Itt jártak a katonák

Morbidul hangzik, de ha nem lett volna az első világháború, jóval kevesebb képi információnk lenne az 1900-as évek elejéről, Szolnokról. A város vasúti csomópont jellege miatt ugyanis nagyon sok katona - tartson akár a keleti, akár mondjuk Erdélyből az olasz frontra - átutazott a városon, és ha meg kellett itt állnia, kihasználta az alkalmat, hogy üzenjen a családjának. Ez pedig fellendítette az akkor alig két-három évtizedes múltra visszatekintő képeslap piacot, hiszen azokon gyorsan és viszonylag olcsón lehetett hírt adni a távolban lévőknek. Szolnokról pedig viszonylag sok fotó készült és lett képeslappá a XIX. század utolsó éveitől kezdődően. Meglehetősen nagy képeslapgyűjteményem alapján pedig akár azt is megkockáztatom, hogy a szolnoki "képeslap kiadók" igyekeztek is reagálni az 1914-től megnövekedett keresletre, és bármilyen régi felvételt, vagy régről megmaradt képeslapot értékesítettek. Ennek köszönhetően pedig viszonylag sok képeslap őrzi az első világháború előtti évek Szolnok emlékét.

Ám ebben a cikkben nem a lapok képes oldalát szeretném bemutatni, hanem a Szolnokról 1914 és 1918 között, egyértelműen vagy nagy valószínűség szerint katonák által küldött üzeneteket. A több száz képeslapom közül huszonnégy olyat választottam, amelyek dátumozása, címzése és szövege nagyjából olvasható, így az első nagy háború hétköznapi hőseiről, áldozatairól, személyes üzenetek alapján mesélnek.

Talán nem meglepő, ám mégis mellbevágóan érzékelteti a háború lényegét, hogy ezen lapoknak a többségét nőknek címezték. Feleségeknek, hátrahagyott kedveseknek, bimbózó kapcsolatoknak. Kisebb részük pedig szülőknek szól. Mindez jól mutatja mindazt, amit a későbbi hadisírok is elárulnak: ez a háború több generációt, fiataltól a középkorúig érintette a férfiakat. A címzések szinte minden esetben végtelenül tisztelettudóak: őnagyságák, úrleányok és úriasszonyok a címzettek. Az pedig külön elemzést is megérne, hogy miközben valaki őnagyságának címzi a feleségét, a szövegben már "kedves fiamnak" szólítja.

A lapok írásképe is sok mindent elárul. Vannak gyönyörű betűkkel, szinte egyenes vonalakra írt lapok, és vannak komoly helyesírási hibákkal, láthatóan vagy kapkodva, vagy a betűkkel megküzdve írt üzenetek. Ez pedig arra utal, hogy nemcsak korosztályában és családi állapotában volt nagyon sokféle a Monarchia hadserege, hanem iskolázottságában is. Az nyilvánvaló, hogy ekkorra szinte mindenki végzett valamennyi iskolát, azonban azok minősége és a megszerzett tudás későbbi használata nagyon széles spektrumon mozoghatott.

És minden bizonnyal azzal sem árulok el sok újdonságot, hogy a Szolnokot érintő katonák nemzetisége és a címzésekből következtethető lakóhelye is nagyon sokféle volt. A gyűjteményemben éppúgy található Bécsbe és Grazba címzett lap, mint Csehország - Morvaország és Bohémia - számtalan városába küldött anziksz, illetve a Felvidékre, Erdélybe és a mai Magyarország területére küldött üzenet. Ugyancsak morbidul hangzik, de ki kell mondani, hogy sokak számára az első világháború nyitotta ki a világot, és ha nem is önszántukból, de jutottak el távoli helyekre.

Német és cseh nyelvtudás híján - ezeknek csak a címzését tudtam kibogarászni - a magyarul írt lapok üzenetei között szemezgettem. Ezek pedig szépen megmutatják a háborúhoz való viszony alakulását. Miközben a bevezetőben idézett üzenet még az "igaz ügyünk megvédelmezéséről" szól, az egy évvel később 1915. október 29-én feladott lap már kevésbé lelkesen az orosz frontra indulásról tudósít: "Kedves fiam, tudatlak, hogy megyünk Oroszországba, egészséges vagyok. Isten veled, szerető férjed Szolnokról..." Majd megjelennek a már-már hétköznapi háborús üzenetek is: "Kedves Fiam írd meg, hogy a tábori lapokat megkapod-e... Férjed... Tábori posta 35.16. huszár ezred 6. század". Illetve a sima úti jelentések: "Losonczra most értünk be, és megyünk tovább Nagyvárad elé", és az egyszerű üdvözletek.

A háború "hétköznapivá" válását pedig talán azok a lapok mutatják a legjobban, amelyeket szabadságon lévő katonák küldhettek. Az egyik legérdekesebb számomra a Szolnokról az Isztriai-félszigeten található Pólába, a K und K (császári és királyi) hadsereg Tegetthoff hadihajójára küldött lap, amit szerintem egy innen tengerésznek sorozott fiatalember postázhatott társainak. De ugyancsak érdekes - főleg a mából nézve - az az udvarias üzenet, amelyben egy szabadságos katona előre jelzi, hogy látogatást fog tenni egy kedves hölgynél: "Kedves Ilonka! Jelenleg kedves szüleim látogatásán vagyok, de közben a szabadságomból szándékozom Pesten is tölteni egy pár napot. Így tehát bejelentkezem, hogy 4-én délelőtt egy barátommal tiszteletünket tudjuk tenni."

Aztán 1917-től megjelenik az üzenetekben a háborús szenvedés. Például azon a Baranyába küldött 1917. december 31-én írt, de a posta által csak másnap, azaz 1918. január 1-jén továbbított lapon, amelyen "a már két napja úton lévő Pista szívélyes üdvözleteket küld és kezeit csókolja". Vagy az az 1917. május 17-én küldött lap, amely így szól: "Itt vagyunk Szolnokon, várjuk a debreceni vonatot, Gabi nagyon beteg..."

Aztán elfogynak a lapok, legalábbis az én gyűjteményemben keletkezik egy nagyjából egy-másfél éves lyuk. Az időben következő szolnoki lapomat már 1919 áprilisában adják fel, rajta a Magyar Királyi Posta "köztársaság" felirattal felülírt bélyegével. De ez már egy másik történet.