[Naplóm]

Szathmáry György emlékére

2018. június 11.

A 89. Ünnepi könyvhét szolnoki programjainak keretében rendeztek emlékműsort Szathmáry György költő, műfordító 90. születésnapja tiszteletére a Verseghy könyvtárban, Tiszavirág címmel. Húga, Judit kérésére én emlékezhettem a különös sorsú, szolnoki költőre.

Azért gyűltünk itt ma össze, hogy próbáljunk megidézni egy férfit, egy költőt, akinek két élet adatott. Az első, amely jóval rövidebb lett, mint ahány évig a szíve dobogott. És a második, amely már most hosszabb az elsőnél, de akár sokkal tovább is tarthat, mint egész földi pályafutása.

Titokzatos és ma még a maga teljességében érthetetlen.

Személyesen nem ismerhettem Szathmáry Györgyöt. Nemcsak azért, mert mire az értelmem nyiladozni kezdett, földi útja már a vége felé járt. Még csak nem is amiatt, hogy mire én szolnoki lettem, ő már elhagyta szülővárosát. Hisz többségben vannak az olyan magyar költők, akikkel nem kereszteztük egymás útjait, mégis ismerhettem műveiket, megérinthettek azokból leszűrhető gondolataik. Szathmáry György azonban csak most, 28 évvel halála után lépett be az életembe. A maga különös, XX. századi, magyar, és még ki nem beszélt életútjával.

Amikor Szathmáry György megszületik Szolnokon, már három éve áll a Baross úton a Bábaképző, amit a nagyváradi szülésznő intézet pótlására építettek. Két éve kész a Rerich Béla tervezte első szolnoki közpark, az egykori csirkepiac helyén, egy év áll az elcsatolt üdülőhelyeket is pótolni hivatott Tisza szálló. Az ország, a város a helyét keresi egy összeomlott birodalomból kiszakadva, egy sokszázezres vérveszteséggel járó háború, két forradalom és egy általunk diktátumnak nevezett békeszerződés után. Ami az új határok közé rajzolt országba kényszerített sok-sok olyan értelmiségit, akik nem voltak hajlandóak az új országok uralkodóira esküt tenni. Szathmáry György felmenői is ezért és így érkeznek Szolnokra.

Ez vajon meghatározta sorsát? Vagy csak kijelölte útját, gondolkodását?

Netán sokkal nagyobb hatással volt rá az a jó értelemben vett polgári miliő, amit a városházi hivatalnok papa tudott biztosítani a családjának akkor, amikor az emberek havi 200 pengő fixszel már viccelődhettek? A család, ahol a papa és a mama szabadidejében a Tiszán csónakázott, a család, ahol evidencia volt a zene- vagy a nyelvtanulás, ahonnan nem is vezethetett máshová az út, csak a város legjobb iskolájába, az éppen a mai helyén ötvenedik tanévét kezdő Verseghy Gimnáziumba.

Azt tudjuk, hogy Szathmáry György első versei a Verseghys évek alatt születtek. Azokban az években, amelyek fenekestül felforgatták ennek az országnak és a városnak az életét. Szathmáry kisgimnazista, amikor az első elcsatolt országrészek visszatérnek, amikor Európában ropogni kezdenek a fegyverek. És talán hatodikos gimnazista, amikor már márciusban véget ért a tanév, és a hosszúra nyúlt vakációt súlyos bombázások szabdalják Szolnokon. Hetedikes, amikor éppen csak elkezdődik a tanítás, hogy aztán az ostrom véget vessen nemcsak a felhőtlen diákéveknek, de az addigi, stabilnak hitt világnak is. És olyan gyalázatot hozzon a szolnoki nők életébe, ami egy 16-17 éves fiatalembert nem hagyhatott hidegen. Csakhogy talán Szathmáry volt az egyetlen, aki versben örökíti meg mindazt, amiről még ma sem beszélünk: a felszabadítóink, megszállóink - kinek hogy tetszik - megbecstelenítik a legyőzöttek lányait, asszonyait.

Számomra ekkor indul ennek a különös embernek alig egy évtizedes, gyötrelmes költői pályája. Aminek első elismerése - és ezt tegyük erősen idézőjelbe -, amikor fenti verse miatt egy este elviszi az államvédelmi hatóság. Mert naiv tizenévesként bízott egy tanárában. Bízott valakiben, aki nem tudott ember maradni az embertelenségben.

Életrajzából tudjuk, hogy ugyan még felveszik a Pázmány Péter, újkori nevén Eötvös Lóránd Tudományegyetemre, de a második szemesztert sem éri meg történelem-filozófia szakos egyetemi polgárként. Igaz, még csak internálják. Ahonnan nem sokkal később kiengedik. Hazatérhet a Thököly úti családi házba. Szülei próbálnak neki valami hivatali munkát szerezni, 20-22 évesen próbál beilleszkedni egy olyan rendbe, ami már többször tudtára adta, hogy ellenségének tekinti. Aztán 1952 nyarán elindul a Tiszára fürdeni, ahonnan - kis túlzással - 1956-ban ért haza.

Álljunk meg ennél a pillanatnál! És mielőtt könnyedén átlapoznánk a történelem lapjait, mondván, hogy hát ilyen volt a Rákosi-kor, gondoljunk bele, mit éreznénk, ha valamelyik szerettünk eltűnéséről onnan értesülnénk, hogy otthonunkban megjelenik a politikai rendőrség és feltúrja azt. És a megtakarított pénzecskénket olyan perekre kellene elégetnünk, amelyről mindenki tudja, hogy a legnagyobb siker maximum az lehet, ha kötél helyett csak súlyos éveket kap a szerettünk, akit majd úgy szólítanak vádlott, és kimondják rá: bűnös. A fennálló államrenddel szemben elkövetett bűnök miatt.

