[1xvolt]

Utcasoroló (28.): Hősök tere

2014. augusztus 05.

Ez a tér minimum a második nevét viseli, immár 69 éve. És ez az a tér, ahol a rendszerváltások miatt immár a harmadik szobor áll. Ahogy ez az a tér, ahol élete során minden szolnoki és város környéki legalább egyszer megfordul, bár talán a nevét sem tudja. A szolnoki Hősök tere.

(Nyári ismétlés. Ez az írás 2014. április 30-án jelent meg először.)

Elöljáróban talán nem árt rögzíteni, hogy hol is található és meddig is tart pontosan a szolnoki Hősök tere. Amit látásból mindenki ismer, ahol valószínűleg minden szolnoki és Szolnok környéki legalább egyszer megfordult már életében. De a neve és főleg a határai nem mindenki számára világosak. Pedig azt mindenki el tudja magyarázni, hogy az SZTK hol is található.

Egy meghatározás szerint a szolnoki Hősök tere a Baross, a Batthyány és a Budai Nagy Antal utcák által határolt terület. A három utca közül azonban a Budai Nagy Antalt nehéz lehet beazonosítani, hiszen itt egyetlen épület sem található. Ha pontosan meg akarjuk határozni ennek a közterületnek a helyzetét, akkor mondjuk azt, hogy a Madách utcával szemben indul, a Budapest Bank székháza mellett és a Szolnok Plázáig tart. Tulajdonképpen a Batthyány utca sem határolja a Hősök terét, mert az meg csak az SZTK épülete mellett kezdődik. Tehát az a legegyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy a Hősök tere az SZTK épülete és a fő utca közötti parkos terület, aminek nagyjából a közepén ma a Magyar Golgota című alkotás áll.

Őszintén megmondom, hogy mielőtt tudatosan körbejártam volna a teret, azt gondoltam, hogy ismét egy olyan közterülettel lesz dolgom, ahol egyetlen épület van, itt a nevezetes rendelőintézet. A Budapest Bank ugyanis hivatalosan a Baross utcában áll. Mivel házszámot csak a tér másik oldalán lehet találni, azt feltételezem, a Hősök tere 1. szám az az üres telek lehet, aminek a sarkában pár éve a város legrondább lakókocsi büféje áll. Az SZTK a tér 2-4. számú telkét foglalja el, majd ha a Batthyány úti sarkánál a Baross utca felé fordulunk, még találunk három épületet, amelyek a Hősök terén vannak. Az Amadeus Rádió épülete viszont már nem a téren, hanem ismét a Baross utcán áll.

Hogy maga a tér mikor jött létre, sajnos nem tudom. Az azonban bizonyos, hogy már az előző századfordulón is létezett, igaz, akkor még a szorosan vett belváros határain túl. Így nyugodtan működhetett itt a Vörösökör vagy Rőtökör nevű kocsma, illetve piroslámpás ház és kocsisok találkozó helye. Igazi, városias rangot csak az első világháború után kapott, amikor a három oldalán földszintes házakkal határolt területet az egykori miniszterelnökről, Gróf Tisza Istvánról nevezték el. Az eseményre egyébként öt évvel azután, 1922-ben került sor, hogy a kétszeres miniszterelnököt, aki egyébként ellenezte az 1914-es hadba lépést, elkeseredett katonák meggyilkolták.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy az első világháború szolnoki áldozatainak emléket állító, Szentgyörgyi István szobát éppen ide helyezte a város. Bármilyen meglepő, de ez ugyanaz a szobor, amit jelenleg a Tiszai hajósok terén láthatunk. Történt ugyanis, hogy 1945-ben a várost elfoglaló szovjet csapatok, és minden bizonnyal a velük együttműködő új hatalmasságok ezt a helyet találták a legmegfelelőbbnek a Szovjet hősök emlékműve helyéül. Mivel azonban a hatalmi viszonyok akkoriban még nem merevedtek meg - még két viszonylag szabad választás volt az ország előtt -, és az új emlékművet elbontatni ugyan nem lehetett, de legalább a réginek lehetett másik helyet találni.

Tehát a Szovjet hősök emlékműve lett az 1945-ben átkeresztelt, és azóta Hősök terének nevezett közterület legfontosabb objektuma. Ami talán nem véletlenül, pontosan a Magyar Dolgozók Pártjának szolnoki épületével szemben állt, amit a mai Madách és Baross utca sarkán találunk. A szolnoki 56-os események leírásából az olvasható ki, hogy az emlékművet 1956 októberében lerombolták, és csak 1957. november 7-én építették újjá. Abban persze nem vagyok biztos, hogy a lerombolt és az új építészetileg, képzőművészetileg azonosnak tekinthető-e, de a hordozott üzenet alapján egyértelműen.

Ez is vezethetett oda, hogy az előző rendszerrel együtt ez is eltűnt. Hogy aztán 1994. november 2-án - ötven évvel azután, hogy Szolnokon véget ért a második világháború - felavatták Győrfi Sándor Magyar Golgota című alkotását, ami szándéka szerint a szolnoki Hősök terén a második világháború valamennyi civil és katona áldozatának emléket állít.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Hölgy a parkban
De melyik parkban? Mivel ezt a nem túl jó minőségű képeslapot 1959-ben adták postára, és sok kétségünk nem lehet afelől, hogy maximum néhány évvel korábban készült, érthetetlen, miért maradt le róla a park akkori neve.

Az Album további képei
 

AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki bivaly, avagy 424.320
"Szoborrá" lett ipari emlék, amire vigyáznunk kellene, hiszen tizennyolc, még nagyjából épségben lévő példányt tartanak belőle nyilván, és talán kilenc olyat, ami bármikor megtekinthető. A Szolnokon 1982 óta kiállított "bivaly" a sorozat és a magyar gőzmozdonygyártás egyik utolsó darabja.

A Szoborpark további képei