor Attila miatt majdnem fel kellett állnom előadás közben, mert az első pillanattól éreztem, hogy nem elég hallanom, egész testében látnom kell. Ritkább szövegű karakter az övé, arcával, mozgásával, dinamikájával mégis saját, néma szövegkönyvet teremt. Deme Gábor ugyancsak tökéletesen hozza létre az egyszerű melóst, akire az első pillanatban csak a sapkája utal, de a közel két óra alatt úgy épül fel, hogy külön regény lehetne.

Be kell vallanom, hogy tizenkétszer lenne jó megnézni ezt az előadást. Mert Harna Péter esküdtje is megmutatja: mindenkire figyelni kellene az egész darab alatt. Ugyanis a baseball labdával játszó, rágózó, nem túl bonyolult amerikai csávóban sem egyik pillanatról a másikra fordul meg a kocka. Csak idővel lesz partnere a nyolcadik esküdtnek, akit a vendégként először Szolnokon játszó Széles Tamás alakít olyan visszafogottan, okosan, kifinomultan, hogy tulajdonképpen petíciót kellene írni az ide szerződtetéséért. Láttam már ezt a darabot évekkel ezelőtt Szombathelyen, ebben a szerepben Kulka Jánossal, de Széles iszonyatosan jó játéka egy pillanatra se kényszerített összehasonlításra vagy bárminemű hiányérzetre. Vitathatatlan, hogy ő a lelke az előadásnak - egyben a mi lelkiismeretünk is -, ám mindezzel egyetlen percig sem él vissza, és elképesztő kollegialitással, alázattal teremti a játékteret a többieknek. Így Karczag Ferencnek is, aki életkorát erényként alkalmazó karakter, az idősek józan eszét, nem pedig az "öregek mindent jobban tudnak" kivagyiságát testesíti meg a darabban.

A tízedik, szerepe szerint bicskanyitogató gondolatvilágú esküdtet alakító Zelei Gábor végre egy egész előadáson keresztül mutathatja meg színészi nagyságát. A bunkó, saját világába bezárkózó, önmagán kívül senkit meg nem hallgató amerikai fickóból tényleg mini drámát farag, miközben minden gesztusával, megszólalásával szolgálja a nagy egészet és a többieket. De ugyanez mondható el a kelet-európai, első generációs bevándorlót alakító Mészáros Istvánról is, aki megmutatja, hogy az újonnan érkezettnek sem megalázkodnia, sem a helyieket hülyének néznie nem kell. Ónodi Gábor számomra olasz, ügyeskedő esküdtje pedig arra a legjobb példa, hogy egy kicsit egyszerű, kicsit önimádó figura is lehet fontos láncszeme egy valóban együttműködő csapatnak. Ráadásul egyetlen pillanata sem volt az előadásnak, amikor ne hozta volna a figuráját a folyamatosan rugózó lábával, a rajzolgatással vagy éppen a toll csattogtatásával.

Tényleg mind a tizenkét esküdt előtt, és az előadást létrehozó valamennyi közreműködő előtt nekünk, a nézőknek kellene esténként meghajolnunk. Mert hatalmas teljesítmény több mint két órán keresztül nyílt színen lenni, nagymennyiségű szöveggel dolgozni, végig benne maradni a figurákban, ráadásul azokat minden pillanatban építeni, és mindehhez a nyugodt játékteret, azaz a színházat biztosítani. Hatalmas színészi és színházi munka van ebben a szolnoki Tizenkét dühös emberben.

Ami ráadásul legkevésbé sem az ötvenes évek Amerikájáról szól. A Tizenkét dühös ember ugyanis egy végtelenül aktuális, kortárs, a ma problémáit kegyetlenül feszegető dráma. Mert a józanészről, a kételkedés, a gondolkodás fontosságáról, a másik meghallgatásáról, a diskurzusok elhagyhatatlanságról szól. Egyben kiállás a gyűlölet, a tömeghisztéria, az elesettek eltaposása, a felsőbbrendűség és a kirekesztés ellen. Szóval egy olyan igazi színház, ami a máról szól, amiben igazi színészek beszélnek fontos dolgokról. Remélem, hogy még nagyon sok estén keresztül, sőt évadokon átívelően, mi több rengeteg nyári, szabadtéri előadáson is. Mert a Szín-Mű-Helyben esténként csak nyolcvanan nézhetik meg, holott a Szigligeti minden nézőjének, valamennyi szolnokinak látnia kellene.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Régi légi felvétel
A bő száz évvel ezelőtt élt fotósok egyik kedvenc helye lehetett... Hát igen. Vagy a belvárosi templom tornya, vagy a belvárosi iskola teteje. Ahonnan több "légi felvétel" is készült a múlt század elején Szolnokról.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Hivatalos vélemény?
Tavaly novemberben írtam először erről a vállalhatatlan feliratról, ami a Várkonyi téri ABC melletti átjárót, de lényegében a bolt falát díszíti, és már akkor is több hónapja lehetett ott. Azt hittem, másnak is feltűnik, mást is zavar. De nem. Ez pedig azt is üzenheti, hogy a kijelentéssel egyetért a környék önkormányzati képviselője, maga a város, minden itt indulni akaró jelölt, de még a rendőrség is. Ami azért elég gyalázatos! A szégyen pedig továbbra is közös.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Alapos emléktábla
A Baross utca 9. számú ház utcafrontján május 14-én helyezte el a Szolnoki Római Katolikus Egyházközség Dr. Tóth Tihamér, az 1939-ben elhunyt veszprémi püspök emléktábláját, ami jelenleg nemcsak a város legújabb ilyen mementója, de talán a legalaposabb is.

A Szoborpark további képei