Egykori júniusi hirdetések

Rájöttem, mikor és miért öntötte el a színházak nézőterét a csörgőpapíros cukorka. A nem tudni milyen márkájú és gyártmányú, 1963 június elején megjelent Tejkaramella és a reklámja a bűnös, hiszen - nem tudni kik - úgy ajánlották a cukorkát, hogy "moziba, színházba". Persze értem én, a helyi társulatnak és színházvezetésnek éppen nem az volt a legnagyobb gondja, hogy tiltakozzon e káros reklám ellen. A Szigligeti Színház 1962 tavaszán indult felújítása ugyanis 1963 nyarára sem zárult le, és az az évad úgy fejeződött be, hogy a 13 bemutatóból és a 360 előadásból egyet sem tartott a városban a társulat. Némi vigaszt jelenthetett, hogy nemcsak a színház épületének nyári átadására kaptak ígéretet, de az új jegyiroda megnyitására is, aminek aztán 59 éven át a Kossuth téri (utcai) készülő "Fradi-ház" adott helyet.

A nyár közeledtét a korabeli megyei napilap hirdetései is jelezték 1963 júniusában. Ezek a mából érthetetlen termékhirdetések talán sejtetik a szocialista hiánygazdaság működését: már bőröndöt is lehet kapni (hogy hol, lényegtelen), és fürdőruhából is minden boltban ugyanolyan vásárolható, ugyanazon az áron. Ne feledjük, a Kádár-rendszer konszolidációjának évében járunk, amikor Szolnokon elkezdték építeni az állampárt új székházát - a város első modern irodaházát -, az Ady és a Ságvári (Boldog Sándor István) sarkán elkészült az az emeletesház, aminek földszintjén cukrászdát (Rétes) és falatozót kezdtek berendezni, a torkolathoz közelebbi Zagyva-hidat pedig éppen elkezdték felújítani.

Ez az az időszak, amikor már nagy hangsúlyt fektettek az ellátásra, még úgy is, hogy ebből a dolgozó is kivette a részét. A rántani való csirke a magyar konyha szent grálja, aminek, ha máskor nem is, de vasárnap kerülnie kell az asztalra. A földművesszövetkezetek - hogy melyik és hol - ebben is segítettek, sőt elmagyarázták, hogy a nyári naposcsibe pont olyan jó, mint a koratavaszi. A megyei napilap olvasói pedig biztos tudták, hová menjenek értük, ha nem az éppen bővítés alatt álló cukorgyári Kinizsi kisvendéglőben, vagy a még csak épülő Vörös csillag úti új vendéglőben vágytak egy jó rántotthúsra.

A védekezés és a megelőzés hat évtizeddel ezelőtt is fontos volt, ezért is építettek gyalogos felüljárót a Thököly úton a vasúti sínek fölé (soha nem hallottam róla). De ugyancsak ilyesmiről szólt a "Vigyázni kell ennyi az egész" című zenés, munkavédelmi (!) kabaré a Ságvári Endre Művelődési Házban. Sőt, a cukorgyár villámsújtotta, rendkívül rossz állapotban lévő kéményének felújítása is ezt a célt szolgálta volna, már ha a Gyárkémény Javító és Építő Vállalat (esküszöm, nem én találtam ki) hajlandó lett volna vállalni a veszélyes munkát (ez sem Örkény). Szóval hatvan évvel ezelőtt is volt mitől védekezni, és például a legyek irtáshoz a Szolnoki Ingatlankezelő segítségét is lehetett kérni, ami nem hinném, hogy egy csapat légycsapós ember kirendelésével valósulhatott meg. A baromfielhullás ellen védő vagyonbiztosítás reklámjának rajzát viszont nem érteném félre, ha tudnám értelmezni. Mit csinál az a férfi azzal a kakassal? Milyen vész? Mire gondolhatott a hirdetés megrendelője, a kitalálója és a rajzolója?

Ugorjunk egy évtizedet, amikor ugyanúgy júniusban ért véget a tanév, mint korábban és napjainkban is! És a pedagógusokat is hasonlóan köszöntötték. A megyei moziüzemi vállalat igazgatója például egy elég komoly méretű hirdetéssel. Talán így akarta köszönetét kifejezni azért a sok mozilátogatóért, amit az iskolákon keresztül a pedagógusok munkája generált Szolnok akkor éppen öt vetítőhelyén és a megye számtalan mozijában. A Damjanich János Múzeum sem feledkezett meg 1973-ban a pedagógusokról, igaz, a korabeli napilap tudósítása szerint ők egy kiállítással készültek, aminek az apropóját az iskolák államosításának 25. évfordulója adta. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, ha a jó bizonyítványt, azaz a tudást eladásösztönzőként felhasználó Ofotért reklámján egy kisdobos/úttörőnyakkendős kisfiú volt látható. Azt hiszem, eljön az idő, amikor el kell magyaráznunk, hogy mi a fenéért kaphattak a jótanulók fényképezőgépet ajándékba. Nekem még megvan a 99 forintért vásárolt, csak és kizárólag kattintó funkcióval bíró Etűdöm.

