[vendegoldal]

Új évad beharangozó

2024. május 13.

Hét premier, kilenc műsoron maradó darab, és egy év múlva az Országos Színházi Találkozó lebonyolítása - a számok nyelvén így foglalható össze a Szigligeti Színház következő évada, aminek bérletes előadásait az idei áron nézhetik majd a helyüket így biztosítók. De ki lesz Masni és Bece?

A király beszédét két évvel ezelőtt Szolnokon színpadra állító Dicső Dániel rendezésével indul a Szigligeti Színház következő évada, amit Barabás Botond direktor úgy jellemzett: "a tavalyi vidámság folytatódik, magas minőségben". A Jó estét nyár, jó estét szerelem egy korosztály kisregénye, filmje és színházi élménye. Fejes Endre valós történeten alapuló, 1969-es kisregényéből Szőnyi G. Sándor rendezett 1972-ben nagysikerű filmet Harsányi Gábor főszereplésével, amiből aztán Presser Gábor és Sztevanovity Dusán írt zenés színművet a Vígszínház számára 1977-ben. A szerzőpárosnak ez volt a harmadik zenés színházi darabja A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és a Harmincéves vagyok után, újra az apukájuk korosztályát jelentő íróval dolgozva. A Jó estét nyár, jó estét szerelem az elmúlt szűk öt évtizedben az ország szinte valamennyi színpadán felbukkant már, Szolnokon azonban először lesz látható, a "kicsi görögöt" Dósa Mátyás alakítja majd.

A nyolcezer-ötszáz idei bérletes között lehetnek néhányan, akik, ha az új évadra is bizalmat szavaznak a szolnoki színháznak, negyedjére láthatják a Szigligetiben Shakespeare leginkább Vízkereszt, vagy amit akartok címen ismert drámáját. Legutóbb, 2009-ben Iglódi István állította színpadra, ami a nagyszerű rendező és színházi ember utolsó munkája volt korai halála előtt. (Domborműve a Szigligeti előtt áll.) Korábban Schwajda György is megrendezte 1996-ban, Éry-Kovács András pedig 1985-ben a Damjanich János Múzeum udvarán, nyári színház keretében vitte színre. A 2024 őszi szolnoki előadást Csiszár Imre, a Szigligeti Színház művészeti vezetője rendezi Nádasdy Ádám (a jobb oldali képen) 2005-ös fordítása alapján, ami a kicsit még szokatlan címet is indokolja. A Vízkereszt vagy bánom is én két főszerepét Csákvári Krisztián és Bíró Panna Dominika alakítja.

Még idén novemberben mutatják be Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című vígjátékát, amit az a Lendvai Zoltán visz majd közönség elé, akinek a most véget érő évadban a Függönyt fel! című fergeteges komédiát köszönhetjük. Maga a szerző sem először bukkan fel a szolnoki színpadon, hiszen például A miniszter félrelép című komédiája már a Szigligetiben is ment. Ez esetben se várjunk bonyolult színházi élményt. Egy klasszikus, elhallgatásokon és félreértéseken alapuló komédia kerül majd elénk, ami jó eséllyel iratkozhat fel a premier évadja után is színpadon maradó szolnoki produkciók közé. A következő évadban egyébként kilenc ilyen ?tovább menő? darabja lesz a Szigligetinek, hiszen az 2022/23-as évadból továbbra is látható lesz A fösvény, Az öldöklés istene és az Ágacska, illetve a most zárulóból tovább megy a Hajmeresztő, a Függönyt fel!, a New York-i komédia, a Tercett és az Aranykulcsocska, régebbről pedig Molnár Nikolett nagyszerű monodrámája a Névtelenül.

