Egykori áprilisi hirdetések

Sokakban az élhet, hogy a Kádár-korban nagyon nehezen lehetett személygépkocsihoz jutni. Ám akkor mit keresett több héten keresztül a Szolnokon megjelenő napilapban a Csepel Kerékpár és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalat hirdetése, amelyben Moszkvics 407 és Skoda személyautókat kínáltak rövid szállítási határidőre?

Az akkori újságolvasók nem sejthették, hogy hasonlóra majdnem negyedszázadot kell majd várniuk, mert csak a nyolcvanas évek második felében fordult újra elő, hogy a Wartburgot, a Daciát és a Zaporozsecet szinte már utána dobták az autóra áhítozóknak. Ugyanaz a vállalat, amelyik az 1963. áprilisi hirdetéseket feladta, merthogy a csepeli cégből lett később a Merkúr, az ország egyetlen személygépkocsi értékesítő vállalata.

De vissza a mellékelt hirdetéshez. A személyautók vásárlását hazánkban 1957-től tették ismét lehetővé magánszemélyek számra, az előjegyzést pedig 1959-ben vezették be, ami 1962-ig, az első nagyobb tételben érkező Trabantokig egészen jól működött a Belkereskedelmi Gépkocsijavító Vállalaton keresztült. Akkor azonban hirtelen mindenki Trabit akart, és az elosztással újonnan megbízott csepeli vállalat képtelen volt megbirkózni a feladattal, Moszkvics 407-esek és Skoda Octaviak hányódtak (pusztultak) a telepén. Néhány hétig ezekhez juthattak hozzá gyorsan - a későbbi 4-6 éves várakozási időhöz képest - az autóra áhítozók.

Persze nem mindenkinek futotta 1963-ban egy új autóra, amiknek az áráért Szolnok egyes részein akkoriban akár házat is lehetett venni. A hatvanas évek elején induló magyar mobilizációban a személyautó olcsóbb alternatívája a motorkerékpár volt, amire akkoriban sokan nem szabadidős vagy sporteszközként, hanem családi járműként gondoltak. Főleg, hogy viszonylag egyszerűen hozzá lehetett jutni a nagy választékban készülő magyar motorkerékpárokhoz. A Csepelek és Pannóniák mellett 1963-ban már Danuviakat is gyártottak a zuglói Danuvia Szerszámgépgyárban. A Csepel ősökkel rendelkező márka új modellje éppen hatvan évvel ezelőtt jelent meg, és mint a mellékelt hirdetés mutatja, rá fért egy kis eladásösztönzés.

De nemcsak drága dolgokat hirdettek akkoriban a megyei napilapban. Sőt, konkrét termék és üzlet megjelölése nélkül, amolyan általános reklámok is rendszeresen megjelentek. Például a könyvvásárlásról, ami az 1958-ban ismét ünneppé tett húsvét kapcsán akár "jó ajándék" is lehetett. A mából nézve persze feltehető a kérdés, hogy egy ilyen hirdetésnek ki lehetett a megrendelője, merthogy szövetkezetből 1963-ban száznál is több volt a megyében. És, ha még a földművesszövetkezetekre is korlátozzuk a lehetséges számlafizetők körét, akkor is kérdés, hogy a megye több fmsz-e közül ebben az esetben ki állta a cechet. Bár egy másik hirdetés kapcsán - "a ruha az alap, de számít a kalap" - még csap tippelni se lehet, hogy a sok fejfedőt is árusító üzlet közül kinek juthatott eszébe ez a kreatív anyag.

Tíz évvel később, 1973-ban is voltak érdekes hirdetések. Például a Szolnokon gyártott Tomi Sztár mosóporé, amiről a mellékelt reklám alapján mindenki tudta, hogy hol szerezhető be, hiszen ilyesmi nem került a kreatívra. Ám számomra nem ez a legérdekesebb ezen az 1973. április 4-ei hirdetésen, hanem maga a termék létezése. Az egy dolog, hogy a Tomi márka 1969-ben jelent meg a Tiszamenti Vegyiművek portfoliójában - egyszer talán hitelt érdemlően sikerül bizonyítani a név eredetét is -, a Sztárról viszont eddig úgy tudtam, hogy csak 1974-ben kezdték gyártani. A csomagolás tervezője ugyanis egy interjúban úgy emlékezett, hogy 1974-ben rajzolta meg a szélforgót és a "kiváló áruk fóruma" logót tartó kéményseprő fiúcskát. Azt hiszem, rosszul emlékezett, mert szinte kizárt, hogy Szolnokon már egy évvel korábban így hirdették volna a később a város egyik "jelképévé" váló terméket.