Az egykori hirdetések egyébként komoly helytörténeti értékkel is bírnak. A mellékelt kreatívról például kiderül, hogy 1973 kora nyarán még csak majdnem volt kész a Ságvári (Boldog Sándor István) körúti Sportbolt, hiszen a horgászfelszerelés kiállítást - tulajdonképpen vásárt - még a Beloiannisz út 10. szám alatt lévő Diadal Sport- és Játékbolt bonyolította le. Ez az üzlet egyébként a mai Sütő és a Baross utca sarkán, a nyolcvanas évek végén odaépült bank helyén korábban álló földszintes házban (is) működött, neve pedig az Állami áruház című filmből lehet ismerős, aminek helyszíne ugye a kitalált Diadal áruház volt. Érdemes egy pillantást az OTP-hitelakcióra is vetni, amit ugye 1000 forint fölött lehetett igénybe venni. Csak, hogy némi összehasonlítási alapunk legyen: az 1973-ban éppen félidejénél tartó szolnoki pályaudvarépítés teljes költségvetése 600 millió forint volt, a művésztelep 12 műtermének teljes felújítása pedig 750 ezer forintba került ekkor, 10 forintért pedig három fogasos heti diákmenüre lehetett előfizetni a Damjanich strand vendéglőben, a tiszaligeti Nagyfény étteremben vagy a Nemzetiben a Ságvárin.

Természetesen a szocializmusban is előfordulhatott, hogy a megyei napilapban szerkesztőségi anyag is rásegített egy-egy cég reklámjára. Azt persze nem tudom, hogy az AFIT (Autófenntartó Ipari Tröszt) XVII. számú Autójavító Vállalata fizetett-e pluszban a megyei pártbizottság lapjának azért, hogy az új olasz autómosó berendezésükről ne csak hirdetés, de újságcikk is megjelenjen, mert, ha nem, akkor ez volt az a fajta magánzsebre menő árukapcsolás, amit az újságírószövetség "privatizálásnak" nevezett. Mindenesetre tény, hogy az egyre szaporodó szolnoki magánautóállomány tisztasági igényét 1973 nyarától 2,5 millió forintos beruházás révén egy modern, olasz autómosóval igyekezett kielégíteni a helyi AFIT. Egy mosás egyébként 29 forintba került, de az előrelátók akár 10 alkalmas bérletet is válthattak 250 forintért a vasárnap is (!) nyitva tartó mosóba.

Ugorjunk újabb tíz évet, amikor a mából nézve úgy tűnik, eltűntek az érdekes hirdetések a lapokból! Ez volt az az év, amikor megnyílt a Törpe ételbár kerthelyisége (élt 40 évet), önálló szervíztelepet épített a Thököly úton az Autóklub szolnoki szervezete, a múzeum udvarán, nyári színház keretében tízszer játszották a Filumena házassága című komédiát, a Kossuth térre pedig 9 féle virágból 15 ezer darabot ültetett ki a tanácsi kertészet. Szintén 1983 júniusában három köztéri szobrot is kapott Szolnok, hiszen ekkor került helyére a Hild téren a Zenélő, a Kodály - akkor még Török úti - iskolában Kodály Zoltán szobra, illetve a Szolnoki Vetőmag vállalat udvarán Kucs Béla magot szimbolizáló alkotását.

És ez volt az az év is, amikor talán a legtöbbet kellett várniuk az egyszerű embereknek, hogy személyautót vásárolhassanak: egy Lada például 4-5 év alatt "érkezett meg". Így különösen fontos volt az autóápolás, amihez kedvezményesen kínált szereket és eszközöket a Rodeó járműszaküzlet Hubay utcai kitelepülése, amit ezzel a vicces rajzzal reklámoztak. Vicces, merthogy a hazai autóállomány elöregedése akkoriban indult meg, és bár a rajzon látható felépítésű autók már nem nagyon rótták a hazai utakat, azért nem minden autó és autós volt olyan boldog, mint az ily módon ránk maradt figurák.