A víz az úr

Csak a legalább harminc emelet magas Béznar-gáton állva döbbentem rá, hogy egykori földrajzszakos létemre még soha se néztem meg közelről völgyzárógátat. Alföldi gyerekként persze láttam már a Tisza I. és II. vízlépcsőket, meg a világban itt-ott megfordulva mindenféle kisebb helyi duzzasztókat és városi víztározókat, de hegyoldalak közé épített gátat még soha. Persze Andalúzia fölött repülve - no meg a googlemaps alkalmazást bújva - elég hamar feltűnt, hogy Spanyolország egykor legszegényebb tartományában elég sok ilyen víztározó van. Ennél több - sokkal, de sokkal több - csak a tanyákon, kertészetekben, de talán nyaralók közelében épített ciszternából, helyi víztározóból van. Igaz, ez utóbbiak is minimum akkorák, mint egy nagyobb ház, sőt sok helyen mesterséges tónak is beillik a vízőrző. Azt hiszem, nem kell hozzá nagy tudás, hogy belássuk: az andalúzok értik a víz kincs szerepét.

A Béznar-gát Granadától délre, nagyjából negyven kilométerre található a tengerhez vezető autópálya mellett. Nem nehéz kiszúrni a hegyek között feltűnő tavat, illetve a szárazság és vízhiány miatt kiemelkedő építményt. Ami, mint emberi alkotás is lenyűgöző. A tetejéről lenézve tényleg nem is érti az ember, hogy miért a romboló és pusztító katonákat és háborús hősöket ünnepeljük, nekik állítunk emlékműveket, mikor egy ilyen völgyzárógát kitalálója, megtervezője és felépítője is többet ér minden tábornoknál és másokkal háborúzó politikusnál. Számomra az emberi ész diadala, hogy vannak olyanok, akik egy íróasztal mellett ülve, mindenféle számítások alapján ki merik mondani, hol kell megtenni az első kapavágást, miből, mennyit és hogyan kell egymáshoz illeszteni, hogy az irdatlan víztömeg azt tegye, amit az ember akar.

A Béznar-gát egyik feladata, hogy a Nevada hegységben összegyűlő vizet tárolja, öntözési lehetőséget biztosítva a környék gazdálkodóinak a szárazabb, és egyre szárazabb időszakokban. Másrészt, gondolom, hogy ivóvizet, halászati, sőt talán pihenési lehetőséget is biztosít, bár ez a gát tetejéről - ahol nem mi voltunk az egyetlen turisták - nem látszódott. Viszont egészen biztos, hogy a gát tetején futó autóút hídként is szolgál, a megzabolázott víz villamosenergiát is termel, a gáttól távolabb pedig kiszámítható az Izbor folyó vízállása. Magyarul, pár hét különbséggel nem lehet rajta gyalogszerrel átkelni, és nem kell előle értékeket menekíteni. És tényleg lenyűgöző a gát egyik oldaláról a mélybe lenézni, majd megfordulva egy hatalmas vízfelületben gyönyörködni.

Mindezt természetesen nem azért akartam elmondani, hogy tudják, volt szerencsém Andalúziában járni, és ilyen dolgokat megnézni. Hanem azért, mert nem tudom megérteni, hogy itt, az Alföld közepén, az elsivatagosodás előszobájában, miért nem tanulunk azoktól, akik már évtizedek óta kincsként óvják a hozzájuk kerülő vizet? Tényleg nem tudom felfogni, miként engedhetjük elfolyni a lábunk előtt a Tiszát és a Zagyvát. Tolerálok minden környezet- és állatvédőt, akik szerint minden úgy jó a környezetünknek és az állatoknak, ahogy éppen most van, ne változtassunk semmin, még akkor se, ha nekünk, embereknek az pont nem jó. Nem vagyok hozzáértő, csak külföldi példák alapján gondolom, hogy túlélnénk, ha megépülne a csongrádi duzzasztó, ha a Tiszán és a Zagyván olyan küszöbök épülnének, amelyek bizonyos szint fölött tartanák a vizet. Nem akarnék én ide csodálatos völgyzáró gátat - hiszen, ahhoz völgy is kellene -, de vízőrzést, azt igen. És nem a távoli jövőben. Mert szerintem már most is a víz az úr. Vagyis akinél a víz, az az úr.