[Ajánlom]

Rendszerkritikától az időmérőkig

2020. február 17.

Ritka, amikor a képzőművész apa és fia munkásságát egyszerre mutatják be. Miként az is, hogy három évtizeddel a rendszerváltás után egyértelmű legyen egy anyagról, miért volt alkotója "tiltott", vagy legfeljebb csak "tűrt". A két Szlávics László kihagyhatatlan kiállítása a Galériában.

Bevallom, először nem értettem, mi indokolja egy a nagyközönség számára kevéssé ismert művész szinte teljes életművének a bemutatását a Szolnoki Galériában. Aztán belépve a volt zsinagóga földszintjére nemcsak mellbevágott idősebb Szlávics László kisplasztikákból, szobrokból és festményekből álló anyaga, de a munkái közötti pár perc bolyongás után azt is beláttam, hogy Csiszár Róbert Péter - a Damjanich Múzeum munkatársa, a kiállítás kurátora - különleges kincseket hozott Szolnokra. És mindjárt az elején tegyük hozzá, hogy ugyanarról a művészeti íróról, kutatóról van szó, akinek pár évvel ezelőtt a Pólya Tibor monográfiát, 2018-ban pedig a Bokros Lászlóról szóló hasonló kötetet, és a Kossuth téri épület időszaki termében rendezett remek kiállítást köszönhetjük. Nem tudom, Csiszár hol és hogyan bukkant a két Szlávicsra, azt azonban igen, hogy én is szegényebb lennék, ha nem hozza el őket Szolnokra. És nemcsak őt illeti köszönet ezért, de a Damjanich Múzeumot is, amelyik be mert vállalni egy az ismertség hiányából fakadóan kevésbé népszerű kiállítást.

Mindig úgy szoktam kiállításokat nézni, hogy előtte megpróbálok tájékozódni a világhálón. Idősebb Szlávics Lászlóról (1927-1991) viszonylag kevés dolgot találtam, amit így utólag valamennyire megmagyaráz számomra, hogy tulajdonképpen a szocializmus éveire esett aktív művészi pályája, és mivel az akkori kultúrpolitika számára ő inkább a "tiltott" vagy legfeljebb csak "tűrt" kategóriába tartozott, valamiért az utóbbi három évtizedben se "futott be" a nagyközönség számára.

Kiállítások esetében az is a módszerem, hogy ha lehet - és a Szolnoki Galériában erre szinte mindig van alkalom -, először nem aprólékosan, minden tételt külön megnézve próbálom befogadni az anyagot, hanem egyben, felületesen áttekintve, ránézve, szinte beszippantva. Idősebb Szlávics munkáiról azonnal érződött, hogy itt valami nagyon különlegesről van szó. Sőt, hirtelen - megfeledkezve az életrajzról - az volt az érzésem, hogy ezek a képek és szobrok a rendszerváltás után készültek, azért kritizálják olyan bátran a '89 előtti időszakot. Aztán persze szembesültem azzal, hogy nem: idősebb Szlávics a hetvenes évek elején mert torz Lenin fejet készíteni, 1919-ről véres, pusztulásként beszélni, a vörös csillagot egy megbilincselt rózsaszín kézbe elhelyezni, a földosztást a kaszás árnyékában ábrázolni. Szinte minden munkájáról süt a nem öncélú, hanem koherens rendszerkritika, a kívülállás. Látva munkáit - például a magyar ugar fölött sarló és kalapácsból font keresztre feszített anyát -, érthető, miért nem lehetett a rendszer kedvence. "támogatottja".

Nem vagyok hozzáértő, de azt érzem, idősebb Szlávicsnak sokkal nagyobb karriert kellett volna befutnia - idehaza és külföldön egyaránt - még életében. Mert nem öncélúan modernkedő, mert egyedi, különleges látásmódjával és stílusával minden műve fontos történeteket mesél el. És tényleg nem tudom felfogni, hogy a Kádár-korban "érthető" módon elhallgatott, "listázott" művész miért nem lőtt ki a rendszerváltás után. Miközben munkái többségén ott van mindaz, amit három évtizede próbálnak megfejteni, elmesélni vagy magyarázni. Tudom magamról, hogy ha valamiért lelkesedek, akkor azt azonnal a legnagyobbnak is gondolom, és ezt most is vállalom: idősebb Szlávics László saját korának egyik legnagyobb és legfontosabb magyar képzőművésze.

Akit mindazoknak a tízezreknek is meg kellene nézniük és ismerniük, akik lelkesen tolongtak a Munkácsy kiállításon. Hozzátéve, hogy az idősebb Szlávics kiállítása tényleg kuriózum, nem utazó cirkusz, hanem egy Szolnoknak, Szolnokra készült tárlat.

Amihez tulajdonképpen egy kísérő programot is kapunk ifjabb Szlávicsnak, a Szolnoki Galéria emeletén elhelyezett munkáiból. Teljesen más világ. Törzsanyagában leginkább az idővel foglalkozik, felvonultatva érméket, kisplasztikákat, szobrokat és számomra nagyon avantgárd festményeket. Persze lehet, hogy ha nem a földszinti katarzis után megyek fel az emeletre, esetleg fordítva kezdem a Szlávicstól - Szlávicsig című tárlat megtekintését, mást gondolok. Nehéz lehet egy korszakos apa nyomdokaiban fiúnak lenni.

(A Szlávicstól - Szlávicsig című kiállítás március 22-ig tekinthető meg a Szolnoki Galériában.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Kétnapos baka lapja Szolnokról
Érdekelhetett egy balassagyarmati bakát az első világháború negyedik évében, hogy Szolnokon Művésztelep működött? Foglalkozott azzal, hogy a telep parkjában, ott állt Ligeti Miklós híres Anonymus-szobrának nagymintája? Nem hiszem. Csak üzenni akart haza, mielőtt a frontra vitték.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Takarít a Tisza
Árad a folyó, hozza hozzánk a fentebbi szakaszok mentén élők szemetét. Valamit lerak belőle, valamit felvesz a mi szemetünkből, és viszi tovább, amíg bírja. Huszonhárom éve majdnem kinyírtuk a folyót. Évente egyszer emlékezünk is erre. A maradék 364 napban pedig ugyanúgy szemétlerakónak és kukásautónak használjuk, mint évtizedek óta mindig, amióta csak szemetet termelünk. A Tisza takarít. Helyettünk. Mi meg ezt tekintjük természetesnek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A városrész jelképe
Szandaszőlős jelképe vagy címere is lehetne a városrész kvázi főterén 2014 óta álló Szőlővivők című alkotás. Pogány Gábor Benő szolnoki születésű és Szolnokon is élő és alkotó, Munkácsy-díjas szobrászművész "háromalakos" műve tulajdonképpen egy kút a Lengyel Antal téren.

A Szoborpark további képei