[Naplóm]

Nem múló álom

2022. október 04.

Legelőször a hazai politika öndagasztó mocsarából kell kiszabadítani a magyar oktatást. Hangozzék ma bármennyire is naivan, az acsarkodó szekértáborokat hátrahagyva kell újragondolni az egész rendszert. Ez nem a pénzről szól, nem a máról, és főleg nem csak a tanárokról és az iskolákról.

Nemzedéki paradoxonom, hogy 2022-ben is olyannak kell képzelnem a jövő magyar oktatási rendszerét, mint amilyennek tanárszakos egyetemi hallgatóként 1992-ben álmodtam a harminc évvel későbbit.

Olyannak, aminek legfőbb ismérve az esélyegyenlőség. Azaz legyen bárhol az iskola az országban, legyen bármilyen a diákok otthonról hozott csomagja, az oktatás mindenütt és mindenkinek egyformán segít abban, hogy a legtöbbet hozhassa majd ki magából. Így nem veszítünk el egyetlen koponyát sem csak azért, mert rossz helyre született.

Olyannak, ahol végre nem a magolás, a leírtak kritikátlan visszaadása a cél, hanem a gondolkodás, az önálló munka és tanulni tudás, a kreatív elme szabad szárnyalása. Mert szerintem ez az alapja a tudásalapú, 21. századi társadalomnak.

Olyannak, ahol nem mindenkinek ugyanazt és ugyanúgy kell tanulnia, hanem képességei, szorgalma, tervei alapján válogathat a legmodernebb ismereteket kínáló "oktatási étlapokról". Hiszen nincs két egyforma ember, ezért nem lehet konfekció sem az oktatásban.

Olyannak, ahol azonos körülmények várják a legelitebb fővárosi negyed és a legnehezebb sorsú vidéki település iskoláinak használóit is, ahol az iskolák kapuin belül eltűnik, ki hol él, ki honnan jön, mert mindenkinek egyformán a maximum jár. Mert a környezet is nevel.

Tudom, harminc éve is tudtam, hogy álmaim oktatási rendszerének az alapja a pénz. Három évtizede is abban hittem, amiben most is hinnem kell: eljön Magyarországon az az idő, amikor az oktatás - a bölcsődétől az egyetemen át, az élethosszig tanulást biztosító intézményekig - a legfontosabb, és ezen a területen ismeretlen, sőt bűn az a kifejezés, hogy "nem futja". Mert miként az elmúlt két évszázad magyar sikerei - lásd a kiegyezés utáni gazdasági felemelkedést - és nemzetközi példák - lásd Japán, Dél-Korea vagy Finnország esetét - is mutatják, nem lózung, hogy az oktatás a legjobb befektetés. Aminek pedig fontos része, hogy az ország legjobban megfizetett állami alkalmazottai a pedagógusok és az oktatást segítők. Azért, hogy a legjobbak, a legalkalmasabbak akarjanak erre a pályára lépni, és azon a nyugdíjazásukig maradni, és emiatt már a különböző képzőhelyek is a legkiválóbbak, legrátermettebbek közül válogathassanak. Egy percre sem megfeledkezve arról, hogy az álomrendszer finanszírozói, felhasználói - azaz az ország polgárai - joggal várhatják el a rendszer működtetőitől a folyamatos önképzést és fejlődést, az eredmények objektív mérését, a lazítók, gyerekektől megcsömörlők, belefásulók eltávolítását. Mert valamit, valamiért.

