[Naplóm]

Lakásfogságban (3.): Mi bátor férfiak

2020. május 06.

Mi minden legyen nálunk, mielőtt elindulunk otthonról? Fordultak már vissza szájmaszkért? Olvasási, szövegértési vagy számolási problémák lehetnek? Avagy csak bátrak vagyunk és majd ezt is megoldjuk okosban? Miért kell családilag bevásárolni? A lakásfogságból olykor kimozdulás gondolatai.

Boldog gyermekkoromban úgy hagyhattam el az otthonomat, hogy lényegében a ruhán kívül semmi sem volt nálam. A lakás ajtaját, a kaput vagy nem zártuk, vagy mindig volt otthon valaki. Aztán, talán nyolcadikos koromtól elkezdtek szaporodni a közterületi tartózkodás kellékei. Előbb lett személyigazolványom, aztán diákom is, majd buszbérletem, lakáskulcsom, amiket mindig magammal kellett hordani. De ezek még elfértek a zsebemben. Aztán lett pénztárcám, cserélődtek és szaporodtak az irataim, és vagy negyedszázada az első mobil is hozzám nőtt. Sőt kocsikulcsom is lett. Így egyre nagyobb halomban álltak azok a dolgok, amiket a lakásból való kilépéskor magamhoz kellett venni. Pár éve pedig mindezekhez a szemüveg is csatlakozott. Naivan azt hittem, ez a vége, nem lesz több kellék, amik nélkül nem hagyhatom el a lakásomat.

Fordultak már vissza mostanában otthon felejtett szájmaszk miatt? Vagy csak keresték ijedten, mert már indulni kellett volna?

Vigasztalásul bevallom: nekem akkor se könnyebb, ha nem felejtem otthon a maszkomat. Igen, mert a világhálón terjedő különböző, különös megoldások helyett a már-már hagyományosnak tekinthető, fülre gumizható, textil verziót preferálom. Nem gondolom, hogy a kedves nyugdíjas által bemutatott, kilyukasztott és a szemüveg száraiba fűzött műanyag lap nekem jól állna. Azt hiszem, az alsóneműből hajtogatott orr-száj maszkot is idegennek érezném a fejemen, sőt a kapucnis pulóverbe applikált üveg fazékfedőt is. Szóval, ha kell, akkor a fülemre akasztom a maszkomat, intézem a dolgomat, és...

Szedtem már össze párszor a földről a szemüvegemet. Küzdöttem hosszú percekig a szemüveg szárába gabalyodott gumikkal. De legjobban a párásodás dühít, amikor nagy lendülettel belépek valahová, szusszanok egyet, és már nem is látok semmit.

Ilyenkor némi megértéssel kezelem bátor férfitársaimat. (Aztán persze mindkettő elmúlik. Mármint a pára és a megértés.) Sokszor ugyanis azt látom, hogy a magyar férfi - aki nem jár orvoshoz, akit nem támadhat meg semmiféle betegség, vagy ha igen, akkor már papot kel hívni - általában nem hord maszkot. Talán mert azzal kifejezné, hogy esetleg fél. De a magyar férfi bátor. Vagy azt, hogy figyel másokra. De a magyar férfi önző. Netán megérti, amit mások mondanak. De a magyar férfi mindig, mindent jobban tud. Arra már nem is merek gondolni, hogy esetleg túl nőiesnek gondolják a szájmaszkokat. A magyar férfi bátor, bátran kockáztat. Mások egészségét. Például kedvenc pékségemben, ahová olyan simán beslisszolt a bent lévők mellé további három férfi, mintha még mindig 2020 eleje lenne.

Persze az is okozhatja a problémát - és ez már nemcsak hímsoviniszta dolog -, hogy némelyeknél olvasási és/vagy szövegértési problémák lehetnek. Mert bár mindenhová ki van írva, hogy hány ember tartózkodhat egyszerre egy üzletben, olykor nem megy át az információ. Avagy a számokkal van gond. Netán nemcsak nekem kellene szemüveg. Esetleg azt gondoljuk, hogy amolyan magyar virtusként majd ezt a vírusdolgot is megoldjuk okosban.

Mert nincs más magyarázat a nagy, áruházi bevásárlási szokásokra sem. Hetek óta nem tettem be a lábam ilyen helyre. Ha úgy adódik, inkább a parkolóban várakozok, várakozunk az autóban, miközben a hős párom elintézi a beszerzéseket. És közben elkerekedett szemmel figyeljük a családostól - papa, mama, gyerekek (csupa szív, szeretet) - a boltokba belépőket. Magyarul azt, amikor éppen négyszer annyian mennek bevásárolni, mint szükséges lenne. Miért? Apunál van a tárca, anyu válogat, fiúcska tolja a bevásárlókocsit, gyermek kettőt meg nem volt kire hagyni? Aztán megérkezik a párom és mesél: a gondolák között szinte lehetetlen a kellő távolságot betartva elmenni. És bent olykor olyan, mintha nem is lenne itt semmi baj, csak mi lennénk gyávák, akik kint maradtunk a kocsiban.

Hát most éppen ilyen dolgok (is) foglalkoztatnak lakásfogság idején.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szabadság tér vagy Kossuth utca
Vagy inkább a kettő torkolatát mutatja ez az ötvenes években készült fotó, amit a korra jellemző nagyon könnyű papírra, elég rossz minőségben nyomtattak. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának 30 filléres lapját 1958. március 28-án adták fel Szolnokon.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

A közelmúlt emléke
A közelmúlt politikai és ezzel összefüggő médiaváltozásainak állít - az eredeti szándék ellenére - emléket a Baross és a Boldog Sándor István út kereszteződésében elfelejtett speciális hirdetőoszlop. Hol van már az a Hír TV és azok a műsorvezetők, akiket ez a legalább hét éve készült, azóta meg árván maradt plakát hirdetett? És hol van már e hirdetőoszlop sokak által félt tulajdonosa? Tekinthetjük szemétnek a kint felejtett plakátot, de történelmi emlékhelynek is, ami arra figyelmeztet, hogy öröknek hitt dolgok sem állandóak, és a fordulásokat követhetik visszafordulások.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Tisza Antal mellszobra
Minden bizonnyal kevesen tudnák megmondani elsőre, hogy hol is áll Tisza Antal mellszobra. Azt hiszem, a szobor nem a megmintázott személy miatt, hanem az alkotó révén érdemelne több figyelmet, hiszen Petri Lajos műveit a mai napig keresik a gyűjtők.

A Szoborpark további képei