Míg felgördült a függöny

Jelenlegi tudásunk szerint az első vándorszínész társulat 1822-ben érkezett Szolnokra, az akkor még alig néhányezer fős, nem túl jelentéktelen városba. Ez bő három évtizeddel azután történt, hogy Kelemen László társulata Pesten megtartotta az első magyarnyelvű színházi előadást, és körülbelül kilencven évvel azelőtt, hogy a mai színház helyén átadták az első szolnoki teátrumot. Közben persze több társulat is megfordult Szolnokon, főleg azt követően, hogy a kiépülő vasútnak köszönhetően az év szinte bármely szakában megközelíthetővé vált a város. A különböző vándortársulatok - mai tudásunk szerint - felléptek a jellenlegi Megyeháza helyén egykor álló Zöldfa fogadóban, a mostani könyvtár telkén működött Fehér ló fogadóban, és a Magyar utcai - minden bizonnyal a Kossuth térhez közelebbi végén - úgynevezett színkörben, ami egy bizonyos Hegedűs János házának az udvarán állt, míg le nem égett. (A mellékelt rajzon Szolnok 1865 körül.)

Minden bizonnyal ennek a színkörnek a helyébe lépett a mai evangélikus templom környékén a XIX. század végén Scheftsik István által emelt játszóhely, amelynek jelentőségét és méretét jól mutatja, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye első közgyűlése is abban alakult meg, lévén akkor még máshol nem volt ilyesmire alkalmas hely. Talán az sem lehetett véletlen, hogy három évvel a megyeszékhellyé válás után Sipos Orbán, a Jászberényből idekerült alispán (kvázi a megyei közigazgatás vezetője) kezdeményezésére létrejött a Szolnoki Színügy-Gyámolító Egylet. Ennek egyik célja a megfelelő kőszínház felépítése volt, ám ténykedését nem koronázta siker. Annak ellenére sem, hogy azért a XIX. század végén sorra emelkedtek Szolnokon a különböző középületek: megyeháza (1878), városháza (1884), pénzügyigazgatóság (1891), törvényház (1891), vármegyei kaszinó (1896), Nemzeti nagyszálló (1896). Színház azonban nem épült.

Miközben a XIX. század Magyarország keleti felében a színházépítések időszaka (is) volt. Miskolcon 1823-ban adták át az első kőszínházat. Debrecenben 1865-re készült el a mai Csokonai Színház otthona. Aradon 1874-ben, Békéscsabán 1879-ben, Szegeden 1883-ban gördült fel a függöny a ma is álló épületekben. De Nyíregyházán is már 1894-ben színházat avathattak, miként Kecskeméten is 1896-ban nyílt meg a mai Katona József Színház épülete (a mellékelt képeslapon), de Nagyvárad is 1900-ban iratkozott fel az önálló teátrummal rendelkező városok sorába.

Szolnokon azonban hiába fordulnak meg rendszeresen különböző társulatok, a megyeszékhellyé válásnak köszönhetően hiába gyarapszik a város lélekszáma, mindössze annyi történik, hogy (második) Scheftsik István kőépületet emelt a korábbi fa színház helyén, valahol a mai Kellner Gyula és Szigligeti utcák között. Ez még nem volt színháznak tekinthető épület, bár tény, hogy az 1894. április 25-ei megnyitón Janovics Jenő mondta a prológot, Csóka László társulata pedig Jókai A szigeti vértanúk című művét mutatta be. Az épület azonban nem futott be komoly színházi karriert, hiszen két évvel később a Nemzeti nagyszálló részeként Fodor Dániel olyan báltermet nyitott, ahol már úgy lehetett akár színházi előadásokat is tartani, hogy mind a fellépők, mind a szórakozó úri közönség magasabb szintű kiszolgálást - büfé, ruhatár, mellékhelyiségek - kapott. Nem lehetett véletlen, hogy az ifjabb Scheftsik 1904-ben csendőrlaktanyának adta el az épületét és a telkét.

