Ez is folyik Gyöngyösön

Családi kötődések okán gyerekkorom egyik sokszor felkeresett városa volt Gyöngyös. A bő évtizede még csak az Orczy-kastélyban lévő Mátra Múzeum természettudományi kiállítását szinte kívülről tudtam, annyiszor láttam. És persze a kastélykert mellől induló kisvonaton is rengetegszer utaztam, sőt a saját gyerekeim se maradhattak ki ebből az élményből. Aztán úgy alakult, hogy az elmúlt tizenegynéhány évben csupán átutaztam a Mátra fővárosán, és csak hallottam meg olvastam arról, mi folyik Gyöngyösön. Az elmúlt hétvégén megnézhettem. Leesett az álam. Elfogott az irigység.

A hazai múzeumok egyik legnagyobb problémája, hogy többségük olyan épületekben működik, amelyek nem ilyen célra épültek, és tulajdonképpen csak erőszakot téve alkalmasak kiállítások rendezésére. (Lásd a Magyar Király Szállodából lett, és az elmúlt másfél évszázadban többször átalakított épületet, amiben a szolnoki Damjanich Múzeum működik!) Sajnos a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben sem történt ebben gyökeres változás, és a két kezünkön meg tudnánk számolni, hol készültek kifejezetten múzeumnak szánt épületek. Ilyet létrehozni már csak azért sem könnyű, mert nem mindegy, hogy egy épületben közlekedési, természettudományi vagy a magyar nyelvet bemutató múzeum lesz. Miként az sem, hogy a terveket a múzeumi szakma porcelánboltjában elefántként mozgó építészek erőszakolják rá a beruházókra, avagy a majdani használók is beleszólhatnak.

Az Orczy-kastély gyönyörű parkjának a kastéllyal ellentétes sarkába helyezett, a növényzet miatt szinte alig észrevehető, küllemében a környezethez és a belső funkcióhoz is nagyon passzoló Mátra Múzeum új épülete kapcsán úgy tűnik, csoda történt. Úgy épült múzeum, hogy az láthatóan a tartalomhoz lett igazítva. Különben elképzelhetetlen lenne, hogy a háromszintes kiállítótér közepén, a plafonokat áttörve egy fa magasodjon, így vezetve be a különböző magasságok élővilágába. Érthetővé téve, hogy a földben és a földön élő növények és állatok miként kapcsolódnak a fatörzs vagy a lombkorona magasságában élőkhöz. Természetesen a Mátra és környékének elképesztően gazdag élővilágát felvonultatva. Nehéz lenne felsorolni, mi mindenre csodálkoztam rá először vagy ismét, de az biztos, hogy a madarak tojásai kapcsán most tudatosult bennem, milyen apró "pontokból" is indulhat élet.

Persze nincs kétségem afelől, hogy a gyerekkorú látogatók többségét nem elsősorban a darazsak fészke, a közelről félelmetes méretű őzbak vagy a pillangók átláthatatlan világa fogja leginkább megfogni, hanem a fantasztikus épület másik oldalán lévő "pálmaház". És nincs is azzal semmi baj, ha a terráriumban botsáskát, kígyókat, pókokat a dús növények alatt meg rágcsálókat lehet keresgélni. Az élmény a lényeg, amire a mostani srácok ugyanúgy örökre emlékezni fognak, mint én évtizedek távlatából Gyöngyös fő attrakciójára, a mamutra. Ami a kastély épületben maradt, és persze messze nem olyan hatalmas, mint emlékeimben.

És ez a kastélyra is igaz, ami a fejemben egy hatalmas épületkomplexumként élt, közben meg nem nagyobb, mint egy pesti bérház. Ma már a gyöngyösi helytörténeti gyűjtemény látható itt, illetve a Mátra kőzeteit és ásványait bemutató kiállítás. Amelyek korrektek és tisztességesek, de persze csak kiegészítői az új tömbben lévő természettudományi múzeumnak. Igaz, számomra a kastély belső udvarának fedése egy külön attrakció, amivel egy fantasztikus fényekben úszó, hatalmas teret kapott az intézmény és a város. És persze nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy milyen klassz lenne egy ilyen fedés a szolnoki Damjanich Múzeum udvara felett, ahol így télen-nyáron, bármilyen időjárási körülmények között lehetnének rendezvények.

Bevallom, a gyöngyösi múzeum parkját is szívesen elhoznám Szolnokra. Főleg, hogy az új tömb felépítése után nagyon szépen rendbe rakták, kvázi önálló kiállítótérré alakították. Nem mondom, hogy immár ismerem az engem körülvevő fák neveit, de az Orczy-kastély parkjában tett séta alatt legalább megpróbálhattam beazonosítani őket. Ami persze már csak olyan hab volt a gyöngyösi tortán, mint az ottani vendéglátóhelyek. Nem akarom ragozni, de pisztrángot úgy elkészítve még soha nem ettem, ahogy Gyöngyös főterén, a Kékes étteremben elém tették, és bizony a csirkepaprikásnak is egészen új dimenzióját nyitották meg a Bori mamiban. Igen, ezek is indokok, hogy a Szolnoktól bő órányira lévő Gyöngyös felfedezését majd folytassam.