[Ajánlom]

Kísér a múlt

2019. január 08.

A Rossz versek nem egy pörgős történet. Sőt, még azt se mondanám, hogy egyáltalán van sztorija. Inkább egy halom apró, egymáshoz kapcsolható mozaik, amelyek a szakítását feldolgozni próbáló főhős fejéből potyognak elénk. Generációs film? Melyik generációé? Ahányan nézzük annyiféle.

A második filmes Reisz Gábor a 2014-ben bemutatott Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan után ismét egy életrajzi ihletettségű filmet forgatott. Igaz, ezúttal nem hétmillió forintból meg a barátok és ismerősök ingyen munkájából, hanem a Filmalap több mint kétszázmilliójából, amivel még így is az egyik legolcsóbb magyar játékfilm lett 2018-ban. E két mondat akár folytatódhatna úgy is, hogy a saját hangját és útját kereső rendező a Rossz versek című mozijában is csak magáról mesél, nézi a köldökét és elpuskázza az első valódi lehetőségét. Reisz Gábor önéletrajzi filmje azonban ezúttal sem csak róla szól, hanem talán mindenkiről, aki bemeri vallani, hogy voltak gyerekkori álmai, szerelmei, amelyek és akik a mai napig ott kísértenek az emlékeiben és bizony a hétköznapjaiban is.

Azt hiszem, kell ez az önvallomás ahhoz, hogy Reisz egészen különös "történetvezetésű" filmjét élvezni tudjuk. A forgatókönyvvé formált történet ugyanis leginkább arról szól, hogy az elhagyott srácban sorra törnek fel azok az emlékek, amelyek szerinte a szakításához vezethettek. Amelyekben szép lassan megjelennek a lányok, akiknek nem mert szerelmet vallani, a legfurább tanárok, aki nem a katedráról hagytak örök nyomot benne, a különböző álmok, amelyek persze nem teljesültek. Talán az egyik legjobb jelenete a filmnek, amikor a főhős a multi cég vécéjében szembetalálja magát három gyermekkori énjével és az álmában létező menő gitáros önmagával, akik a számon kérik és megverik.

El kell engedni a realisztikus ábrázolást. Ebben a filmben pont annyira elfér, hogy a szobából azonnal a buszra lehet felszállni, minthogy két fiatal kivisz egy ajtót a Margit-hídra. Miként az üres medencében csirkék között gitározó álomhős vagy a szobát borító levendularét is.

Nem szeretem, amikor a forgatókönyvíró rendez vagy fordítva, miként azt sem, ha közülük bárki főszerepet oszt magára. A Rossz verseket azonban a kivételt erősítő szabályaim közé kell eltennem. Egyszerűen nem tudom, hogy kivel játszathatta volna el önmagát hitelesen a történetet megíró és filmre vivő, színészként elsőfilmes Reisz Gábor.

Aki attól viszont megkímélte magát és a nézőket is, hogy megpróbáljon glóriát fonni a csetlő-botló főhős köré, hogy színészi képességeinek hiányát a többi szereplő elnyomásával palástolja. Remek mellékszereplők jellemzik a filmet. Nem kétséges, hogy Kovács Zsolt lassan egy generáció apafigurája. Ahogy Takács Katiból is ilyen anya lehetett volna, ha a Rossz versekben annyi lehetőséget kap, mint a Van-ban. Ám itt a vénlány nagynéni, Vali, azaz Monori Lili karaktere lett sokkal erősebb, és valljuk be, az év legjobb magyar filmes női mellékszereplője. És ne feledkezzünk meg a főszereplő gyerek- és tinédzserkori megformálóiról sem Prukner Barnabásról, Prukner Mátyásról és főleg Seres Donátról. Utóbbi jóval többet van a vásznon, mint az erősen harmincas önmagát alakító Reisz Gábor, és minden jelenetében hiteles és szórakoztató.

Elsőre nagyon fura a Ross versek. Sőt, fáradtan, rossz hangulatban nem is érdemes beülni rá, mert könnyen úgy ugorhat fel a végén az ember, hogy utálja és szidja. Nagyon jó választás volt a két ünnep közötti időpontra tenni a bemutatóját, mert így pihenten lehetett beülni rá. Ami kellett ahhoz, hogy aztán magammal vigyem és rakosgassam a mozaikjait. Leesett, hogy miért van benne Tar Béla Sátántangó című filmjének a plakátja. Mit keres benne a Szomszédok néhány remake jelenete. Arra meg csak a velem mozizó, de érthetően egy teljesen más filmet látók hívták fel a figyelmemet, hogy még az a kérdés is elhangzik: "Kivel fociznál szívesebben, Orbán Viktorral vagy Deutsch Tamással?". Mondjuk, tényleg kell egy generációs emlék ahhoz, hogy valaki ezt a kérdést tizenéves gyerekek szájába adja, és ott még hiteles is legyen.

A szolnoki premieren a Tisza mozi legkisebb termében nagyjából teltház volt. Kevés olyan film volt 2018-ban, amit ekkora pozitív sajtóvisszhang övezett. Így van talán némi remény arra, hogy megismételi a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan nézőszámát, így újabb lehetőséget kap Reisz Gábor a filmkészítésre. Az talán mindegy is, hogy trilógiát csinál a műveiből, avagy kísérletet tesz egy nem ennyire önéletrajzi történet megfilmesítésére.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnokról Pécsre
Hogy mit csinálhatott Bódis Ferenc 1934 tavaszán, Szolnokon, ebből az egyetlen képeslapból nem derül ki. Az viszont igen, hogy hosszabb időre tervezhette a távollétét, mert tiszta ruhákat kért szüleitől. Emellett pedig elégedettnek is tűnt, hiszen három nap alatt 70 pengőt keresett. Érdekelte vajon a képeslap, amin Pécsre küldte üzenetét?

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A 145-ös vonal emléktáblája
A vasútállomás mellett álló szocreál irodaház távolabb eső sarkánál - a kiállított 424-es gőzmozdony felé haladva - öt emléktáblát találunk a falon. Közülük az egyik a Szolnok-Kiskunfélegyháza vasútvonal megnyitásának centenáriumára emlékeztet.

A Szoborpark további képei