[vendegoldal]

Forgó fénykerekek (is)

2023. február 02.

Nem elhagytuk azt a várost, hanem egy napot Miskolcra szánhattunk. A sétálóutca környékén kívül persze sok minden nem fért bele, de a Casco-fényreklám véletlen megtalálása nekem így is megkoronázta a napot. A Kispipa halászcsárda és a Miskolci Nemzeti Színház pedig csak hab lett a tortán.

Minden városban lehet szépet találni, minden helynek megvan a maga különlegessége. Már, ha nyitottak vagyunk, és nem eleve elutasítással közelítünk például egy iparvároshoz. A régi Miskolcból persze nem sok minden maradt, azt viszont el kell ismerni, hogy a Széchényi utcai korzó - Szolnokról nézve - irigylésre méltó. Már azzal, hogy van egy olyan bevásárló utca, ahová autók nem hajthatnak be, így tele van üzletekkel és vendéglátóhelyekkel. No meg rengeteg olyan régi portállal, amilyenekből Szolnokon hirtelen egyetlen egyet se tudnék mondani. Sőt, Miskolcon olykor a múltból valahogy ottmaradt reklámok is felbukkannak, ami számomra simán eltakarja a korzó házai mögötti kicsit lepukkant udvarokat, utcákat.

Főleg, hogy egy általam régóta keresett, elfelejtett reklámeszköz is megmaradt és így "nekem is meglett". A Széchenyi utca végén volt egy pillanat, amikor hirtelen Miskolc minden bumfordiságát megbocsájtottam. Amióta az Utánam srácok című film főcímének sokadik megnézésekor bevillant, hogy nemcsak Szolnokon volt forgókerekes Casco-fényreklám, kerestem a miskolci szerkezet nyomait. Egykor és ma is Miskolcon élőktől megszállottként kérdezgettem, emlékeznek-e az ottani Casco-reklámra, tudják-e hol volt vagy van. És, hát nem nagyon tudtak útba igazítani: mindenkinek rémlett valami, de úgy tűnt, Miskolcon nem volt olyan fontos az az eszköz, mint Szolnokon. Már teljesen feladtam, sőt szinte el is felejtettem, amikor a miskolci sétálóutca végéről megláttam.

A Malomszög és Serház utca sarkán - a Dísz tér végén - ott áll az ifjúsági film elején is feltűnő lakóház, tetején lassan fél évszázada a szolnokihoz hasonló reklámeszközzel. Valamikor a nyolcvanas-kilencvenes években ezen is cégnevet váltottak, hiszen a Kádár-kor végén, a piaci szellem beeresztésekor a gépkocsibiztosítás az újonnan létrehozott, második biztosítóhoz, a Hungáriához került. (Úgy rémlik, mintha Szolnokon is felkerült volna a Kossuth téri fényreklámra ez a cégnév. Vagy tévedek?) Szóval a négyemeletes miskolci lakóház tetején még mindig ott van a Casco-felirat, két oldalán kerekekkel, amelyeken egykor úgy váltogatta egy automata a fényeket, hogy távolról úgy látszott, forognak a kerekek. Bár sötétben nem láttam, de lentről úgy tűnt, jó ideje nem világít már az a reklámeszköz, talán csak azért van a helyén, mert már senkié vagy senkinek se kell, és nincs, aki kifizesse a lebontását. Mit nem adnék érte, ha valami csoda folytán Szolnokra kerülne, és mint ipari emlék újra bevilágítaná a Kossuth és a Hubay utca között álló ház tetejéről a Kossuth teret.

Amikor elindultunk Miskolcra, korábbi tapasztalataim alapján tudtam, hogy egy helyre biztosan elmegyünk. A Művészetek Háza (Müha) szomszédságában, a sétáló utcáról nyíló Rákóczi úton lévő Kispipa halászcsárdába. Merthogy valami isteni az olívamártásban, sonkába tekert spárgával tálalt pisztrángjuk. Még jó, hogy az utolsó pillanatban foglaltunk helyet, mert szombat délben pillanatok alatt megtelt a belvárosi étterem. Nem érdemtelenül. Ráadásul nálam az immár kötelező pisztráng mellé a harcsapaprikásuk is feliratkozott, amit isteni kapros-tejfölös túrócsuszával tálaltak. Hát, mit ne mondjak, nagyon jól esett utána egy nagyobb séta, ami közben a szocialista építészet néhány fontos alkotását is felfedezhettem, amelyek nekem még pusztuló állaputukban is érdekesek és értékesek. A Kandó Kálmán Szakközépiskola lépcsős, fedett bejárata, az ajtói és az előtér kövezete szinte eredeti állapotában van még meg, és addig kellene védetté nyilvánítani, amíg valami energetikai beruházás le nem nullázza az egészet.

És, ha már Miskolc, hát persze, hogy nem lehetett kihagyni az idén 200 éves Nemzeti Színházat. A vidéki színházak átka vagy áldása - nézőpont kérdése -, hogy minden műfajt repertoáron kell tartaniuk, így a könnyed, zenés, táncos darabok sem úszhatók meg, még akkor sem, ha a teátrum művészi programja érezhetően más felé mutat. A látszólagos ellentétet azonban a megfelelő darabválasztással, a gondolkodó rendezővel, az amerikai darabba akár miskolci vonatkozásokat is beleíró dramaturggal, na meg tehetséges színészekkel át lehet hidalni. A néma- és a hangosfilm korszakváltásáról szóló Ének az esőben című, az 1952-es amerikai film alapján készült musical elsőre nem sok jót ígért, ám Szőcs Artúr rendezésében egy kifejezetten vállalható, szórakoztató, sőt szerethető előadás született. Amit láthatóan és hallhatóan imád a helyi közönség: hasonló ovációt eddig csak a Vígszínházban tapasztaltam. Ez is Miskolc.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

1-es parkoló egykor
A Baross utcán konflis cammog. Valamikor a XX. század elején. Utasa hátranéz. Vajon mit örökít meg a járda szélén álló fényképész? Egy alföldi település majd eltűnő belvárosát.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Nekünk viszi a szél
Nem a kezünk rövid, hanem a kuka van messze. Nem a kuka van messze, hanem trehányak vagyunk. Nem a kuka kicsi, hanem a parkoló autó sok. Nem közterület, mégis közös a szemét. Nem a parkolással és a díjfizetéssel, hanem az utána maradó cetlikkel van a gond. Nem, nem jó ez így. Nem, nem akarok kifogásokat és magyarázatokat kitalálni a Pelikán pláza parkolóház kijáratának állapota kapcsán. Mert nem jó ez így. És pont.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

I. Géza a Domus felett
A Köztéri veszteséglista című cikkben szerepelt 9 éve Bokros László 1975-ben készült sgrafittoja, aminek sorsa a néhai Domus bezárása miatt volt bizonytalan. Az épület tavaly év végén élelmiszer áruházként újra kinyitott, így a város 900 éves évfordulójára emlékező alkotás ismét látható.

A Szoborpark további képei