[Naplóm]

Mondd, miért válasszalak?

2019. augusztus 28.

Az önkormányzati választás szerintem nem elsősorban a pártokról és az országos politikáról kellene, hogy szóljon. Hanem saját magunk komolyan vételéről, önbecsüléséről és felelősségéről. Mert öt évre engedjük át a döntés lehetőségét lakóhelyünk közvetlen környékéről.

Szerintem van abban valami sértő, hogy az önkormányzati választási kampány kezdete után néhány nappal a pártok és az indulók azon versengenek, ki adta már le a jelöltté váláshoz szükséges ajánlásokat, illetve a szükséges aláírások sokszorosát. Szolnok esetében több száz, illetve ezer szignóra van minimálisan szükség. Mindez azt jelenti, hogy aki az első napokban jelöltté vált, az egy-egy szignó megszerzésére maximum egy percet szánt. Avagy sok választó logóknak, arcoknak, akár személyes kontaktust mellőzve, egyetlen érdemi kérdés feltétele nélkül adta az aláírását. Tehát ismét nem programok, elképzelések, eredmények és tervek versenyeznek. Amit már csak azért sem értek, mert ennél sokkal kevésbé fontos ügyekben, mondjuk, egy ugyancsak évekre szóló autó, vagy egy életre szóló ingatlan vásárlásnál is többet kérdezünk.

A magam részéről rettentően sajnálom, hogy három évtizeddel a tanácsi rendszer lebontása után az önkormányzati választásokat statisztikai játékká, aláírásgyűjtő, gondolkodást nélkülöző bulivá akarják silányítani. Amiről elsősorban nem a pártok, a pártok országos és helyi képviselői és ismert alakjai tehetnek, hanem mi magunk. Mert partnerek lettünk ahhoz, hogy minimális szellemi befektetés nélkül odadobjuk a közvetlen életterünkről szóló döntés lehetőségét akár arctalan szavazógépeknek is. Mi tehetünk arról, hogy bármiféle minőségbiztosítás, teljesítményellenőrzés és számonkérés nélkül olykor választottak lehetnek embereket. A kontraszelekció nem fentről szivárog lefelé, hanem a nemtörődömségünkkel, a pártpolitikai szemellenzőinkkel magunk termeljük.

Nem vagyok hajlandó pártlogók alapján szavazni! Hidegen hagy, hogy a kormányzó erők és az ellenzék milyen pofozkodást próbál beleszuggerálni a helyhatósági voksolásba. Lehet, hogy szűklátókörű vagyok, de engem csak Szolnok és a lakóhelyem közvetlen környéke, jövője érdekel. Mi történt és mi történhet a következő öt évben? És megpróbálok majd a rendelkezésemre álló információk alapján, gondolkodó emberként dönteni.

Hogy milyen információk jutnak el hozzám, na, az, ami a kandidálókon múlik. Mert vannak kérdéseim, amelyekre október 13-a előtt szeretnék választ kapni, úgy az újrázni akaró eddigi képviselőmtől, mint a mandátumért harcba induló ismeretlenektől.

Például, mit kívánnak tenni, hogy Szolnok belvárosa ne csak élhető, de alható is legyen? Vagy szombat, vasárnap reggel ne úgy nézzen ki a környék, mint egy lecsúszott afrikai operett ország szemétdombja? Lesz-e változás a beruházások kezelésében, avagy a másra méretezett szűk utcákban bármi építhető, majd úgy hagyható a közterület, mint egy háborús film díszlete? Hogyan számolunk el az elmúlt években elpusztított szobrokkal, régi házakkal, és mit kívánnak tenni azért, hogy még egyszer nem fordulhasson elő, ami a Borostyán művház Táncolóival vagy az Arany János út szecessziós házával történt?

De nem szeretnék senkinek sem tippeket adni. Azt gondolom, aki csak egy kicsit is komolyan veszi a saját szavazati jogát, aki okosabb, mint egy ötödikes, megteheti, hogy végiggondolja, hová és miért teszi majd az x-et. Van rá még szűk öt és fél hét.

Esküszöm, engem nem zavar, ha ebben az időben telerakják a várost plakátokkal, teletömik a postaládámat szórólapokkal, megállítanak, győzködnek, fórumokat, eseményeket szerveznek. Mindezt lehet ugyanis úgy csinálni, hogy ne felesleges pénzégetésnek, a választók hülyének nézéseként hasson. Mert mondjuk nemcsak egy logóval, egy béna érettségi tablóképpel és valami semmitmondó szlogennel támadnak a jelöltek. Hanem programmal, javaslatokkal, ötletekkel. Kreativitással! Amihez persze az is kell, hogy ne csak a választók, de a jelöltek is akarjanak gondolkodni, és tényleg nem a mandátum, a szék, hanem a szolgálat lehetősége legyen a cél. És nem a pártok meg pártlisták, hanem Szolnok és a szolnokiak. Mert szerintem most csak ez számít. A többi alávaló politikai marketing.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Az iskolasor nyolc évtizede
Rövidebb ideig tartott, és talán nem is fénylett olyan szépen, mint az első, de a Baross utcai iskolasor épületeit elnézve mégsem tűnik túlzásnak Szolnok második aranykorának nevezni a húszas-harmincas éveket. Természetesen, ezen a képeslapon nem a polgári leányiskola látható.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Elrejtett másolat
A kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész, Medgyessy Ferenc egyetlen Szolnokon álló alkotásáról nemcsak kevesen tudják, hol áll, de szinte senki sem nézheti meg közelről. A Szoptató anyával a régi ezer forintos hátulján még ma is előbb találkozhatnak, mint a maga, közel három méteres valóságában.

A Szoborpark további képei