Album



Aluljáró építés (is)

2022. szeptember 10.

Az egykori Nerfeld-palota második emeletéről profi fotós készíthette ezt a felvételt 1974-ben a mai Baross utca elejéről, amikor az még Beloiannisz út volt. Valószínű, hogy az ismeretlen fotós nem turisztikai emléknek szánta a felvételt, hanem a 4-es út építéséről szóló képes beszámolónak.

Az élesség, a beállítás, a képkivágás, a vízszintes és a függőleges tengely tökéletessége, de a színes technika, a fotópapír és az előhívás minősége is arra utal, hogy ezt a 13x9 centis nagyítást profi fotós filmtekercséről, profi körülmények között készítették. Ebből pedig arra következtetnék, hogy a képet vagy valamelyik országos, színes képeslap megrendelésére, vagy a 4-es főút átkelési szakaszán dolgozó vállalatok egyikének a megbízásából, archiválási céllal készítette az ismeretlen fotóriporter, aki a helyszínt (Szolnok) és a dátumot (1974) is ráírta a papírkép hátuljára. Persze, ha nem lenne ott az évszám, a Madas-ház hiánya, a vasútállomásnál lévő 24 emeletes állapota, na meg persze az akkori Beloiannisz út elejének feldúltsága is egyértelművé tenné, hogy máskor nem, csak annak az évnek a nyarán - a fák lombkoronája alapján mondom ezt - születhetett meg ez a felvétel.

Nézzük meg rajta először az építési területet! Azaz a Baross utca néhai páratlan oldalát, amit a mai Szapáry utcától - akkor Ságvári körút - kezdődően a hatvanas évek elejétől kezdtek szisztematikusan szanálni a Hősök teréig. A kereszteződésben lévő Hungária kávéház talán még a második világháborúban semmisült meg, majd következett a Kossuth utca végéhez tartozó Kereskedelmi Bank és a mellette lévő temetkezési vállalat elbontása, hogy helyet csináljanak a Ságvári körúttá válásának és a pártháznak. Aztán a Hősök tere sarkán lévő bolt következett még a hatvanas évek első felében, hogy aztán a hetvenes évek elején a Kommunisták Magyarországi Pártjának alakulási helye, a Tiszavirág presszó épülete, a 33-asnak helyet biztosító Madas-ház és a Beloiannisz és a Szív utca közötti rész is eltűnjön. Pont addigra, amikorra a József Attilán és a Beloiannisz felsőbb részén befejeződött a közművek cseréje - miként a Kossuth téren is -, így nekiugorhattak a legnagyobb falatnak a Ságvári körút és a Hősök tere között. A mellékelt fotón még fektetik a közműveket, de már készül az aluljáró, és az utca, egyben a 4-es főút átkelési szakaszának az új nyomvonala is ki van jelölve.

A páros oldal épületei alig változtak az elmúlt ötven évben. A használói viszont annál többet. A felvétel bal szélén ott a Kindlovics-bazár, földszintjén a fotószaküzlettel. Utána nem látszik, éppen milyen iparcikkbolt működött, az azonban biztos, hogy a 4-es számú ház emeletén az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat irodái székeltek ekkoriban. Majd következik az 1-es ABC épülete, emeletén az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat központjával, aztán pedig a mai bank épülete a Sütő utca sarkán, amiben a fotózáskor Gelka javította a tévéket, rádiókat és egyéb háztartási berendezéseket. A Sütő utca másik oldalán lévő földszintes és a mellette álló emeletes ház persze már nincs meg, a Magyar Külkereskedelmi Bank helyi székháza került a helyükre a nyolcvanas évek végén. De jól látszik a kőolajos irodaház, a rendkívül szürke nagyposta, és végig ugyanazok a házak, amelyek a mai napig ott állnak a Baross utca páros oldalán, csak éppen már nem hömpölyög előttük a 4-es főút forgalma.

A Szolnok egykor legfontosabb kereszteződésének átépítéséről készült képeket nézegetve nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy miként élhette meg a város ezzel a hosszú éveken át tartó beruházással járó felfordulást. Mert ne felejtsük el, hogy hiába épült a 4-es főút új átkelési szakasza, az egyetlen Tisza-híd miatt addig is át kellett valahogy kelniük az autóknak Szolnokon. És nem! A beruházás első éveiben még nem volt kész az Ady Endre út, sőt a Mátyás király utca is jóval szűkebb volt, hogy a Csanádi, ma Nagy Imre körút hiányát ne is említsem. Persze, sokkal kevesebb autó volt a városban, miközben nagyjából ugyanannyian éltek akkor Szolnokon, mint most, azaz közlekedni csak kellett. Szóval miközben a hatalmas beruházáson gondolkodunk, hajtsunk fejet elődeink türelme és évekig kitartó tűrőképessége előtt is.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnok 1973 nyara
Elsőre talán nehéz elhinni, de ez a fénykép tényleg Szolnokot, a Kossuth és a Szapáry út kereszteződését ábrázolja. Mégpedig úgy, hogy a fotós az egykor itt átvezető 4-es főút közepén, nagyjából a mai Árkádok alatt lévő újságossal egyvonalban állt a vasút felé fordulva.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Anzikszok egy évszázadon át - 2024. október 21. (hétfő) 18:00

AKB

Árva lámpa
El kellene dönteni, hogy akarjuk csillapítani a forgalmat a Tisza park és a színház környékén, avagy az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően díszburkolaton bonyolítjuk az átmenő forgalmat a Verseghy gimnázium előtt. Mind a kettő mellett szólnak érvek, de hogy nem a város dísze a szigetelőszalaggal javítgatott vagy éppen a helyéről kifordult jelzőlámpa a gimi előtt évek óta nem használt mozgatóható útzárnál, abban talán egyetértünk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az utolsó láng
Nehogy valakinek egészbe jusson, hogy le kellene bontani csak azért, mert Szolnok utolsó munkásmozgalmi témájú köztéri alkotása! Elhelyezkedése miatt viszonylag kevés szolnoki találkozik vele, aki pedig idegenként látja a Turisztikai központ "főterén", az sok minden másra is asszociálhat.

A Szoborpark további képei