[vendegoldal]

Bergendyékre is emlékezünk

2024. május 27.

A leghíresebb szolnoki zenekar névadóira emlékezünk május 31-én, a Beatkorszak Napon. A Poptörténeti Pont avatása után "Minden az enyém" címmel a rendszerváltás előtti könnyűzenei fesztiválokról nyílik fotókiállítás a Tisza moziban, amit Pap Béla szolnoki rocktörténeti előadása követ.

Szolnoki zenészek is rácsodálkoznak arra, hogy a Bergendy-együttesnek nevet adó testvérpár a város szülöttje, sőt 1959-ig itt is éltek, tanultak, sőt zenekarokban játszottak. Bergendy István (1939-2020) és Bergendy Péter (1941) nagyszüleié volt az a ház, amely egykor a Horánszky, ma már az Ady Endre út 13. szám alatt található, és amit a magyar könnyűzene két meghatározó alakja szülőházának tekinthetünk. A jelenlegi Kolozsvári és Ady Endre utcák kereszteződésében álló épület sarki helyiségeiben - ott, ahol ma a Párizs Parfüméria működik - lakott a nagyszülőkkel és a szülőkkel a két fiú addig, amíg Péter is le nem érettségizett a Verseghy Ferenc Gimnáziumban, hiszen akkor a család a fővárosba költözött. A két Bergendy pedig maguk mögött hagyta a gimnázium tánczenekarát, illetve a Roky nevű formációt, amellyel a Nemzeti szállóban, az Aranylakat kerthelyiségében és Cserkeszőlőn is felléptek. (Fotó: A Roky zenekar 1958 körül/László Béla gyűjteménye)

A Beatkorszak Projekt 2015-ben, a nem sokkal korábban felújított Várkert Bazárban, az egykori Budai Ifjúsági Park területén helyezte el az első Poptörténeti Pontot, ott, ahol öt évtizeddel korábban éppen a Bergendy-együttes volt a rezidens zenekar. Az első ilyen emléktáblát az elmúlt szűk évtizedben közel negyven követte szerte az országban, így Poptörténeti Pont lett az Illés egykori törzshelye, a Bosch klub, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat néhai egyetlen stúdiója a fővárosi Rottenbiller utcában, vagy éppen a Csiliként emlegetett pesterzsébeti művelődési ház, ahol a rendszerváltás előtt egymásnak adták a színpadot a népszerű hazai zenekarok. A fővároson kívül Sopronban kettő, Pécsen egy, Szegeden egy, Debrecenben három, Miskolcon három ilyen emlékpont található, de avattak már Poptörténeti Pontot a Művészetek Völgyében illetve Marosvásárhelyen is. Szolnokon, az egykori Komarov-terem bejáratához került emléktábla 2017-ben. (Fotó: A Bergendy-együttes 1963-ban a Budai Ifjúsági Park színpadán/Fortepan - Szalay Zoltán)

A Bergendy-testvérek szülőházának falán 2024. május 31-én 15.00 órakor, a Beatkorszak Nap Szolnokon rendezvény keretében leplezik le az újabb Poptörténeti Pontot. Az eseményen köszöntőt mond Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerkesztője egybe a Beatkorszak Projekt vezetője, míg a helyszínről és a Bergendy-együttesről Pap Béla, szolnoki rockmindenes emlékezik majd meg, Farkas Róbert pedig trombitán működik közre. Ezt követően, 16 órakor a Tisza mozi kávézójában nyílik meg a Minden az enyém című fotókiállítás, amely a rendszerváltás előtti időszak 12 könnyűzenei fesztiválját eleveníti fel, köztük az 1973-as Diósgyőri Popfesztivált, aminek legjobban várt fellépője éppen a Bergendy-együttes volt. A kiállítást Kovácsné Horváth Éva, a Tiszavirág Fesztivál szervezője nyitja meg, közreműködik Molnár János gitáron. (Fotó: Bergendy Péter a Diósgyőri Popfesztivál színpadán 1973-ban/Fortepan - Gyulai Gaál Krisztián)

A Beatkorszak Nap Szolnokon rendezvényt Pap Béla, Szolnok rocktörténetének avatott ismerőjének előadása zárja 16.30 órától a Tisza mozi E-termében. A ROxOLNOK - Sziklák a Tiszában című előadás a város könnyűzenei múltját tárja majd fel 1957 és 1986 között, azaz pont a Bergendy-fivérek első szárnypróbálgatásától kezdődően. A Beatkorszak Projekt rendezvényei ingyenesek, miként a napot a Tisza szálló melletti Múzsák terén záró koncertek is, ahol a The Airship, a Black Störk és a Molnár Róbert Band játszik majd 19.30 és 22.00 óra között. (Fotó: A Verseghy Gimnázium zenekara 1957-körül a Bergendy testvérekkel/László Béla gyűjteménye)

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Homályos kép
Gyűjteményem eddigi legrosszabb minőségű lapja lett, ám képi tartalma miatt egyszerűen nem lehetett kihagyni a megvásárlását. Feltehetném a találós kérdést, hogy hol készült a lap, de nem teszem. Mert éppen az benne a lényeg, hogy a szolnoki Madas-ház van rajta.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Anzikszok egy évszázadon át - 2024. október 21. (hétfő) 18:00

AKB

Árva lámpa
El kellene dönteni, hogy akarjuk csillapítani a forgalmat a Tisza park és a színház környékén, avagy az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően díszburkolaton bonyolítjuk az átmenő forgalmat a Verseghy gimnázium előtt. Mind a kettő mellett szólnak érvek, de hogy nem a város dísze a szigetelőszalaggal javítgatott vagy éppen a helyéről kifordult jelzőlámpa a gimi előtt évek óta nem használt mozgatóható útzárnál, abban talán egyetértünk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Fáklyavivő (fagyis ember)
A mai napig Szolnok egyik legvitatottabb szobra a Tiszaliget bejáratánál álló Fáklyavivő. Többször felvetődött már áthelyezésének az ötlete, de szerintem ez csak akkor fog megtörténni, ha a láthatóan egyre rosszabb állapotban lévő alkotás veszélyessé válik.

A Szoborpark további képei