[Ajánlom]

Eltűnt világ emlékkönyve

2020. június 08.

A Szolnok környéki tanyavilágról se feledkezzünk majd meg, ha egyszer várostörténetet akarunk írni! Miként arról sem, hogy e téma egyik fontos forrásmunkája lehet a Sulák Istvánné által összeállított Emlékkönyv Tenyőszigetről című kötet! A tartalmától és a fotóitól leesett az állam.

Ha jól sejtem, az utolsó, Szolnok környéki tanyasi iskolát valamikor fél évszázada, a hetvenes évek környékén zárták be. Ez azért fontos, mert ezek a mindenki emlékezetében legendás helyként élő intézmények azok a kapcsok, amelyek egy eltűnt világ utolsó lakóit még egymáshoz és a térképről is leradírozott szülőföldjükhöz kötik. Miközben azt azért tegyük hozzá, hogy nem mindegyik tanyasi iskola és környéke lett olyan szerencsés, mint a tenyőszigeti, amelynek egykori nebulói, és így a néhai tenyőszigetiek a mai napig rendszeresen összejárnak.

Tudják, hol van Tenyősziget? Nagyjából a szandai katonai repülőtér mögött, az Alcsi-Holt-Tisza alatt, Szandaszőlős, Rákóczifalva és Kengyel határai között. Ha autóval akarjuk megközelíteni Szolnok felől, akkor a 442-es főúton, a város vége tábla után, félúton Rákóczifalva felé, balra kell bekanyarodnunk a Beke Pál halma irányába. Ma már leginkább csak óriási, egybefüggő táblák, csatornák, itt-ott kisebb, alföldi erdők jellemzik a környéket, ahol csak mutatóban maradt meg néhány tanya. Sulák Istvánné Karkus Piroska Erzsike 2019-ben már második, bővített kiadásban megjelent Emlékkönyv Tenyőszigetről című munkájának olvasásáig nekem is nagyjából ennyi volt ez a ma már szolnoki külterület.

De tudják, mi volt a XX. század első kétharmadában Tenyősziget? Egy olyan hatalmas tanyavilág, amelynek legalább két csárdája, saját cipésze, bognárja, és 1926-tól két tantermes iskolája, sőt helyi "kultúrházként" működő gazdaköre is volt, bolttal, kocsmával, mozival. A helyiek által felépített iskola egyik tantermében alsósok, a másikban felsősök tanultak. Volt, hogy egyetlen pedagógus irányítása alatt, olykor száznál is többen. Bár saját templomuk nem volt, de az ott élők Kengyelről református, Rákóczifalváról katolikus papot szállítottak a tenyőszigeti, vasárnapi misékhez. Saját búcsújuk is volt. Becsélések szerint hat-hétszáz ember élhetett Tenyőszigeten, akiknek a többsége az előző század elején vásárolt itt kisebb-nagyobb területet, hogy aztán az 1959-es téeszesítés után lassan - de szándékosan - elsorvadjon ez a különös világ.

Egészen hihetetlen, amit Sulák Istvánné ebben a - szándékai szerint nemcsak a múltnak, de a tanyavilághoz személyes emlékekkel már nem kötődő jövőnek is készített - könyvben összegyűjtött. A személyes, a tanyavilág életét oral history módszerével bemutató kis történetek is fantasztikusak, ám a képanyag még ehhez képest is egészen elképesztő. A XX. századi, magyar vidék életről ennyi, nem propagandisztikus, hanem családi és személyes fotót egy kötetben még sehol se láttam. Az állattartástól, a disznóvágáson és az aratáson át, az ünnepekig és az iskoláig szinte minden megjelenik ebben a könyvben. Komolyan mondom, felfoghatatlan, hogy nagyjából 1912 és 1972 között kik és miért fotóztak ennyit ezen a környéken, miként az is, hogy ezek a felvételek miként maradtak meg.

Persze, mint kiadvány, mint történelmi munka, számtalan sebből vérzik ez a kiadvány. De mindez megbocsájtható a szándék és a lelkesedés miatt. Mert már így is sokkal többre jutott ez a könyv, egy ma már nem létező "település" történetének a feldolgozásával és bemutatásával, mint sok falu és város csak a maga XX. századával. Sulák Istvánné könyve pontosan az, amit a címe ígér: egy klasszikus emlékkönyv. Amiben azonban bő száz esztendő keveredik, és éppúgy benne vannak az ősök, mint a mai leszármazottak, akiknek fontos, hogy gyerekkoruk boldogságos helyszíneiből minél több mindent megőrizzenek a következő generációknak.

Megkönnyezve letehetetlen munka. És tényleg büszke vagyok, hogy Szolnokon ilyenek születnek. Milyen jó lenne, ha a város minden városnegyedéről és külső területéről egyszer születne valami hasonló. Az lenne az igazi szolnoki üzenet a jövőnek.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Játszóhelyből színház
A Városház utca és a Csirkepiac találkozásánál lévő színház az első világháború után a gróf Apponyi Albert utca és Horthy Szabolcs tér sarkára, a második után pedig a Táncsics Mihály utca és a Felszabadulás tér kereszteződéséhez került. Vagyis az épület nem mozdult, csak körülötte változott a világ.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Plakátmagány
Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Történelemkönyvünk betonból
A vasútállomás előtti Jubileum tér közepén álló Tanúhegy minden bizonnyal Szolnok legjobban dokumentált köztéri alkotása. Miként talán azt sem túlzás kimondani, hogy ez az a szobrunk, amelyik mérete és helye ellenére a legkevésbé szervesült a város életébe. De talán majd 5 év múlva!

A Szoborpark további képei