El a kezekkel a filmtől!

Az El a kezekkel a Papámtól! című - nem tudom, a Papámat miért kell nagybetűvel írni - új magyar játékfilmnek lehet, hogy nem én vagyok a célközönsége. Lehetséges, hogy ez egy gyerek- vagy ifjúsági film, bár a bemutató után két nappal, szombat délután csak felnőttek ültek rajta a Tisza moziban. Sőt a magyar filmtörténet alapján talán nem túlzás azt sem kimondani, hogy a legjobb gyerek- és ifjúsági filmek általában azok, amiket a gyerek lelkű felnőttek is tudnak élvezni. Miként esetleg az sem ördögtől való, ha azt vélelmezzük, hogy egy gyerek-, ifjúsági, netán családi film besorolás nem mentesíti az alkotókat sem a jó ízlés, sem a minimális minőség, sem a logika alól. A fentiek alapján nem tagadhatom, de miért is tennék ilyet, hogy a Kölcsönlakás után Dobó Kata ismét magyar Eper-díj várományos mozit hozott össze.

Kezdjük a forgatókönyvvel. Ami klisékből fércelve, minden kiegészítéssel is ráférne egy oldalra. Zokogok, hogy ezt a könyvet ugyanaz a Horváth András Dezső jegyzi, aki az általam egy hete dicsért Nagykarácsony, a pár éve bemutatott Sohavégetnemérős társírója, sőt a Magyarok a Barcáért című remek dokumentumfilm egyedüli papírra vetője. Érthetetlen, hogy ennek az embernek semmi újdonságra, semmi szokásostól eltérőre, kalandosra, viccesre, érdekesre, meglepőre nem futotta. Árva kislány, nősülő apa, gonosz mostoha, konfliktus, happy end megoldás. Miközben gyerektáborba kerül a kislány, ahol annyi minden történhetett volna, de a földalatti "rossz szomszéd" Hudákon (Járai Máté) kívül semmi nem jött össze. Tényleg kíváncsi lennék, hogy a forgatókönyvíró ennyire rossz passzban volt, vagy ma már ő maga is csodálkozik, hogy mihez adta a nevét.

Nem lepődnék meg, ha a színészek között is lennének olyanok, akik az eredeti forgatókönyvet és a saját forgatási napjaikat felidézve az El a kezekkel a papámtól! bemutatója után felkiáltanak, hogy nem ilyen lovat akartak, nekik nem ezt ígérték. Bízom benne, Nagypál Gábornak, a Stúdió K és a Szkéné meghatározó színészének legalább rengeteget fizettek ezért a részvételért, így egy darabig kisköltségvetésű alternatív társulatokban is nyugodtan és továbbra is remekül játszhat! Nem mondom, hogy a varázsló kertész szerepében nem tett meg minden tőle telhetőt, de hát ismerjük a disznókra meg a korpákra vonatkozó közmondást. Ugyanez vonatkozik a gonosz mostohát alakító Pálmai Annára is, aki remélem, ugyancsak elég sokat kapott a még Andy Vajna által kiutalt közpénzből ahhoz, hogy egy ideig nyugodtan dolgozhasson a budapesti Katonásokkal. És bocsánat, de ismerve a művésznyugdíjakat, ha máshogy nem, hát talán így kárpótolták Zsurzs Katit is, akivel ezen a hétvégén sokkal nagyobb élmény volt az új West Side Story-t látni, amiben a Spielberg által kitalált Valentinának kölcsönzi a hangját. (Ha jó filmet akarnak látni, inkább azt nézzék meg.)

Valamiért abban reménykedtem, hogy ha a sztori nem is, de az előzetesek alapján majd a látvány elvarázsol vagy legalább némi kárpótlást nyújt. Az első pár percben a gyönyörű szecessziós villa láttán majdnem el is aléltam, és még a túltolt jelmezeket is lenyeltem. Aztán amikor felbukkant a Lemezárugyár kisautója, valamelyik szocialista KTSZ teáskannája, a Világirodalom remekei színes kötésű sorozata, és az ötvenes-hatvanas évek amerikai autói között egy szovjet Volga M21-es, hát akkor már zokognom kellett. Megolvadt, kellemetlen, ragadós nyalókává vált a martonvásári kastély parkjában felépített gyerektábor, Hudák kuckója és Eszter - a minden elvárásomat felülmúló Csobot Adél - csak csónakkal megközelíthető házikója is. Ebben a sztoriban ez a pazarló, meseszerűnek gondolt díszlet- és jelmezhalmaz pont annyira volt felesleges és értelmezhetetlen, mint Elek Ferenc vagy Gubás Gabi karaktere.

Ja! És voltak a filmben dalok is. Nem levetett, régi slágerek, hanem új nóták, amelyeket várhatóan ezerrel fognak a fülünkbe nyomni és slágeresíteni, ami ugyanakkora merénylet lesz a felnövekvő nemzedék ellen, mint maga a film. Nem is Rakonczai Viktor pillecukros dalaival van igazából baj, hanem az indokolatlan felbukkanásukkal. Ha már Zsurzs Kati kapcsán Spielberg West Side Story-ját emlegettem, akkor ajánlom a magyar alkotók figyelmébe ezt a filmet, hátha ellesnék, miként kell dalokat történetbe fűzni. Nem szégyen a tanulás. Mondanám, hogy még hasznos is lenne, ha nálunk is piaci alapon dőlne el, ki készíthet filmet. És nem uram-bátyám-nőm-csajom alapon, aminek köszönhetően 2021-ben olyan számítógépes trükkökkel lehet új magyar filmet piacra dobni, amik már 10-15 éve is a ciki kategóriába fértek volna csak bele.

Első felindultságomban az kérdeztem: miért kell bennünket ilyesmivel büntetni. Tízig számolva viszont leszögezhetem: senki nem tart pisztolyt a fejünkhöz, hogy ilyen filmekre beüljünk. Meg azért se, hogy ne. Mindenki döntse el! De, ha rám hallgatnak...