Album

Szolnoki verseny és zsinagóga
A felhasznált kép készítésének pontos időpontját nem tudom meghatározni, 1899 és 1926 nyara között bármikor készülhetett. Az biztos, hogy 1926 októberében még senkit sem zavart, hogy képeslap lett belőle. Debrecenbe címezve valamilyen szolnoki versenyről ír rajta egy hölgy.
AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.
SzoborPark

Kátay Endre emléktábla
Véletlenül bukkantam az Alcsi városrészben lévő Tulipán kocsma falán Kátay Endre színművész emléktáblájára, amiről kiderül, hogy a nagyszerű színész Szolnokon született. Február 23-án talán friss koszorú is kerül a tábla alá.