[Naplóm]

Szolnoki pipacsok

2018. november 05.

Száz évvel ezelőtt tizenegyedik hó tizenegyedikén tizenegy órakor véget ért a nagy háború. Ami bő két évtizeddel később megkapta a jelzőt: első. A Flandria mezőin című vers miatt sok helyen pipacs emlékeztet az áldozatokra és talán a következményekre. Lenne okunk pipacsot viselni.

Mind a két nagyapám az első világháború éveiben született. Mind a négy dédapám és dédanyám 1914 és 1918 között volt fiatal, és alig ismerve személyes történeteiket biztos lehetek abban, hogy megérezték, megszenvedték az első nagy háborút. Három vagy négy emberöltő telt el azóta?

Az első világháború alapjaiban változtatta meg Szolnokot és a város jövőjét (ami ma már a jelene). Bár a történelem nem ismeri a "ha" szót, mégis ki merem jelenteni: az a négy év más útra térítette, kerékvágásba zökkentette Szolnokot (is), mint azt bárki, akár csak 1913-ban gondolhatta vagy tervezhette volna. És nem csak azért, mert néhány évvel később tényleg hozzáláttak a világ sarkaiból való kifordításához. Felfogásom szerint az első világháború lezárta a hosszú XIX. századot - ami szerintem 1789-ben kezdődött és 1918-ban ért véget -, és megnyitotta a máig teljesen fel nem dolgozott, meg nem értett rövid XX. századot (1918-1989).

Legalább háromszor volt, vagy lett volna alkalmam az első világháborúról tanulni. Ám az a négy év minden alkalommal csak néhány rövid lecke, maximum pár tétel volt. Sőt, mint a rendszerváltás előtt érettségizettnek talán joggal lehet az az érzésem, mintha az egész első világháborút ifjúkorom történetírása szerette volna meg nem történtté, félreértéssé, a fejlődés zsákutcájává minősíteni, és inkább hallgatni, sem mint beszélni vagy pláne emlékezni róla. Ez az attitűd olyan mélyen égett belénk - mindazokba, akik harminc évvel ezelőtt tanulták a történelmet -, hogy azóta is alig esik szó arról a négy évről és következményeiről. Nálunk nem lett jelkép a pipacs, amelyeket John McCrae a legszebb háborús versben megénekelt: "Flandria mezején pipacsok nőnek/Keresztjei között egy temetőnek/Ez jelöli a mi helyünket".

Pedig az első világháborúban - a pontos adatok a mai napig nem tisztázottak - 530-660 ezer katonánk vesztette életét, nagyjából másfél millió sebesült meg és több mint 800 ezer esett fogságba. Ez volt az a háború, amit már nemcsak a csatatereken, de a hadigazdálkodás miatt lényegében a hátországban is vívtak. Ez volt az a háború, ahol az emberiség először alkalmazott tömegesen olyan fegyvereket, amelyek a szemtől szemben vívott küzdelem nélkül, tömegek lemészárlására voltak alkalmasak. Gondoljunk csak a tankokra, a harci repülőkre, az ismétlő fegyverekre, a nagy lőtávolságú ágyúkra és az emberi aljasság netovábbjára, a vegyi fegyverekre! Ez volt az a háború, ami a tömegsajtónak köszönhetően szinte már az otthonokban is zajlott, ahol a háborús propaganda, a másik nem emberszámba vétele gyakorlattá válhatott. Ez volt az a háború, amiből már a nőknek, sőt sok helyen a gyerekeknek is ki kellett venni a részüket. És ez volt az a háború, ami szinte az egész XX. század gyűlölködésének és megosztottságának megágyazott.

Erről a háborúról alig beszélünk. Holott szavak szintjén tudjuk, hogy csak akkor nem ismétli magát a történelem, ha az emberiség - azaz mi - képes belőle tanulni. Hozzátéve: és a következő generációkat tanítani, emlékeztetni. Ezért lenne szükség ilyenkor november elején, Szolnokon is a pipacsokra!

Ezért próbálok ezen a héten legalább virtuálisan minél több piros pipacsot szétszórni. Hogy ne felejtsük azokat, akikre nemcsak Flandria mezeje emlékeztet: "Mi vagyunk a halottak,/kik pár napja még/Éltünk, elestünk, ragyogott/ránk a naplemente/Szerettünk, szerettek minket, s most itt a vég/Flandria mezején (...)" (Nika Géza fordítása alapján)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Az iskolasor 1960 körül
Aki szolnoki és ránéz erre a képre, azonnal sorolja, hogy a közgé, a bábaképző, a megyei kapitányság, a gépipari és az Eötvös téri víztorony látható rajta. Valamikor a hatvanas évek elején, amikor ez az utca éppen a Tanácsköztársaság nevet viselte.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Sokszorozott lányunk
Szolnok mellett Szentendrén és Nagyatádon még áll egy ugyanilyen szobor, csurgói és ózdi "testvéreinek" viszont bizonytalan a sorsa. Miként a pontos címét, úgy születése és felállítása évét sem lehet megállapítani Kucs Béla nőalakjának. Ami mindenütt szökőkút mellett térdelt.

A Szoborpark további képei