Lehet, tévedek, de jelenleg van egy olyan sejtésem, hogy a szolnoki színházépítés ügye akkor kapott komoly lendületet, amikor a város tekintélyes családja, jelentős adófizetője, kivonult ebből az üzletből. Lippich Gusztáv főispán, azaz a megye első emberének elnökletével ugyanis éppen 1905-ben alakult meg az a színügyi bizottság, amely újra zászlajára tűzte egy állandó teátrum felépítését. E bizottság törekvéseit pedig siker koronázta, hiszen nemcsak telket és 20 ezer koronát kaptak a várostól, de 100 ezer koronás állami támogatást is tudtak szerezni, sőt mintegy 50 ezer korona összedobására Szolnok lakóit és vállalkozóit is rá tudták venni. Így 1911-ben lerakhatták a 170 ezer koronás beruházás alapkövét.

Ne felejtsük el, hogy ekkor még Szolnok (is) az Osztrák-Magyar Monarchia területén állt, ahol nem véletlenül készültek nagyon hasonló vasútállomások, iskolák, templomok és egyéb középületek. Színházat például leginkább a bécsi Fellner és Helmer cég tervezett, többek között a fentebb felsorolt alföldi nagyvárosokban is. Szolnokon azonban Spiegel Frigyes (1866-1933), egyébként a magyar szecesszió máig kevésbé értékelt építésze, illetve fiatalabb társa, Englerth Károly, budapesti mérnökök kaptak megbízást a teátrum megtervezésére. Minden bizonnyal nem véletlenül, bár az igazi okokra nincsenek bizonyítékaim, csupán egy elméletem.

Spiegel Frigyesnek néhány évvel korábban volt már legalább egy nagyon komoly szolnoki kötődésű megbízása. Ő tervezhette meg ugyanis Schanzer Ignác és neje, Lőwy Klára budapesti villáját, amit az akkor divatba jövő Andrássy úton építettek fel. A megbízót úgy is emlegették, mint "fakirály", hiszen rendkívül gazdag szolnoki fakereskedő és fűrészüzem tulajdonos volt, aki a Felvidéken és Erdélyben kitermelt fát dolgozott fel az Alföld közepén. Gazdasági erejét nemcsak az mutatja, hogy feleséget is szegedi fakereskedő famíliából választott, hanem az az újságban megjelent hír is, miszerint tízezer hektáros felvidéki birtokot is képes volt kastélyostól és mindenestől megvásárolni csak a kitermelhető fa miatt. Spiegel Frigyes tehát 1907-ben a Schanzer családnak tervezte meg azt a ma az Andrássy út 101. szám alatt található villát, ami később török követség, majd a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székháza volt, jelenleg pedig a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) otthona, földszintjén nagyon sok eredeti részlettel.

Talán nem lehetett véletlen, hogy a szolnoki színházat a város egyik leggazdagabb emberének villáját tervező építész álmodhatta meg. A korabeli szecesszió stílusában, amiből sajnos már a másfél évtizeddel későbbi felújítás után se sok maradt, mára pedig hírmondója sincs. És talán az sem lehetett véletlen, hogy a tervek megvalósítását arra a Bede Antalra bízták, aki Szolnok első aranykorában az egyik legfoglalkoztatottabb kivitelező volt társával, Pápay Antallal együtt. Az egykor a Szapáry utcát lezáró Kereskedelmi Bank szecessziós épülete éppúgy az ő munkája volt, mint a papírgyár helyén egykor álló Hungária malom lisztraktára, vagy éppen a jelenlegi ÉPFA helyén 1945-ig álló Kereskedelmi Rt. árucsarnoka. De nemcsak a fővállalkozó volt szolnoki, hanem például az első pillanattól létező villanyvilágítás kiépítői is, a helyi Láng és Patak nevű cég.