És miközben Szolnokon felépül itt mellettünk az 1-es számú irodaház, átadják az SZTK-t, a néhai Ságvári Endre Művelődési Házat, vagy éppen a Ságvári körút első sztálinbarokk szalagházait, Szathmáry előbb Tatabányán, majd Vácott raboskodik. Tíz évvel fiatalabb, gimnazista húga olykor hétvégi elfoglaltságként, öt perc láthatásért látogatja.

De akkor még Szathmáry Judit sem tudhatja, hogy ennek a ma megidézett különös férfinak legizgalmasabb és legtermékenyebb alkotói évei éppen azok, amelyek a rácsok mögött múlnak el. A történelem legfurcsább fintora, groteszket varázsló torztükre, hogy a magyar értelmiség legjavával raboskodik, akikkel a világirodalom, eredeti nyelven, emlékezetből elmondott verseit - ja, kérem, az a régi oktatási rendszer - versengve fordítják. Akikkel titokban börtönantológiákat szerkesztenek és rejtegetnek, bennük nemcsak jobbnál jobb műfordításokkal, de a magyar irodalom remekei közé is elhelyezhető saját költeményekkel. Lehet, hogy a diktatúrák sajátja, hogy nem bicepszre, hanem az értelemre gyúrnak a bebörtönzöttek? Akik talán maguk sem sejthették, hogy a magyar irodalom egyik csodája kerül ki a kezeik közül. Azt meg végképp nem, hogy évtizedekre zárójelbe teszi őket a történelem. 1956 előtt és 1956 után is.

Szathmáry György nem alábukott és kibekkelt, hanem lenyomták és élő halottként még majdnem három és fél évtizedig csak létezett. Még szerencse, hogy szülei tanítatták zenélni, így bárzongorista lett.

Először azt akartam mondani, hogy hihetetlen? De inkább azt mondom, feldolgozhatatlan, hogy alig tíz termékeny év után egy költő úgy teszi le a tollat, mintha az soha sem lett volna a kezében. Elmúlhat az ihlet? Elfogyhatnak a szavak, a gondolatok, a mondandó, a felkiáltójelek? A szabadulás megölte a múzsát? Vagy, mint a fuldokló, aki úgy érzi, végre felszínre ért, nagy levegőre készül, de csak halálos mennyiségű vizet nyel. Hány vers nem született meg?

Mert a Kádár-rendszer konszolidálásával egy másik, a korábbira talán csak külsejében hasonlító Szathmáry György született. 28 évesen. A volt költő. Aki bárzongoristaként végighánykódik az országon, önpusztító módon él, és már csak az utolsó pillanatokban kér újra tollat és füzetet húgától azzal, hogy harminc év után úgy érzi, talán újra tudnak írni verseket. A füzet üres marad. Szathmáry György első élete Újszászon, abban a szociális otthonban ér véget, amelyet pont az én nagyapám alapított - mégiscsak kereszteztük egymás útjait - az egykori Orzcy-kastélyban.

Hogy szinte az utolsó szívdobbanásokkal egyszerre elinduljon egy új, az a bizonyos második élet. Amiben egyszer csak kezdenek előkerülni a Füveskertiek antológiái, Szathmáry György versei és műfordításai napfényre kerülnek, olvasókra találnak. Az elhallgatott és elhallgattatott legnagyobbakkal említik egy lapon, és mint a múltunk rossz lelkiismeretével történni szokott, az utódok posztumusz kitüntetésekkel próbálnak bocsánatot nyerni. Szathmáry esetében egy kettétört költői pályáért.

Ami köszönhetően testvérének, Szathmáry Juditnak, a költő halálával nem ért véget. Sőt, 1990 óta létezik igazán. Kötetek jelennek meg, tanulmányok születnek vagy éppen 90. születésnapja előtt éppen egy hónappal megemlékezünk róla szülővárosában. A "Tiszavirágról".

(Elhangzott 2018. június 9-én)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Se Kilián, se Lenin
Ez a kép nagyjából négy évtizeddel ezelőtt ott készült, ahol hamarosan a Tiszavirág Fesztivál Tisza színpada áll. Jelenleg Zounuk ispán hajózó alakja látható Lenin helyén. És hol van már a szolnoki Kilián György Repülőműszaki Főiskola, amelynek hallgatói Nagy Zsolt fotóján díszlépésben menetelnek?

Az Album további képei
 

AKB

Hirdetés és kábel
Nem tudom meggyőzni magam arról, hogy bárhová, bármilyen reklámot ki lehet helyezni. Szerintem vannak helyek..., de ezzel mindig egyedül maradok, úgyhogy "örömmel" nézem, honnan került a város kocsmájába TV a VB-re. De, ha már ennyire igényes az úri közönség... A piros molinót kitakaró egykori hirdetőtábla helyén maradt kábelkígyó is csak engem zavar? Amíg valakinek baja nem lesz. Van gond, nem mondom...

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Jubileumi park emléktábla
Művészeti értéket nem nagyon hordoz ez a négy évtizedes, egyik sarkán jó pár esztendeje törött emléktábla. A rajta látható információk sem adnak pontos eligazítást elhelyezésének okairól, ám sejthető, hogy miért is került a Kun Béla körúti házak mögé.

A Szoborpark további képei