[vendegoldal]

Szolnokon is lehetne néhány gyulai

2018. május 22.

Néhányszor jártam már Gyulán, de csak most volt alkalmam megnézni a helyi rádiótörténeti gyűjteményt, rácsodálkozni az úgynevezett Tájvízházra, és betérni a Százéves cukrászdába. Visszamegyek, mert erre a városra is több idő kell. És onnan is volna mit hazahozni Szolnokra.

Lassan nincs olyan nagyobb város ebben az országban, amelyikben ne lenne egy retró gyűjtemény, szocialista tárgyakból összeállított látványtár vagy éppen egy rádiótörténeti kiállítás. Így van ezzel Gyula is, ahol egy bizonyos Wlassists Nándor kezdte összegyűjteni azokat a híradástechnikai eszközöket, amelyek szép lassan nemhogy kimentek a divatból, de némelyikről már sokan azt sem tudják, hol az elejük vagy a bekapcsoló gombjuk. Gyűjteményét évtizedekkel ezelőtt alapozta meg, amivel komoly hírnévre tett szert, így gyulai listámon ez volt az első, amit fel akartam keresni.

Aztán kiderült, hogy a gyűjtő anyagának egy része ma már Gyula főutcáján, a helyi Tourinformnak is helyet adó, önmagában is szép épület emeletén található, és Rádiótörténeti Múzeumként hirdetik. Ami azért kicsit túlzás. Az egyetlen teremnyi, nagyjából száz-százhúsz rádió, a néhány újság és a minimális felirat még nem múzeum, csak egy rádiókból összeállított kedves kiállítás. Ahol egy árva szó sincs az eredeti gyűjtőről, a kiválasztott rádiók csoportosításának okairól, illetve zavaróan keveredik a készülék- és a műsorgyártás, no meg a bemutatni kívánt időszakok. Persze szerethető a sok politúrozott doboz, de ez így számomra csalódás volt, főleg 600 forintért.

Bár tegyük hozzá, valószínűleg több látogatójuk van, mint a hatalmas szolnoki rádiógyűjteménynek, amely évek óta a Damjanich múzeum egyik félreeső raktárában kereshető fel. Pedig azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen "utazó bolond", aki ilyen gyűjteményekre képes ráizgulni.

Persze nem adtam fel Gyula felfedezését. A rádiótörténeti kiállítástól nem messze lévő Tájvízház pedig nemhogy kárpótolt a csalódásért, de kifejezetten kellemes élmény lett. Merthogy a Körös Vidéki Vízügyi Igazgatóság 2016-ban megmentette Gyula közel száz éven át működő gőz- és kádfürdőjének épületét, ráadásul parádés kiállítással, vagy inkább kiállításokkal rendezte be. Az tárlat egy része emléket állít a fürdőkultúrának, másik része az ezzel némileg összefüggő népi gyógyításnak, illetve az egésznek amolyan keretet ad a Gyula környéki vízgazdálkodást bemutató összeállítás. De nem ám csak úgy vidékiesen, málló fotójú tablókkal, értelmetlen, poros tárgyakkal, hanem valóban szórakoztató interaktív eszközökkel. A víz világát egy stilizált hőlégballonos repüléssel lehet megismerni, a csatornaépítések körüli vitákat az elképzelt Magyar Királyi Televízió szórakoztató adásaiból, a fürdőkultúrát pedig egy virtuális medence fölött állva. Amilyen kicsi ez a múzeum, olyan hatalmas ötletek és bárhol vállalható installációk vannak benne.

Nem mellesleg szót ejtve például Szolnokról is, ahol szintén hagyományai vannak a fürdőkultúrának. Igaz, a mi gőzfürdőnk éppen a pusztulás útját járja. A vízügyi múzeumunk meg a Milléren porlad. Miközben mi vagyunk a Tisza fővárosa. Csak éppen alig valamit tudunk megmutatni a vízügyi munkákról és a fürdőzés történetéről. Pedig egyre inkább azt gondolom, hogy a jelen és a jövő turistáit nem a hagyományos múzeumok és képtárak érdeklik, hanem a hozzá közelálló attrakciók. Mint amilyen lehetne akár Szolnokon is egy helyi Tájvízház.

Bár azt kell mondanom, ehhez az is kellene, hogy ne csak szavakban tiszteljük a közelmúltunkat, meg azokat az embereket, akik az elmúlt száz-kétszáz évben letettek valamit a város képzeletbeli asztalára. Nem feltétlenül forradalmárokra, politikusokra, tudósokra vagy művészekre gondolok, hanem csak egyszerű, de szorgalmas és ezzel alkotó iparosokra. Mint amilyen Salis András lehetett Gyulán, aki 1840-ben cukrászdát alapított. Amit cukrászmester utódai lassan 170 éve visznek tovább, fejlődve, de valamit mindig megőrizve a korábbi korokból. És lehet, hogy ma már van jobb ízű fagylalt vagy sütemény Gyulán, de a Százéves cukrászdát minden arra járónak fel kell keresnie. Mert nemcsak a torkosságról mesél, de a XIX. századtól városokat teremtő szorgalmas iparosok és kereskedők dicséretéről is.

Bennünket, szolnokiakat meg fájón emlékeztet arra, hogy évek óta lehetne nekünk is egy "százéves" cukrászdánk, aminek ráadásul olyan termékei voltak, amelyeket minden városi reklámprospektusunk címlapjára tehetnénk. Igaz nem egy késő copf stílusú épületben, hanem egy szecessziós "palotában" működhetne. Ha nem fognánk mindent csak a keresletre, a vállalkozókra, meg a gazdasági érdekekre! Nem mondom, hogy nem volt kicsit savanyú az édesség a gyulai Százévesben.

És még nem is láttam mindent. Igen, adósa vagyok még a Körös-parti városnak az Almásy-kastéllyal, az Erkel emlékházzal, na és a gyulai kolbásznak emléket állító húsipari kiállítással. Mert Gyulán akkor is napokat lehetne eltölteni, ha be sem teszi az ember a lábát a fürdőbe, vagy korábban már kipipálta a várat, és éppen a várszínház sem működik.

Csak szólok, hogy ha valódi turizmusról álmodunk a Tisza partján, komoly versenytársakkal kell megküzdenünk a belföldi látogatókért is.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

A Népbank (Sztár) építése előtt
A mai napig csodálattal tölt el, hogy az előző századforduló környékén érdemes volt Szolnokról képeslapot küldeni a fővárosba a másnapi érkezéséről szóló üzenettel. Miként az is, hogy egyetlen ház felépítése vagy eltűnése miként változtatja meg egy utca képét. A korabeli retusálásokról nem is beszélve.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Magányos Gyermekek
Jövőre lesz negyven éves az a három gyerek, akik a város alapításának 900 éves jubileuma óta szemlélik a Dr. Sebestyén Gyula körút és a Városmajor - 1990-ig Vörös Csillag - út kereszteződését. A kis szobor beleolvad a környezetébe, talán fel se tűnne, ha a puha mészkő elfogyna.

A Szoborpark további képei