Musicallel indul a 2025-ös év a Szolnoki Szigligeti Színház nagyszínpadán, ráadásul annak az egyébként a Miskolci Nemzeti Színházat igazgató Béres Attilának a rendezésében, akinek a mostani évad Hajmeresztő című, többféle képpen végződő bűnügyi komédiát köszönhetjük. Ám a magam részénél ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy életem eddigi legkülönlegesebb Kabaréját is az ő rendezésében láthattam a Vígszínházban, úgyhogy két okom is van a Sweet Charity premiert várni. A harmadik pedig az eredetileg 1969-es darab három később magyarítója, akik az Operettszínházban is Alföldi Róbert kezei alá dolgoztak 2003-ban: Vörös Róbert, Varró Dániel és Verebes István. Ráadásul Vörös Róbert (a mellékelt képen) jelenleg a Szigligeti dramaturgja is, akinek Tercett című rendezése a következő évadban is látható lesz.

Nem tagadom, hogy az évad általam legjobban várt nagyszínházi előadása Egressy Zoltán Portugál címűdrámája, amit a fővárosi Katona József Színházban (a mellékelt fotó ezt az előadást mutatja) legalább kétszer láttam, az ugyancsak Lukáts Andor rendezte filmváltozat pedig ott szerepel a "bármikor újra megnézhető" mozijaim kategóriájában. A darabot már szinte valamennyi magyar színház játszotta az 1998-as ősbemutató óta, várható volt, hogy egyszer hozzánk is elér. Igaz, egy évre feladja a leckét, hogy vajon ki játssza majd a Csuja Imre által tökéjre vitt kocsmárost és a kerékpárjával zseniálisakat tanyázó Szirtes Ági szerepét, vagy éppen Csipeszt, Masnit és Becét. A várakozásomat csak fokozza a rendező, Sebestyén Aba, aki már rendezett Egressyt, ám nekem a marosvásárhelyi magyar társulat A nép ellensége című előadásában marad örökre emlékezetes.

Az új évadról rendezett rövidke sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a Szín-Mű-Helyben a 2024/25-ös évadban két bemutató lesz. A teátrumot három évtizeddel ezelőtt igazgató Spiró György Prah című színművében, Márkó Eszter rendezésében Gombos Juditot és Mészáros Pulcher Istvánt láthatjuk majd, a Bűntény a kecskeszigeten című darabban pedig fiatal főiskolások mutatkozhatnak be, nemcsak a színpadon, de a rendezői székben is.

A jövő évad nagy dobása azonban nem a hét új bemutató és a kilenc tovább futó előadás lesz, hanem az Országos Színházi Találkozó Szolnokra érkezése jövő júniusban. Az eredetileg is városok között vándorló találkozónak 1992-ben már adott otthont a város, hogy aztán már pécsi POSZT korában, közel másfél évtizeden keresztül kimaradjon ebből az országos színházi ünnepből a Szigligeti. Idén A fösvénnyel újra ott lesz a találkozón a szolnoki társulat - ezúttal Kaposváron -, ahol talán a szervezés titkaiba is bepillanthatnak, ugyanis ez egy hatalmas vállalkozás. Csak azért, mert Szolnok jövőre ünnepeli első írásos említésének 950 éves évfordulóját, még nem lesz jó a találkozó, aminek a lényege sokáig a találkozások, a beszélgetések, a színházon és színpadokon kívüli forgatagok voltak. Fel van adva a lecke nemcsak a színháznak, de a városnak is, ha nem csak letudni, de emlékezetesen megrendezni akarja ezt a hatalmas bulit, aminek Szolnok a főváros közelsége miatt nehezített terepen fut neki.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Házi tudósítás hamis képeslappal
Ezt a szolnoki Tisza-part "meghamisított" képével kiadott anzikszot a nevezetes 1933-as Széchenyi emlékhajózás egyik újságíró résztvevője küldte a feleségének Visegrádra. A három szolnoki templom előtt úszó hajóról nem nehéz megállapítani, hogy azt később montírozták képre.

Az Album további képei
 

AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A küzdelem emlékhelye
Látszólag csak négy emléktábla meg egy régi faldarab. A valóságban azonban Szolnok legújabb kori történetének egyik fontos emlékhelye. Ráadásul nagyon jól kigondolva, ami miatt a város egyik legfontosabb turisztikai látványossága is lehetne. Szeretnünk kellene.

A Szoborpark további képei