Az elmúlt három évtized számomra megmutatja azt is, hogy az általam megálmodott oktatási rendszer megteremtése a rendszerváltás utáni politikai szereplőktől - függetlenül, hogy ma éppen hová sorolják magukat - nem várható. Ezért sincs semmi keresnivalójuk a mai kormánypárti és ellenzéki politikusoknak a jelen pedagógus-diák-szülő demonstrációkon. Egytől egyig bűnösök ugyanis a mostani helyzet kialakulásában. Három évtized alatt egyetlen formáció nem tudott egy vállalható, szakmailag alátámasztott, az érdekeltekkel egyeztett, hosszú távú, ciklusokon átívelő oktatási reformot megfogalmazni, csupán a napi politika és az aktuális hasznoszerzés mentén manővereztek. Ne tagadjuk, a ma politikusai a jelenleg működő oktatási rendszer állatorvosi lovai! Ez a rendszer teremtette meg azokat, akik még ma is arról beszélnek, hogy a mostani pedagógus-diák-szülő demonstrációk csak a tanárok fizetéséről, kapzsiságáról szól. Azokat, akik képesek vállalhatatlan jelzőkkel illetett megtévesztőkről és megtévesztettekről beszélni. Azokat, akik jólfizető állásokból papolnak a becsületes, fillérekért is dolgozó tanárokról. Azokat, akik a megoldáskeresés helyett ellentéteket szítanak tanári karokon, településeken, országon belül, akik arra utaznak, hogy a kiművelt, tanult emberfő, az értelmiségi bűnös, a bajokért hibáztatható és üldözendő legyen. Azokat, akik miatti is nagyon fontos lenne átalakítani az oktatási rendszerünket, hiszen a vezetőink az országunk állapotát tükrözik.

Ne szépítsük, mindezekért az elmúlt évtizedek pedagógusai is hibáztathatók! Hiszen miközben a rendszerváltás után a jogász-, az építész- és az orvostársadalom képes volt az aktuális parlamentekben a saját érdekeiért lobbizni, addig a tanárok - az óvodapedagógustól az egyetemi professzorig - ezt nem tették meg. Annak ellenére sem, hogy biztos vagyok abban, a parlamentben és az önkormányzatokban is a pedagógus diplomával rendelkezők aránya a legmagasabb. Ám úgy tűnik: a pedagógus azonnal elfelejti honnan jött, mire tette fel eredetileg az életét, mihelyt nem egy oktatási intézmény a munkahelye.

De inkább nem általánosítanék, hanem őrizném a hitem, hogy ha az én aktív éveimben már nincs is esély a megálmodott oktatásirendszerre, és már a gyerekeimet sem ilyenben képezték, legalább az unokáimnak még megadathatik. És eljön az idő, amikor nemcsak mi tartjuk magunkat a világ legokosabb nemzetének, hanem a világ nemzetei is elismerően és irigyen néznek ránk, mert az okoskodáson túl tanulni és gondolkodni is tudunk végre. Magunkról és magunkért.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ilyen is volt egykor Szolnok
Az ehhez az 1915-ben Szolnokról Prágába küldött képeslaphoz használt fotó nem sokkal korábban készülhetett a mai Kossuth tér és a Magyar utca találkozásától nyugat felé fordulva. A képen látható házak mára eltűntek, holott többségük nem sokkal a fotózás előtt épült. Egy utcányi múlt.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

Szomorú Szapáry
Nagyjából a Szapáry út közepén, a néhai Ságvári Művelődési Ház és a Népfront székház között, a Deák Ferenc terünkhöz vivő kis köz egyik oldalán áll ez a minimum 125 éves ház. Már a 19. században is ott volt a szolnoki korzón, de nem biztos, hogy még néhány év múlva is ott lesz. Építészetileg talán nem képvisel komoly értéket. Az azonban biztos, hogy az évek óta folyamatosan romló állapota miatt az utca és egyben Szolnok csúfsága is. Amit tehetetlenül kell szemlélnünk. Amíg össze nem dől?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki bivaly, avagy 424.320
"Szoborrá" lett ipari emlék, amire vigyáznunk kellene, hiszen tizennyolc, még nagyjából épségben lévő példányt tartanak belőle nyilván, és talán kilenc olyat, ami bármikor megtekinthető. A Szolnokon 1982 óta kiállított "bivaly" a sorozat és a magyar gőzmozdonygyártás egyik utolsó darabja.

A Szoborpark további képei