[Ajánlom]

Rendszerkritikától az időmérőkig

2020. február 17.

Ritka, amikor a képzőművész apa és fia munkásságát egyszerre mutatják be. Miként az is, hogy három évtizeddel a rendszerváltás után egyértelmű legyen egy anyagról, miért volt alkotója "tiltott", vagy legfeljebb csak "tűrt". A két Szlávics László kihagyhatatlan kiállítása a Galériában.

Bevallom, először nem értettem, mi indokolja egy a nagyközönség számára kevéssé ismert művész szinte teljes életművének a bemutatását a Szolnoki Galériában. Aztán belépve a volt zsinagóga földszintjére nemcsak mellbevágott idősebb Szlávics László kisplasztikákból, szobrokból és festményekből álló anyaga, de a munkái közötti pár perc bolyongás után azt is beláttam, hogy Csiszár Róbert Péter - a Damjanich Múzeum munkatársa, a kiállítás kurátora - különleges kincseket hozott Szolnokra. És mindjárt az elején tegyük hozzá, hogy ugyanarról a művészeti íróról, kutatóról van szó, akinek pár évvel ezelőtt a Pólya Tibor monográfiát, 2018-ban pedig a Bokros Lászlóról szóló hasonló kötetet, és a Kossuth téri épület időszaki termében rendezett remek kiállítást köszönhetjük. Nem tudom, Csiszár hol és hogyan bukkant a két Szlávicsra, azt azonban igen, hogy én is szegényebb lennék, ha nem hozza el őket Szolnokra. És nemcsak őt illeti köszönet ezért, de a Damjanich Múzeumot is, amelyik be mert vállalni egy az ismertség hiányából fakadóan kevésbé népszerű kiállítást.

Mindig úgy szoktam kiállításokat nézni, hogy előtte megpróbálok tájékozódni a világhálón. Idősebb Szlávics Lászlóról (1927-1991) viszonylag kevés dolgot találtam, amit így utólag valamennyire megmagyaráz számomra, hogy tulajdonképpen a szocializmus éveire esett aktív művészi pályája, és mivel az akkori kultúrpolitika számára ő inkább a "tiltott" vagy legfeljebb csak "tűrt" kategóriába tartozott, valamiért az utóbbi három évtizedben se "futott be" a nagyközönség számára.

Kiállítások esetében az is a módszerem, hogy ha lehet - és a Szolnoki Galériában erre szinte mindig van alkalom -, először nem aprólékosan, minden tételt külön megnézve próbálom befogadni az anyagot, hanem egyben, felületesen áttekintve, ránézve, szinte beszippantva. Idősebb Szlávics munkáiról azonnal érződött, hogy itt valami nagyon különlegesről van szó. Sőt, hirtelen - megfeledkezve az életrajzról - az volt az érzésem, hogy ezek a képek és szobrok a rendszerváltás után készültek, azért kritizálják olyan bátran a '89 előtti időszakot. Aztán persze szembesültem azzal, hogy nem: idősebb Szlávics a hetvenes évek elején mert torz Lenin fejet készíteni, 1919-ről véres, pusztulásként beszélni, a vörös csillagot egy megbilincselt rózsaszín kézbe elhelyezni, a földosztást a kaszás árnyékában ábrázolni. Szinte minden munkájáról süt a nem öncélú, hanem koherens rendszerkritika, a kívülállás. Látva munkáit - például a magyar ugar fölött sarló és kalapácsból font keresztre feszített anyát -, érthető, miért nem lehetett a rendszer kedvence. "támogatottja".

Nem vagyok hozzáértő, de azt érzem, idősebb Szlávicsnak sokkal nagyobb karriert kellett volna befutnia - idehaza és külföldön egyaránt - még életében. Mert nem öncélúan modernkedő, mert egyedi, különleges látásmódjával és stílusával minden műve fontos történeteket mesél el. És tényleg nem tudom felfogni, hogy a Kádár-korban "érthető" módon elhallgatott, "listázott" művész miért nem lőtt ki a rendszerváltás után. Miközben munkái többségén ott van mindaz, amit három évtizede próbálnak megfejteni, elmesélni vagy magyarázni. Tudom magamról, hogy ha valamiért lelkesedek, akkor azt azonnal a legnagyobbnak is gondolom, és ezt most is vállalom: idősebb Szlávics László saját korának egyik legnagyobb és legfontosabb magyar képzőművésze.

Akit mindazoknak a tízezreknek is meg kellene nézniük és ismerniük, akik lelkesen tolongtak a Munkácsy kiállításon. Hozzátéve, hogy az idősebb Szlávics kiállítása tényleg kuriózum, nem utazó cirkusz, hanem egy Szolnoknak, Szolnokra készült tárlat.

Amihez tulajdonképpen egy kísérő programot is kapunk ifjabb Szlávicsnak, a Szolnoki Galéria emeletén elhelyezett munkáiból. Teljesen más világ. Törzsanyagában leginkább az idővel foglalkozik, felvonultatva érméket, kisplasztikákat, szobrokat és számomra nagyon avantgárd festményeket. Persze lehet, hogy ha nem a földszinti katarzis után megyek fel az emeletre, esetleg fordítva kezdem a Szlávicstól - Szlávicsig című tárlat megtekintését, mást gondolok. Nehéz lehet egy korszakos apa nyomdokaiban fiúnak lenni.

(A Szlávicstól - Szlávicsig című kiállítás március 22-ig tekinthető meg a Szolnoki Galériában.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szigeti költözni készült
A Damjanich Múzeum gyűjteményében lévő képeslap másolatát elsősorban azért vettem meg, mert egy fotón mutatja Szigeti Henrik, Szolnok képes krónikásának első és második műtermét, valamikor a költözés időszakában. Száz éve a Szapáry út elején járunk.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

De miért pont ott?
Értem én, hogy rollerezni jó, környezettudatos és valakinek hasznos is. De amikor már nem jó, nem környezettudatos és az eszköz gazdájának sem hasznos, akkor a rollerek többsége miért az út közepén végzi? Mintha minden második szolnoki rollerező menet közben, az út közepén gondolná meg magát, és hagyja magára zöld eszközét, mint gazdátlan eb az ürülékét. Én meg kerülgethetem. Vagy hódolhatok a lassan alakuló új szenvedélyemnek: az útban lévő rollerek útból elpakolásának. De ebben nekem mi a jó?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Régi sajtó emléke
A Magyar Sajtó Napja alkalmából minimum húszszor koszorúzták meg hivatalosan a Kossuth tér 3. szám alatt található társasház homlokzatán ma is látható emléktáblát. Persze nemcsak azért nincsenek már ünnepségek a könyvtár melletti épület előtt, mert 32 éve máskor ünnepel a magyar sajtó.

A Szoborpark további képei