[vendegoldal]

Nekünk is írták

2023. május 23.

Vannak szolnoki vonatkozásai is a Magyar Zene Házában látható Nekünk írták a dalt című, a magyar könnyűzene 35 évét bemutató időszaki kiállításnak, hiszen onnan a Bergendy testvérek sem hiányozhatnak, de akár a Ritmus klubot is említhetnénk. Ez egy elfogult ?reklám? egy kiállításról.

Hat és fél év telt el az ötlettől a kiállítás megvalósulásáig. Az egész részbeni inspirálójaként meg alkotójaként még szubjektív véleményt is nehéz mondani a Magyar Zene Háza első időszaki kiállításáról. Többszöri megnézés után is csak benyomásai lehetnek az embernek arról, hogy kiknek is szól a Nekünk írták a dalt című kiállítást, és kik tudják igazán élvezni a magyar könnyűzene első átfogó, múzeumi bemutatását. Volt olyan alkalom, amikor úgy jártam a kiállításon, hogy velem együtt egy középiskolás és egy nyugdíjas csoport is ott volt, azaz olyanok, akik átélték, meg olyanok, akik csak utólag "tanulhatják" azt az időszakot. Mégis voltak olyan pillanatok, amikor a két korosztály szinte ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel fedezte fel a kiállítást. És voltam úgy is a kiállítótérben, hogy az egészet nem értő fiatalok bolyongtak a kiállított tárgyak és a sokféle zene között.

Az egész kiállítás kitalálása azzal kezdődött, hogy meg kellett határozni azt a korszakot, amiről majd ez az egész szól vagy mesél. Ezt a ma már nem nehéznek tűnő feladatot még 2017 kora tavaszán negyven könnyűzenével foglalkozó szakember oldotta meg, akik végül úgy döntöttek: a magyar könnyűzene születésnapjának az első ilyen stílusú hazai lemez megjelenését tekintik, a kiállítás végpontjának pedig az új korszak kezdetét is jelképez első Sziget fesztivál dátumát. Ezért nincs a kiállításon 1957 előtti és 1992 utáni dal, vagy csak ezen az időintervallumon kívül működő zenekar. Azaz a Nekünk írták a dalt 35 évről szól, és nem véletlen például, hogy a kiállítás kijárata a Hajógyári-sziget K-hídját idézi.

Hosszú délutánokat ültünk együtt a magyar könnyűzene történetének legjobb kutatóival akkoriban, amikor a Magyar Zene Háza még csak a tervezőasztalon létezett, és komoly vita folyt arról, melyik zenekarok, előadók és dalok jelenjenek meg a kiállításon. Mivel a helyszín mérete, a kiállításlátogatók befogadóképessége véges, kompromisszumokat kellett kötni, aminek leglátványosabb eredménye a kiállítás második termébe csoportosított felvételek. Nagyjából harminc dal hallgatható a 35 éven belül is korszakokra bontva, az előadók korabeli fotóiból összeállított montázsok között. A magam részéről el tudom fogadni, hogy az ott egy válogatás - ami lemezen is elérhető már -, ám számomra sokkal izgalmasabbak a kinagyított fotók. Azaz az alkotók, akik közül sokan már nincsenek közöttünk. Aki meg szerencsére még igen, egyre többször dedikálják a kiállított fotóját, így lassan igazi emlékhellyé lesz ez a terem.

Emlékszem, azt sem volt egyszerű kitalálni, milyen elvek szerint épüljön fel a kiállítás. Végül arra jutottunk, hogy próbáljuk meg külön megmutatni a korabeli koncerthelyszínek - klubok - világát, a technikát, a zenét a közönséghez eljuttató eszközöket, az egész közegre rátelepülő politikát, és végül magát a rajongót és vele párhuzamosan a társművészetek könnyűzenéhez kacsolódó alkotásait. A közönséghez a zenét eljuttató eszközök - rádió, tévé, szalagos és kazettás magnó, lemezek - szekcióhoz egy bő százoldalas tanulmány készült eszközök felsorolásával, de nyilvánvaló, hogy az abban leírtakat ekkora helyen nem lehetett volna kiállítani. Így erről a témáról is csak egy keresztmetszet született néhány tárggyal és egy szerintem eszméletlen jó lemezborító fallal.

Kívülállóként talán nem is gondolja a látogató - ötletelőként nekem is csak most kezd világossá válni -, hogy milyen komoly kihívás az ötleteket és főleg egy elmúlt kort és zenéket kézzelfoghatóvá és érdekessé tenni. Túl a negyedik kiállításlátogatáson azt gondolom, a Nekünk írták a dalt alkotóinak ez sikerült. A kiállítótér ugyanis tele van olyan ötletekkel, gegekkel, amelyek érzékletesen mesélnek a könnyűzenéről. Például ott vannak a betiltott lemezborítók, amelyeket a végül engedélyezettek megfordításával ismerhetünk meg. Vagy a "tiltott, támogatott, tűrt" kategóriát bemutató mikrofonok és környezetük, meg a pártellenőrzést szimbolizáló szoba. Személyes kedvencem a félbevágott Barkas kisbusz, amihez hasonlót egykor nagyon sok zenekar használt anno a turnéi során.

Nekem úgy tűnik, kevesen csalódnak e "lehetetlen vállalkozást" megtekintve, aminek külön "ékessége" a kijáratához helyezett múzeumi shop. Itt olyan különlegességek szerezhetők be, mint a Turbó rágó, a Kojak-nyalóka, a télifagyi, vagy éppen a Pax-toll, hogy a különböző kitűzőkről, lemezekről és könyvekről már ne is beszéljünk. Idén még biztos, hogy a Városligetben lesz látható a Nekünk írták a dalt. Hogy aztán a vándoroltatására vonatkozó tervek megvalósulnak-e, az jó kérdés. Mindenesetre érdemes lenne egyszer Szolnokon is valami hasonlót összehozni. Addig pedig a pesti kiállításon olykor a szolnoki vonatkozásokról mesélni.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Még állt a szép híd
Bízom benne, hogy a blogSzolnok olvasóinak a hely megjelölése nélkül is egyértelmű, hol készült ez a képeslappá lett felvétel. Aminek az igazi érdekessége egyrészt a háború előtti tiszai strand megörökítése, másrészt, hogy amikor ezt a lapot postára adták, a szép szolnoki híd már nem létezett.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A városrész jelképe
Szandaszőlős jelképe vagy címere is lehetne a városrész kvázi főterén 2014 óta álló Szőlővivők című alkotás. Pogány Gábor Benő szolnoki születésű és Szolnokon is élő és alkotó, Munkácsy-díjas szobrászművész "háromalakos" műve tulajdonképpen egy kút a Lengyel Antal téren.

A Szoborpark további képei