[vendegoldal]

A Körös-torok hívása

2018. augusztus 24.

Létezik Szolnoktól nagyjából órányi autóútra egy város, ami mellett évtizedek óta csak elmentem. Aztán valahol azt olvastam, Csongrádnál található egy olyan szakasza a Tiszának, ami a tengerparthoz hasonlít. Meg aztán kortárs irodalmi vonatkozása is van a városnak. Megnéztük.

A szomszédos megyének nevet adó város tényleg egy bő óra alatt - rossz útra tévedéssel együtt is - elérhető autóval Szolnokról. Csak le kell térni a Szegedre vezető útról, ami bevallom szégyenkezve: lassan három és fél évtizede nem jutott eszembe. Idén nyáron azonban valahogy elém került néhány kép a Csongrádnál lévő Körös-torokról - a helyről, ahol a Körös a Tiszába ömlik -, ahol hosszú, lapos, homokos part várja a fürdőzőket, amitől az egész kicsit olyan, mint valami tengerpart. Jött egy üres szombat, felkerekedtünk.

Csongrád belvárosa lényegében egy hosszú utca mentén helyezkedik el, aminek a végén gyönyörű szecessziós gimnázium áll, mellette a nem kevésbé szép városháza és nagytemplom, kicsit lentebb meg egy szocreál mozi, ami ma már étteremként (is) üzemel. Kisváros, aminek szélén nem épültek bádogáruházak, így a főutcán üzletek és vendéglátóhelyek sorakoznak - köztük szocreál relikviák -, ahol a helyiek nemcsak vásárolhatnak, de a szó jó értelmében össze is futhatnak. Gondozott parkok, kivételesen jó szobrok szegélyezik az utcát, aminek közelében ott vannak azok a bizonyos "tizik", amelyek egyikében kortárs irodalomunk ismert szerzője, Grecsó Krisztián töltötte középiskolás éveit.

Imádom az ilyen kisvárosok múzeumait. Mert olykor ritka kincseket rejtenek. A csongrádi Tari László Múzeumban - a nagytemplom tövében - például éppen elcsíptem A háború pillangói című időszaki kiállítást, ami azonban nemcsak az első világégés hadi kurtizánjainak életét mutatja be, hanem a csongrádi könnyű nők történetébe is bepillantást enged. Mert lehetünk prűdek, ezek a hölgyek minden város életéhez hozzátartoztak. Talán majd egyszer Szolnokon is feldolgozza valaki a történetüket.

Csongrád igazi "múzeuma" azonban nem egy épületben, hanem a Tisza közelében, a régi belvárosban - Belsővárosban -, a szabadban találhatóak. Egy élő városrész, ami tele van nádfedeles, rendezett portájú, régi halász- és parasztházakkal. Amelyek többségében ma már mindenféle régi mesterségek ismerhetők meg, de nekem úgy tűnt, a macskaköves utcákon némelyik ma is lakott. Úgy néznek ki ezek a házak, hogy egy száz évvel ezelőtti filmet minden nagyobb beavatkozás nélkül le lehetne ott forgatni.

Innen már igazán nincs messze az a bizonyos Körös-torok. Ami tényleg olyan, mint a tengerpart. A Tisza nagyívű kanyarja miatt ugyanis a jobb part folyamatosan épül, azaz homokpad alakul ki. Így bokáig érő, kellemesen meleg folyóvízben lehet gázolni, hogy aztán pár lépés után már az igazi Tiszában úszhasson az ember. Annak ellenére, hogy ez egy ingyenes szabadstrand, tökéletesen kiépített: nemcsak öltöző, mellékhelyiség, de mindenféle vendéglátóhely is elérhető. Sőt, ott áll a Rév István kilátó, amit 2014-ben emeltek, és nevét a város szocializmuskori országgyűlési képviselőjéről kapta. Tetején érezhető a kilengése, lenézve viszont csak irigykedni lehet a csongrádiak tiszai strandjára.

Ha pedig már ott jártunk - és a legendás fahídon is átkeltünk -, akkor a helyi termálfürdőt sem hagytuk ki. Ami talán negyede a Tiszaligeti strandnak, viszont nagyjából pontosan ugyanannyi medencéje van, igaz, az élménymedence valóban ad élményeket. Az épületben pedig remek forróvizes medence és a belépő fejében használható szaunák várják a vendégeket. Lehet, hogy csak azért, mert ott már túl vannak a felújításon.

Ennyi élményt nem lehetett volna befogadni egy jó ebéd nélkül.

Netes ajánlásra ültünk be a Bárka étterembe a gimnázium mögött. Amiről immár nyugodt szívvel kijelenthetem: a Dél-Alföld legjobb étterme, ahol nemcsak zseniálisan főznek, de olyan gyönyörűen tálaltak, hogy a szívünk megszakadt, amikor enni kezdtünk. Mindez azonban nem a gasztronómia hiányát elfedő cafrang. Számomra egyértelmű, hogy az ország legjobb túrógombócát ott készítik. És, ha hozzáteszem, hogy a parádés orja húslevesért 590 forintot kértek, akkor talán érthető a visszavágyódásunk.

És nemcsak a Bárka étterembe. Hanem Csongrádra, ami egy kedves, szerethető kisváros, ahol az előző századfordulóról megmaradt, utcafrontra épített, nyeregtetős, tornácos, téglaborítású házakkal még be sem tudtunk telni.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Százéves századik
Klasszikus kép a száz évvel ezelőtti Szolnokról. Azokban az években készülhetett, amit a mából nézve a város aranykorának, a békeévek utolsó esztendőinek tekintünk. A Szapáry utca 1-től 7-ig egy kora tavaszi napon.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Hova lett a fatörzs?
Szolnok egyik különleges közterületi "szobra" volt (?) az a 120 éves fekete nyár törzsszelet, amely a Tisza árterében végzett helyreállítási munkáknak állított emléket. A fatörzset négy évvel ezelőtt egyszer már "renoválták", ám most ismét eltűnt. A mellette lévő ismertető tábla így most értelmetlenül áll a Vízügyi székház tövében. Reménykedjünk, hogy a 120 éves törzs ismét csak "felújításon" van, és nem valami végzetes baj érte, így hamarosan visszakerül a Boldog Sándor István útra. Persze, pár sort megérne, hogy ne aggódjunk, hisz az utóbbi hónapokban túl sok szolnoki "emlékműnek" kélt lába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A küzdelem emlékhelye
Látszólag csak négy emléktábla meg egy régi faldarab. A valóságban azonban Szolnok legújabb kori történetének egyik fontos emlékhelye. Ráadásul nagyon jól kigondolva, ami miatt a város egyik legfontosabb turisztikai látványossága is lehetne. Szeretnünk kellene.

A Szoborpark további képei