A hirdetések között persze nemcsak termékek vagy szolgáltatások eladását ösztönző anyagokra lehet bukkanni, de várostörténeti forrásokra is. Mert itt van például a nyíregyházi Mezőgép - többször megjelent - hirdetése, amiben 6-8 fő elhelyezésére alkalmas bútorozott szobákat kerestek. Feltételezem, hogy Szolnokon, bár ez nem lett konkretizálva a szövegben. Ám így is feltehető a kérdés, hogy miközben Szolnoknak "saját" Mezőgépe volt, mit akartak a szabolcsiak nálunk. Szerintem a megfejtés Sziráki András, a Szolnoki Mezőgép egykori vezetőjének emlékirataiból deríthető ki. Az Ady Endre és az akkori Ságvári körút kereszteződésében 1973. augusztus 20-án átadott fedett vásárcsarnokot ugyanis a szolnokiak istállóvázaiból a nyíregyháziak építették fel. A munkát pedig 1973 húsvét után kezdték. Azaz ez a hirdetés az akkor már legalább egy évtizede áhított szolnoki piaccsarnok építésének egyik lenyomata.

A fél évszázaddal ezelőtti szolnoki hirdetések közül idézzünk még egy "első fecskét" is. Nem tagadom, ezen először az Arany János név miatt akadt meg a szemem, amiért ezúton is elnézést kérek. Ám nemcsak Arany János kisiparos miatt érdekes ez a hirdetés, hanem a léte és az általa kínált szolgáltatás okán is. Egyrészt a hetvenes évek elején még nem sok kisiparos, vagy ha úgy tetszik, maszek dolgozott a városban, és akik voltak, azok többsége is inkább a nem államosított, régi szolgáltatások terén - cipész, töltőtolljavító - tevékenykedett. Másrészt 1973-ban még elég kevés szolnoki lakásban volt szőnyegpadló, hiszen ez a burkolási mód majd csak a Móra Ferenc úti tízemeletesekben jelenik meg tömegesen a városban. Tehát a különleges nevű, Ady Endre úti kisiparos létében és kínált szolgáltatásában is első fecskének számított.

A régi napilapokat olvasva egyre inkább az az érzésem, hogy a nyolcvanas évek már kifejezetten unalmasak voltak. Talán mert elfogyott a nagy beruházásokra fordítható pénz, vagy esetleg már hétköznapi gyakorlat lett a szocializmus sutaságaiból, esetleg félszavakból, netán a sorok között is megértették egymást az akkor élők. Azt mindenesetre ki merem jelenteni, hogy sokkal unalmasabbá váltak az akkori hirdetések. Így igazi öröm volt felfedezni a fél várost felépítő Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat szokatlanul nagyméretű álláshirdetését. Az egy dolog, hogy a többség apróhirdetésben, vagy annál kicsit nagyobb, kifejezetten álláshirdetésnek szán felsorolásban kereste az új kollégákat, vagy, ha feltűnőbb és drágább dologra szánta el magát, akkor több pozíciót is meghirdetett egyszerre. Így az ÁÉV hirdetése majdhogynem kuriózum az egy szem munkaügyi osztályvezető keresésével. Akit a hirdetésben helyezett rajz alapján akár el is képzelhetünk. "Lehetőleg férfi munkavállaló", középkorú, barkót visel, nyakkendőben és öltönyben dolgozik, íróasztalán telefon, naptár és dosszié segíti a munkáját. Jó lenne kideríteni, hogy a sikeres pályázó végül hasonlított-e a megrajzolt ideális jelöltre!