[Naplóm]
Üzenet a Szolnokon közlekedőknek
2024. október 15.
Az egykori Szövetség ABC előtt leparkoló legalább húszéves Nissan Primera sofőrje azt üzeni a Szolnokon közlekedőknek, hogy hülyék, ha szabályosan parkolnak, és még fizetnek is érte. Mert a megyeszékhely közepén, hétköznap délben, következmények nélkül is lehet pofátlanul várakozni.
Ha egy helyi politikussal szemben a leghalványabb gyanú felmerül, hogy esetleg valami szabálytalanságot követett el, akkor esete teljes névvel és pártja megjelölésével együtt megjelentethető, így táplálva a népi közérzetet, miszerint minden választott lop, csal, hazudik. Ezzel szemben, ha egy teljesjogú - az, hiszen jogosítvány van - helyi választópolgár, aki szemmel láthatóan egy sor jogszabályt szándékosan megsért, személyiségjogi védelmet élvez, így például le kell takarnom az általa vezetett autó rendszámát, és nem is írhatok le róla legfeljebb csak annyit, hogy I betűvel kezdődött, tehát minimum húszéves gépjárműről van szó. Amikor Kern András hülyén parkolt egy pesti pékség előtt, tele lett vele a sajtó. Amikor Kern András feltételezett nézője parkol a bezárt szolnoki Szövetség ABC előtt pofátlanul, akkor legfeljebb az orrunk alatt morgunk, hogy "de bunkó". És talán nem tévedek, hogy a képen látható Nissan Primera választópolgár sofőrje is tudja hangosan szidni a korrupt politikusokat, a maguknak előjogokat képzelő ismert személyeket. Mert mindig csak mások, mi sosem!
A fekete Nissan Primera fiatal sofőrjének október második keddjén, dél körülre lehetett időpontja az Ady Endre úti kormányhivatalba. Nem egyedül érkezett, két hölgy kísérője egy sportkocsival jött, amit a Szövetég sarkánál parkoltak le szabályosan. A fekete Nissan piros pulóveres sofőrje viszont úgy gondolhatta, hogy nem fog üres parkolóhelyek miatt keringeni a környéken, ráadásul egy húszéves autó után fizetni se szeretne, így a legnagyobb természetességgel hajtott fel a járdára, és helyezte el autóját az egykori Szövetség ABC kirakata előtt. Talán még az is motoszkálhatott kreatív agyában, hogy úgyse tudja senki, kié a Szövetség ABC, nem-e kezdik éppen felújítani, tehát akár a tulajdonos vagy a mesterek autójának is nézhetik öreg járgányát. Persze tegyük hozzá, bár Szolnokon a felújítást végző szakik alapvetésnek tekintik, hogy az autóikat bárhol hagyhatják, hiszen ők éppen keményen dolgoznak, ez azért nem így van. A Szövetség ABC előtt a járdán a tulajdonos és a kivitelező se parkolhatna - már, ha egy normális ország, normális városában élnénk.
De nem ott élünk, amivel a fekete Nissan Primera fiatal, piros felsőt viselő vezetője is tisztában lehet - legalább tudat alatt. És jól számolt. Szolnok közepén, az egyik legforgalmasabb utca mentén - ami talán még be is van kamerázva -, hétköznap délben, közel háromnegyed órán keresztül parkolhatott pofátlan módon, hiszen ennyi idő alatt sem egy közterületes, sem egy rendőrjárőr nem vetődött a környékre. Ami persze elkeserítő, de tulajdonképpen nem meglepő. Így az I-s rendszámú autó tulajdonosa dolga végeztével ugyanúgy találta autóját, ahogy hagyta a Szövetség ABC előtt. Tehát nem is volt más dolga, mint a némileg meglepődött gyalogosok között keresztülkocsikázni a járdán, majd az Ady Endre úton a piac irányába elhajtani.
Nem beszéltünk, de közben szerintem arra gondolt, hogy mindenki, aki Szolnokon szabályosan közlekedik és parkol, az hülye lúzer, akin röhögni kell. Hiszen éppen az ő példája mutatja, hogy nem kell itt semmiféle szabályt betartani, közterületes, rendőr ebédidőben úgyse kujtorog az utcán, bátorság kérdése a kényelmes élet és a praktikus parkolás. Úgy képzelem, hogy ezt persze nem hirdeti óriásplakátokon, de a haverjainak hangosan röhögve meséli, akik között lesz majd néhány, aki úgy gondolja, akkor ezt így neki is lehet. Baj pedig majd csak akkor lesz, ha elfogy az "ingyen parkoló" a Szövetség előtt. De legfeljebb majd megállnak az Adyn, a külső sávban, a buszmegállókban, vagy a járdán.
Hogy mások már szoktak? És? Történik valami?
Album

Ültess fát!
Több mint nyolcvan éve valakik elültették azokat a fákat, amelyek alatt ma olyan jó sétálni és üldögélni a Verseghy parkban. Gondolunk néha rájuk?
AKB

Veszteségek halmozása
Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.
SzoborPark

Közös siker emléke
Ha nem éppen egy újabb vészhelyzet elhárítása lenne a közös feladat, akkor minden bizonnyal ennél az emléktáblánál is lett volna koszorúzás. Meg előtte talán kicsit helyre is állítják a Városháza falán a 2000-es nagy árvíz elleni védekezés valamennyi résztvevőjének emléket állító táblát.