Csodálatos kis világ

Az Észak-Németországban, az Elba partján álló, de a tengertől majdnem száz kilométerre lévő Hanza-város évszázadok óta az egyik legnagyobb európai kikötő. Igaz, az elmúlt fél évszázadban a hajók méretei miatt a kikötő lassan kintebb húzódott a belvárosból, maga után hagyva városrésznyi raktárakat, ipari és egyéb kiszolgáló épületeket. Amikor nagyjából negyed százada legutóbb Hamburgban jártam - 26 év alatt mindenkinek erősen ajánlott interrail jeggyel kujtorogni a kontinensen - még alig látszott valami abból a csodából, ami az önálló tartománynak számító városban azóta történt. A megváltozott körülményekre Hafencity nem szétrohadással, szétlopással, lepusztulással válaszolt, hanem új funkciók keresésével, pazar építészeti megoldásokkal és látványos megújulással. Aminek talán a legismertebb jelképe - ezért nem is ennek a fotóját teszem ide - az Elba Filharmónia koncertkomplexum, ami nem más, mint egy régi raktár tetejére épített extravagáns MÜPA.

Hamburg múzeumait és látnivalóit hosszú lenne felsorolni. Egy kikötővárostól ma már minimálisan elvárható, hogy teljesen bejárható tengerjáró hajó, XIX. századi vitorlás, sőt már tengeralattjáró is várja a turistákat. Azon sincs mit csodálkozni, hogy a tengerészetnek, a hajózásnak külön múzeumai vannak, de saját intézmény emlékezik meg például a vámolás történetéről vagy az iskolákról, és persze általában elképesztő időszaki kiállítások állomásoznak a városban. Természetesen Hamburgban kihagyhatatlanok a könnyűzenei emlékhelyek, hiszen a hatvanas évek elején itt tört be a német- és talán a világpiacra is a Beatles. Ma külön tér emlékeztet az első látogatásukkor még más felállásban játszó gombafejűekre.

Folytathatnám azzal, hogyha mindez nem lenne elég... De ez így nem igaz. Elég lenne, sőt egy alkalommal befogadhatatlan. Azonban a hamburgiak húztak egy merészet, és az egykor lepusztult kikötői raktárak egyikébe elkezdték építeni a világ legnagyobb terepasztalát. Ami szó szerint értendő! És úgy tűnik bejött. Amit abból gondolok, hogy egy nappal az utazásom előtt - már messze túl a főszezonon, erősen iskolaidőben -, hétköznap, napközbenre már nem lehetett belépőt foglalni. Az este nyolckor záró - halló kedves magyar múzeumok! - kiállítótérbe már csak este fél hétre volt szabad hely. Igaz, így harminc százalékkal olcsóbban adták a jegyet, ami így nagyjából 3500 forintnyi euróba került. Nem kérdés, hogy megérte.

A raktárépület két emeletén közel 1500 négyzetméternyi - nem írtam el -, összefüggő terepasztal mutatja meg piciben a világot. Természetesen hangsúlyosak Hamburg legfontosabb részei, úgy mint a kikötő, a megújult dokk a szétnyíló Filharmóniával, a vasútállomás és persze a repülőtér. Ahol menetrendtábla segíti követni, hogy mikor, melyik gép indul, merthogy a repülők az előtérről nemcsak kigurulnak a felszállópályára, de megfelelő hanghatás kíséretében el is rugaszkodnak az aszfalttól, hogy aztán rafinált módon eltűnjenek a felhők - pontosabban a falak - között. És persze a legnagyobb Antonovtól kezdve a Boeingeken át, a Tupoljevekig jön-megy ott minden, sőt olykor a Csillagok háborúja egyik gépe is megérkezik a miniatűr légikikötőbe.

De Hamburg mellett ellátogathatunk Olaszországba is, ahol Nápoly környékén például végignézhetjük a Vezúv kitörését és a lávafolyam hömpölygését. A napszakokat is imitáló Miniatur Wunderland-ban természetesen éjszaka a leglátványosabb ez a katasztrófa, ahogy Róma, Velence, Toscana vagy a Ligúr-tenger meg nappal a legpompázatosabb. És ugyanígy benézhetünk a svájci Alpokba - ahol nemcsak síelnek, de természetesen újabb autópályát is építenek -, a legnagyobb német zenei fesztiválra vagy éppen Amerikába, nem megfeledkezve Nevadáról, a Grand Canyonról vagy éppen a floridai űrrepülő kilövő bázisról, ahonnan természetesen a látogató indíthatja a rakétát. Megszámlálhatatlanul sok gomb van a látogatói utak mellett elhelyezve, hogy ne csak nézői, de irányítói is legyünk a terepasztalnak.

Másfél óra alatt persze zsongani kezd az ember feje egy ekkor utazástól. Főleg, hogy a világhírű helyeken és tájakon hétköznapi dolgok is megjelennek. A legnagyobb hamburgi stadion oldalában például rendőrök oszlatják a randalírozó drukkereket, a reptér parkolójában punkok verekednek, valamelyik patakban hullánál helyszínelnek, a napraforgó táblában meg pucéran napoznak. Ezerféle kis történet elrejtve a közel tízezer - többségében mozgó - autó, mintegy ezer vonat és 260 ezer figura között. Tudom, hogy vannak ennél komolyabb és fontosabb dolgok, de az vesse rám az első követ, aki nem szeret játszani, olykor kicsit gyereklelkű felnőttnek lenni.

Aki ott, a világ legnagyobb terepasztalánál nagyon tudja irigyelni azokat, akiknek az a munkája, hogy ezt a csodát működtessék, és naponta bővítsék.