[Ajánlom]

Eltűnt világ emlékkönyve

2020. július 27.

A Szolnok környéki tanyavilágról se feledkezzünk majd meg, ha egyszer várostörténetet akarunk írni! Miként arról sem, hogy e téma egyik fontos forrásmunkája lehet a Sulák Istvánné által összeállított Emlékkönyv Tenyőszigetről című kötet! A tartalmától és a fotóitól leesett az állam.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás június 8-án jelent meg először.)

Ha jól sejtem, az utolsó, Szolnok környéki tanyasi iskolát valamikor fél évszázada, a hetvenes évek környékén zárták be. Ez azért fontos, mert ezek a mindenki emlékezetében legendás helyként élő intézmények azok a kapcsok, amelyek egy eltűnt világ utolsó lakóit még egymáshoz és a térképről is leradírozott szülőföldjükhöz kötik. Miközben azt azért tegyük hozzá, hogy nem mindegyik tanyasi iskola és környéke lett olyan szerencsés, mint a tenyőszigeti, amelynek egykori nebulói, és így a néhai tenyőszigetiek a mai napig rendszeresen összejárnak.

Tudják, hol van Tenyősziget? Nagyjából a szandai katonai repülőtér mögött, az Alcsi-Holt-Tisza alatt, Szandaszőlős, Rákóczifalva és Kengyel határai között. Ha autóval akarjuk megközelíteni Szolnok felől, akkor a 442-es főúton, a város vége tábla után, félúton Rákóczifalva felé, balra kell bekanyarodnunk a Beke Pál halma irányába. Ma már leginkább csak óriási, egybefüggő táblák, csatornák, itt-ott kisebb, alföldi erdők jellemzik a környéket, ahol csak mutatóban maradt meg néhány tanya. Sulák Istvánné Karkus Piroska Erzsike 2019-ben már második, bővített kiadásban megjelent Emlékkönyv Tenyőszigetről című munkájának olvasásáig nekem is nagyjából ennyi volt ez a ma már szolnoki külterület.

De tudják, mi volt a XX. század első kétharmadában Tenyősziget? Egy olyan hatalmas tanyavilág, amelynek legalább két csárdája, saját cipésze, bognárja, és 1926-tól két tantermes iskolája, sőt helyi "kultúrházként" működő gazdaköre is volt, bolttal, kocsmával, mozival. A helyiek által felépített iskola egyik tantermében alsósok, a másikban felsősök tanultak. Volt, hogy egyetlen pedagógus irányítása alatt, olykor száznál is többen. Bár saját templomuk nem volt, de az ott élők Kengyelről református, Rákóczifalváról katolikus papot szállítottak a tenyőszigeti, vasárnapi misékhez. Saját búcsújuk is volt. Becsélések szerint hat-hétszáz ember élhetett Tenyőszigeten, akiknek a többsége az előző század elején vásárolt itt kisebb-nagyobb területet, hogy aztán az 1959-es téeszesítés után lassan - de szándékosan - elsorvadjon ez a különös világ.

Egészen hihetetlen, amit Sulák Istvánné ebben a - szándékai szerint nemcsak a múltnak, de a tanyavilághoz személyes emlékekkel már nem kötődő jövőnek is készített - könyvben összegyűjtött. A személyes, a tanyavilág életét oral history módszerével bemutató kis történetek is fantasztikusak, ám a képanyag még ehhez képest is egészen elképesztő. A XX. századi, magyar vidék életről ennyi, nem propagandisztikus, hanem családi és személyes fotót egy kötetben még sehol se láttam. Az állattartástól, a disznóvágáson és az aratáson át, az ünnepekig és az iskoláig szinte minden megjelenik ebben a könyvben. Komolyan mondom, felfoghatatlan, hogy nagyjából 1912 és 1972 között kik és miért fotóztak ennyit ezen a környéken, miként az is, hogy ezek a felvételek miként maradtak meg.

Persze, mint kiadvány, mint történelmi munka, számtalan sebből vérzik ez a kiadvány. De mindez megbocsájtható a szándék és a lelkesedés miatt. Mert már így is sokkal többre jutott ez a könyv, egy ma már nem létező "település" történetének a feldolgozásával és bemutatásával, mint sok falu és város csak a maga XX. századával. Sulák Istvánné könyve pontosan az, amit a címe ígér: egy klasszikus emlékkönyv. Amiben azonban bő száz esztendő keveredik, és éppúgy benne vannak az ősök, mint a mai leszármazottak, akiknek fontos, hogy gyerekkoruk boldogságos helyszíneiből minél több mindent megőrizzenek a következő generációknak.

Megkönnyezve letehetetlen munka. És tényleg büszke vagyok, hogy Szolnokon ilyenek születnek. Milyen jó lenne, ha a város minden városnegyedéről és külső területéről egyszer születne valami hasonló. Az lenne az igazi szolnoki üzenet a jövőnek.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Étterem a vasúton
Gyorsan lendüljünk túl azokon a kötelező körökön, hogy ha nem lenne felirat ezen a képeslapon, akkor akár miskolcinak vagy éppen szombathelyinek is gondolhatnánk az épületet. Viszont a kép középpontjában látható hatalmas, fehér lepedők sokkolóan hatnak. Legalábbis, ha a mai szolnoki állomásra gondolok.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Hova lett a fatörzs?
Szolnok egyik különleges közterületi "szobra" volt (?) az a 120 éves fekete nyár törzsszelet, amely a Tisza árterében végzett helyreállítási munkáknak állított emléket. A fatörzset négy évvel ezelőtt egyszer már "renoválták", ám most ismét eltűnt. A mellette lévő ismertető tábla így most értelmetlenül áll a Vízügyi székház tövében. Reménykedjünk, hogy a 120 éves törzs ismét csak "felújításon" van, és nem valami végzetes baj érte, így hamarosan visszakerül a Boldog Sándor István útra. Persze, pár sort megérne, hogy ne aggódjunk, hisz az utóbbi hónapokban túl sok szolnoki "emlékműnek" kélt lába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Vízügyes emlék a parkoló szélén
Ledöntés, áthelyezés, lopás vagy csak felújítás. Egy elvitathatatlan szakember szerényen megbújó portréjának is lehet kalandos a sorsa Szolnokon. A Boldog Sándor István körút és az Ady Endre út kereszteződésénél, a "vízügyi" parkoló szélén álló Sajó Elemér szobornak legalábbis az lett.

A Szoborpark további képei