Utcasoroló (75.): A legnagyobb magyarról

(Nyári ismétlés. Ez a cikk 2017. február 28-án jelent meg először.)

A mai Széchenyi körút nyomvonalának környékén, száz évvel ezelőtt szántóföldeken, legelőkön, dűlőkön, esetleg egy-két tanyán, kerten át vezethetett volna az utunk. Tudva, hogy a város Ugarnak vagy Katonai gyakorlótérnek nevezett X. kerületében járunk, amit a Jászberény felé vezető főút, a Zagyva és a vasúti töltés fog közre. Öt évtizede már Kisgyepként emlegethettük, a jól értesültek pedig mindenféle városfejlesztési tervekről is beszélhettek. Ha pedig negyvenegynéhány éve vitt erre az utunk, akkor bizony már földmérőkkel, tervezőkkel is találkozhattunk, meg mindenféle fantasztikus tervekkel egy gyönyörű és praktikus városrészről.

Maga a Széchenyi körút - még név nélkül - szerintem 1967-ben született meg, amikor a Keskeny János - ma Pozsonyi - út végén elkészült a vasúti aluljáró, ami lényegében normális közúti kapcsolatot teremtett a város és a fejlesztés előtt álló külterület között. Miután a déli iparterületen felépült a Beton és Vasbetonipari Művek (BVM) szolnoki gyára, lényegében ezen az aluljárón át hordták a készülő lakótelephez az összes anyagot. Ez pedig megkövetelte egy feltáró út kialakítását, aminek nyomvonala teljesen logikusan egybe esett a majdani lakóövezet egyik fontos - akkor még nem tudták, hogy egyetlen - főútjával. Amin 1976. március 15-től érkeztek az első házak paneljai, majd 1977-től már az új, azonnal Széchenyiről elnevezett lakótelep lakói is itt közlekedtek. Néhány évig úgy, hogy még neve sem volt.

Aztán 1980-ban Dr. Münnich Ferencről keresztelték el - akkor még a 32-es felől meg se nyitották -, aki az 1956 utáni megtorlás egyik fontos alakja, később miniszter, miniszterelnök-helyettes, majd 1958 és 1961 között Magyarország miniszterelnöke volt. A névadás előtt 13 évvel hunyt el, és mint a Tanácsköztársaság egykori politikai biztosától, a spanyol polgárháború katonájától, a főváros háború utáni rendőrfőkapitányától, többszörös nagykövettől, moszkovitától, a munkásmozgalom régi harcisától búcsúztak. Akiről Szolnokon nemcsak egy épülő utat, de iskolát is elneveztek. Ám, mint ma már tudjuk, egyik sem volt túl hosszú életű.

A nyolcvanas években kiépülő körút 1990-ben kapta meg a legnagyobb magyar, Széchenyi István nevét. Ami ekkor és azóta is Szolnok legtöbb lakója által, legnagyobb rendszerességgel használt közterülete, hiszen a város minden harmadik polgára a Széchenyi lakótelepen él. És mivel a lakótelep köré tervezett, külső körút nem épült meg, ez a közterület lett a városrész egyetlen gyűjtőútja. Amit mindenkinek érintenie kell, aki ide jön, innen megy, vagy szolgáltatásokat akar helyben igénybe venni. Ugyanis ezen a körúton vannak a városrész legfontosabb és legnagyobb üzletei, szolgáltatók, rendelők, és közösségi közlekedés is csak itt érhető el.

Az utca történetéből adódik, hogy nincsenek nagy múltú házai. Viszont vannak érdekes épületei. Mint például a körút elején álló, egész Szolnokot kiszolgáló, a nyolcvanas évek végén épült víztorony. Vagy a tövében lévő Mentőállomás, ami 1984. augusztus 20-ára készült el, és vette át a mai Baross és Elek István utcák sarkán álló kis épülettől ezt a funkciót. Vagy ott van a néhai Münnich iskola, ami a lakótelep első ilyen intézménye volt, illetve az egykori Ecseki úti gimnázium, ami már 1988-tól viseli gróf Széchenyi István nevét. És mehetünk tovább, a ma már Kormányablakként is működő, néhai könyvtár és általános iskoláig vagy éppen a lakótelep szélén álló, valamikori katonai kollégiumig. A XX. század utolsó negyedére jellemző középület építés mintadarabjai. Amelyek lehet, hogy nem szépek, de praktikusan szolgálták ki a szinte önálló városnyi lakótelep, sőt némelyik az egész város és környékének lakóit.

Néha azt gondolom, Szolnokon már elő sem fordulhat olyan utca, ahol a két oldal számozása szolgálná azt a logikát, ami miatt annak idején ezt bevezették. A Széchenyi körút sem ilyen, hiszen miközben a páros oldala harminc körül véget ér, addig a páratlan legalább száz számnyival többet mutat. Ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakótelep belvároshoz közelebb eső végén sorházak állnak, amelyeknek minden lakása a körút egy-egy számát kapta, miként a panelházak tövében lévő kisebb üzletek is. Így szolnokiként tényleg kár azon csodálkozni, hogy miközben a gimi és a sportcsarnok a 16-os számnál van, a körút túloldalán lévő rendelő a 129-es számot viseli.