[Ajánlom]

Fájó, de megkerülhetetlen kérdések

2023. október 02.

Lehet, hogy tudjuk, mi történt 1944 júniusában, a szolnoki cukorgyárban. De biztos vagyok abban, még mindig nem tudjuk, pontosan hogyan és miként történhetett meg. A Szolnok-Strasshof-Szolnok egy újabb kötet a holokausztról, egyben fontos adalék Szolnok történetéhez. Fájó kérdésekkel.

"Randolph L. Brahamnek köszönhetően tudjuk, hogy 2009 decemberéig közel 6 ezer olyan könyv, tanulmány, cikk látott napvilágot, amely a magyarországi holokauszt különféle aspektusaival foglalkozik. (...) Az 5573 írás között azonban csupán 39-et találunk, amelynek címében vagy tartalmi összefoglalásában szerepel a csendőr szó". Mindez Molnár Judit Az embertelenség precizitása című, Csendőrjelentések Ferenczy Lászlónak a szolnoki zsidó gyűjtőtáborról alcímet viselő tanulmányában olvasható, ami a napokban bemutatott Szolnok-Strasshof-Szolnok kötetben olvasható.

E két mondatból felállítható aránypár csak fokozta bennem azt a rossz érzéssel vegyes kíváncsiságot, amely a szégyenletesen gyér érdeklődés mellett tartott könyvbemutató közben tört rám. A lassan nyolcvan évvel ezelőtti emberteleség túlélőinek visszaemlékezései, egykorú feljegyzései, dokumentumai mellett szeretném végre megismerni a másik oldalon állók korabeli érzéseit, magyarázatait, későbbi visszaemlékezéseit, önfelmentő vagy önnyomorító kitárulkozásait arról, miként voltak képesek a holokausztban közreműködni. Igen, név szerint szeretném tudni például annak a makói illetőségű rendőrnek a nevét, és ismerni későbbi életútját, akit a szolnoki gettó bejáratánál örökítettek meg 1944. május 15-én, és aki így most ott áll a Frojimovics Kinga és Molnár Judit által szerkesztett, a Tények és emlékek a Bécsben és környékén "jégre tett" Szolnoki deportáltakról 1944-1948 alcímű kötet címlapján.

Semmiféle bosszú nem motivál, csak úgy érzem, ideje lenne végre kibeszélni, miként is történhetett meg 1944 tavaszán, hogy Szolnokon és környékén is közel ötezer magyar állampolgárságú zsidót gettókba zártak, majd júniusban 12 szörnyű napon át a cukorgyár területén őriztek, hogy onnan aztán kétszer 47 vagonban Auschwitzba illetve Bécsbe és környékére hurcoljanak. Ennyi ember őrzéséhez, módszeres kirablásához, elszállításához sok száz közreműködő kellett csendőröktől, rendőröktől kezdve, mozdonyvezetőkön, MÁV tisztségviselőkön át, helyi elöljárókig és bizony szolnoki lakosokig. A Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszékének és a bécsi Wiesenthal Intézetnek a közös kutatásán alapuló kötetből ugyanis az is egészen döbbenetesen kiolvasható, hogy a német megszállást követően, a nácik számára is meglepő gyorsasággal és szervezettséggel történt meg a magyar vidéki zsidóság összegyűjtése és elhurcolás. Miként az is, hogy mindenféle aktuálpolitikai handabanda és szerecsenmosdatás ellenére is, mind Horthy Miklós, mind a kormánya, de feltételezhetően a magyar politikai elit is pontosan tisztában volt azzal, mi vár a gettóba zártakra, és a németeknek átadottakra.

