[vendegoldal]

A Körös-torok hívása

2018. augusztus 24.

Létezik Szolnoktól nagyjából órányi autóútra egy város, ami mellett évtizedek óta csak elmentem. Aztán valahol azt olvastam, Csongrádnál található egy olyan szakasza a Tiszának, ami a tengerparthoz hasonlít. Meg aztán kortárs irodalmi vonatkozása is van a városnak. Megnéztük.

A szomszédos megyének nevet adó város tényleg egy bő óra alatt - rossz útra tévedéssel együtt is - elérhető autóval Szolnokról. Csak le kell térni a Szegedre vezető útról, ami bevallom szégyenkezve: lassan három és fél évtizede nem jutott eszembe. Idén nyáron azonban valahogy elém került néhány kép a Csongrádnál lévő Körös-torokról - a helyről, ahol a Körös a Tiszába ömlik -, ahol hosszú, lapos, homokos part várja a fürdőzőket, amitől az egész kicsit olyan, mint valami tengerpart. Jött egy üres szombat, felkerekedtünk.

Csongrád belvárosa lényegében egy hosszú utca mentén helyezkedik el, aminek a végén gyönyörű szecessziós gimnázium áll, mellette a nem kevésbé szép városháza és nagytemplom, kicsit lentebb meg egy szocreál mozi, ami ma már étteremként (is) üzemel. Kisváros, aminek szélén nem épültek bádogáruházak, így a főutcán üzletek és vendéglátóhelyek sorakoznak - köztük szocreál relikviák -, ahol a helyiek nemcsak vásárolhatnak, de a szó jó értelmében össze is futhatnak. Gondozott parkok, kivételesen jó szobrok szegélyezik az utcát, aminek közelében ott vannak azok a bizonyos "tizik", amelyek egyikében kortárs irodalomunk ismert szerzője, Grecsó Krisztián töltötte középiskolás éveit.

Imádom az ilyen kisvárosok múzeumait. Mert olykor ritka kincseket rejtenek. A csongrádi Tari László Múzeumban - a nagytemplom tövében - például éppen elcsíptem A háború pillangói című időszaki kiállítást, ami azonban nemcsak az első világégés hadi kurtizánjainak életét mutatja be, hanem a csongrádi könnyű nők történetébe is bepillantást enged. Mert lehetünk prűdek, ezek a hölgyek minden város életéhez hozzátartoztak. Talán majd egyszer Szolnokon is feldolgozza valaki a történetüket.

Csongrád igazi "múzeuma" azonban nem egy épületben, hanem a Tisza közelében, a régi belvárosban - Belsővárosban -, a szabadban találhatóak. Egy élő városrész, ami tele van nádfedeles, rendezett portájú, régi halász- és parasztházakkal. Amelyek többségében ma már mindenféle régi mesterségek ismerhetők meg, de nekem úgy tűnt, a macskaköves utcákon némelyik ma is lakott. Úgy néznek ki ezek a házak, hogy egy száz évvel ezelőtti filmet minden nagyobb beavatkozás nélkül le lehetne ott forgatni.

Innen már igazán nincs messze az a bizonyos Körös-torok. Ami tényleg olyan, mint a tengerpart. A Tisza nagyívű kanyarja miatt ugyanis a jobb part folyamatosan épül, azaz homokpad alakul ki. Így bokáig érő, kellemesen meleg folyóvízben lehet gázolni, hogy aztán pár lépés után már az igazi Tiszában úszhasson az ember. Annak ellenére, hogy ez egy ingyenes szabadstrand, tökéletesen kiépített: nemcsak öltöző, mellékhelyiség, de mindenféle vendéglátóhely is elérhető. Sőt, ott áll a Rév István kilátó, amit 2014-ben emeltek, és nevét a város szocializmuskori országgyűlési képviselőjéről kapta. Tetején érezhető a kilengése, lenézve viszont csak irigykedni lehet a csongrádiak tiszai strandjára.

Ha pedig már ott jártunk - és a legendás fahídon is átkeltünk -, akkor a helyi termálfürdőt sem hagytuk ki. Ami talán negyede a Tiszaligeti strandnak, viszont nagyjából pontosan ugyanannyi medencéje van, igaz, az élménymedence valóban ad élményeket. Az épületben pedig remek forróvizes medence és a belépő fejében használható szaunák várják a vendégeket. Lehet, hogy csak azért, mert ott már túl vannak a felújításon.

Ennyi élményt nem lehetett volna befogadni egy jó ebéd nélkül.

Netes ajánlásra ültünk be a Bárka étterembe a gimnázium mögött. Amiről immár nyugodt szívvel kijelenthetem: a Dél-Alföld legjobb étterme, ahol nemcsak zseniálisan főznek, de olyan gyönyörűen tálaltak, hogy a szívünk megszakadt, amikor enni kezdtünk. Mindez azonban nem a gasztronómia hiányát elfedő cafrang. Számomra egyértelmű, hogy az ország legjobb túrógombócát ott készítik. És, ha hozzáteszem, hogy a parádés orja húslevesért 590 forintot kértek, akkor talán érthető a visszavágyódásunk.

És nemcsak a Bárka étterembe. Hanem Csongrádra, ami egy kedves, szerethető kisváros, ahol az előző századfordulóról megmaradt, utcafrontra épített, nyeregtetős, tornácos, téglaborítású házakkal még be sem tudtunk telni.

 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Reklám a Nemzeti tűzfalán
Böske és Józsi között némi, vízbefojtás ígéretét is belengető differencia támadt 1911 áprilisában, aminek szerencsénkre egy olyan szolnoki képeslapon maradt nyoma, ami a város feltörekvő papírkereskedőjének, és első ?reklámgurujának?, a Szapáry utcai Nemzeti Szálloda tűzfalára ?festett? hirdetését is megörökítette. Meg egy rakás téglát és néhány konflist.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az egyik legismertebb "szolnoki"
A Monarchiában született, az első világháború végén szerzett orvosi diplomát, a koalíciós évek utolsó pillanatában lett akadémikus, a Rákosi-korban tanszékvezető egyetemi tanár, hogy 1959-ben munka közben érje a halál. Rendszerek jöttek, rendszerek mentek Hetényi Géza orvosi munkássága megkérdőjelezhetetlen maradt. 45 éve köztünk "él".

A Szoborpark további képei