[1xvolt]

Utcasoroló (62.): Mindig M utca

2016. július 28.

NYI: Vajon mivel lehetett indokolni a Kádár-kor hajnalán, hogy Szolnokon mégsem viselheti egy utca az éppen aktuális szovjet hadügyminiszter, az SZKP legfőbb döntéshozó szervében is ott ülő katona nevét. Hogy 13 évvel korábban miért nevezték el róla a Mária utcát, nagyjából érthető.

(Nyári ismétlés /NYI/: Ez az írás 206. február 25-én jelent meg először)

A Baross utcától induló és a Szentháromság térig tartó Mária utca a belváros egyik leghosszabb közterülete, amiről viszonylag nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy már XIX. század első felében is létezett, sőt lakott volt. Legalábbis erre utal, hogy a névadónak tekintett, a XX. században kalandos utat bejáró Mária-szobrot 1847. május 24-én, nagyjából a mai utca középső részén állították fel. Az egri Bauer György szobrász által készített alkotást, a korábban a várost pusztító két tűzvész sikeres megfékezése után, hálából készíttették, ezért is került a talapzatára Szent Flórián, a tűzoltók patrónusának a képe. Kaposvári Gyulától tudható, hogy a szobor az 1950-es években a 19-es számú ház ablakmélyedésében állt, kicsit úgy, mintha azt köré építették volna. Kalandos sorsa 2011-ben az utca végén zárult, ahová részben a Belvárosi nagytemplomból, részben a rákóczifalvai Macimúzeumból került Pogány Gábor Benő restaurátori munkájának köszönhetően.

Feltételezhetjük, hogy az utca Tisza felé eső vége, a Belvárosi templom, a rendház, az első középiskolánk és kórházunk közelsége, valamint az akkori állomást a belvárossal összekötő út miatt viszonylag fejlettebb lehetett a XIX. század első felében. Aztán a szolnoki állomás új helyre költöztetése, illetve az azt a belvárossal összekötő Baross utca fejlődése miatt a Mária utca eleje kapott nagyobb lendületet. Ami aztán az első világháborúig az egész utcában kitartott, és így kerültek a szérűskertek és nádfedeles parasztházak helyére a számomra klasszikus szolnokinak tekinthető, hosszú utcafrontos, stukkós, klinkertéglás polgárházak. Amikből egyébként viszonylag sokat találunk még ma is az utcában.

Mellettük természetesen az elmúlt hét évtized épületei is megtalálhatóak itt. A 7-es szám társasháza például az ötvenes évek alkotásának tűnik. Létrehozása összefügghetett azzal, hogy az utca elején álló tornyos épület akkoriban pártbizottságként, míg a 8-as szám alatt lévő, háború előtti épület az SZTK elődjeként szolgált. Ha nem tévedek, a következő "modern" házra a hatvanas évek második feléig kellett várni, ami a 37-es számú telekre épült máig vállalható terméskő homlokzattal. Az igazi társasház építési hullám azonban a hetvenes években éri el az árnyas fáiról ismert utcát, így sorra épültek a különböző vállalatokhoz köthető, többlakásos, a beépítési magasságra még figyelő házak. Hogy aztán az elmúlt 25-30 évben ormótlanabb épület - például a 48. szám -, számtalan mai, változó küllemű polgárház, néhány viszonylag kulturált homlokzatú társasház, és az utca legismertebb épületének számító Hozam Hotel is elkészüljön. Mindezekkel lett a Mária utca mára Szolnok egyik viszonylag nagy forgalmú, gyönyörű fái miatt mégis kellemes, régi és új házai miatt kifejezetten szép utcája.

Az első utcajegyzékben, 1863-ban már Mária utcaként jelölik, amit megkímél a következő száz év két nagy, szolnoki közterület-átnevezési hulláma. A Rákosi-kor kezdetén bekövetkező harmadikat azonban már nem úszhatta meg, így Máriából Malinovszkij utca lett. (Az ezt bizonyító tábla a mai napig látható a 14-es számú házon!)

Az 1898-ban született Jakovlevics Rogyin Malinovszkij a szovjet Vörös Hadsereg érdekes figurája volt. A cári hadseregben kezdte a pályáját, és csak 1919-ben csatlakozik Leninékhez, ám a harmincas évek tisztogatásait megúszta. Talán, mert épp a spanyol polgárháborúban volt rá szükség. A második világháborút végigharcolja, ráadásul nemcsak a sztálingrádi csata kiemelkedő tisztjeként, de a Magyarországra érkező II. Ukrán Front parancsnokaként is számon tartja a hadtörténet. Ebben a minőségében levezényli a debreceni csatát és foglalja el Budapestet, de sokan nekik "köszönhetik" a Malenkij robotban való részvétel lehetőségét is. Minden bizonnyal azonban inkább az előbbiek okán döntött úgy Szolnok városa, hogy a még élő, talán a városban is megforduló tábornokról utcát nevez el 1950-ben.

Számomra roppant érdekes, hogy Malinovszkij neve 1963-ban tűnik el a szolnoki térképről, és átadja helyét a Május 1. elnevezésnek. Malinovszkij ugyanis ekkor nemcsak a Szovjet Kommunista Párt (SZKP) legfőbb döntéshozó szervezetének a tagja, de egyben a világ legnagyobb hadseregét is irányító hadügyminiszter. Nem hinném, hogy a majdnem a harmadik világháborúhoz vezető kubai válságban játszott szerepe miatt szerelték le a nevét viselő utcatáblákat Szolnokon. Mindenesetre érdekes, a mából nézve már-már komikus pillanata lehetett a kibontakozó Kádár-kornak, amikor mindez megtörtént.

A Mária, Malinovszkij, Május 1. elnevezések után 1990-ben kapta vissza eredeti nevét ez a régi szolnoki, az elmúlt közel két évszázadból sok mindent megőrző utca.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Miért az MTH?
Ez egy tipikusan olyan képeslap, amelyiknél leginkább az izgat, hogy ebből a fotóból miért lett képes postai levelezőlap. Mert, ha a jobb szélén látható Hasznos-házat letakarnánk, azt hiszem, sokan nehezen jönnének rá, hogy az egykori fotós Szolnokon dolgozott. A MüM-öt örökítette meg.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Centrum-sarok tűz tábla
Senkit sem szeretnék megbántani, de úgy érzem, a történelmi hűség kedvéért néhány gondolattal fontos kiegészíteni azt az emléktáblát, amit tisztelendő módon, április 11-én helyezett ki az Árkádra a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A Szoborpark további képei