Frojimovics Kinga és Molnár Judit Szolnok története szempontjából is rendkívül fontos kötete nemcsak újabb darab a sokezres magyar holokauszt könyvtárban, de azon törpe kisebbséghez is tartozik, amelyikben kifejezetten sok szó esik nemcsak az elhurcoltakról, de az elhurcolásban közreműködőkről is. Ráadásul a két kutató - érzésem szerin - egy olyan helyi legendával is tabudöntögető módon igyekszik leszámolni, miszerint a Szolnoki Cukorgyárból induló két vonat egyikére kerülők, az osztrák "rabszolgapiacra" deportáltak "jobban jártak" vagy "szerencsésebbek" lettek volna. Nem. Ez csak az elhurcolók önmentése, leszármazottaik önámítása. Tessék elolvasni vagy csak átlapozni a Szolnok-Strasshof-Szolnok kötetben lévő dokumentumokat, személyes emlékeket és visszaemlékezéseket. Felfoghatatlan, hogy az akkori Magyarország és lakói mire voltak képesek, miként működtek közre, asszisztáltak vagy "csak" cinkos némák voltak.

Egészen megdöbbentő volt számomra, amikor bő két évtizeddel ezelőtt egy kedves tanáromról, akkor már sok tekintetben kollégámról kiderült, hogy Kertész Imrével együtt, tinédzserként járta be azt a borzalmas utat, ami a Sorstalanságban olvasható.

Az egykori Szolnoki Zsinagógában, a mai Szolnoki Galériában nagyjából két tucat érdeklődő - jobbára levéltáros, történész, néhány zsidó vallást gyakorló és talán két szimpla kíváncsi - előtt tartott kötetbemutatón az a 2000-es évek elején érzett döbbenet lett úrrá rajtam, amikor rájöttem, hogy a cukorgyárba zsúfoltak, az ottani kegyetlenségek szemtanúinak egyikét személyesen is ismertem, sőt évekig dolgoztam vele. És ő ugyanúgy nem beszélt a kislányként átélt borzalmakról, mint Laci bácsi a sorstalanságáról.

Frojimovics Kinga és Molnár Judit hasonló témájú szegedi és debreceni kötetei között aztért is rendkívül fontos és értékes a Szolnok-Strasshof-Szolnok című könyv, mert lassan nyolcvan év távlatából már csak olyan szemtanúk vannak, akik gyerekként élték át a borzalmakat. Azaz egyre kevesebben lehetnek, akik el tudnák mesélni, mi történt velük egykori polgártársaik, iskolatársaik, szomszédjaik, ügyfeleik, ismerőseik és ismeretleneik aktív vagy passzív közreműködésével. Nem hinném, hogy bosszúért kiáltanak. Miként azt sem, hogy megbocsájtható, ami történt. Abban azonban biztos vagyok, hogy még adósak vagyunk az 1944-es események kibeszélésével. A magunk érdekében. Mert az nem lehet, hogy az ilyen könyvbemutatókon lassan csak a szakmabeliek, és ők is egyre kevesebben legyenek jelen, és engedjük az egész borzalmat a feledés homályába veszni még azelőtt, hogy tanulnánk a történelmünkből.

A Szolnok-Strasshof-Szolnok nem elég, hogy elkészült, miként az sem, ha felkerül néhány könyvespolcra! Erről beszélni kell! Mert csak így lesz értelme a két kutatónő elképesztően alapos munkájának.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Dizájn és divat 1964
Nagy Zsolt fotóriporter gazdag életművéből rengeteg fotót kaptam azzal, hogy bemutathatom azokat. Több szempontból is különleges képet választottam a Nagy Zsolt-sorozat első darabjának. A blogSzolnok Album rovatába először mutatok be olyan régi, szolnoki fotót, ami belső teret ábrázol, és akár a kép szereplői is felismerhetőek.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Jubileumi park emléktábla
Művészeti értéket nem nagyon hordoz ez a négy évtizedes, egyik sarkán jó pár esztendeje törött emléktábla. A rajta látható információk sem adnak pontos eligazítást elhelyezésének okairól, ám sejthető, hogy miért is került a Kun Béla körúti házak mögé.

A Szoborpark további képei