[Naplóm]

Lakásfogságban (3.): Mi bátor férfiak

2020. május 06.

Mi minden legyen nálunk, mielőtt elindulunk otthonról? Fordultak már vissza szájmaszkért? Olvasási, szövegértési vagy számolási problémák lehetnek? Avagy csak bátrak vagyunk és majd ezt is megoldjuk okosban? Miért kell családilag bevásárolni? A lakásfogságból olykor kimozdulás gondolatai.

Boldog gyermekkoromban úgy hagyhattam el az otthonomat, hogy lényegében a ruhán kívül semmi sem volt nálam. A lakás ajtaját, a kaput vagy nem zártuk, vagy mindig volt otthon valaki. Aztán, talán nyolcadikos koromtól elkezdtek szaporodni a közterületi tartózkodás kellékei. Előbb lett személyigazolványom, aztán diákom is, majd buszbérletem, lakáskulcsom, amiket mindig magammal kellett hordani. De ezek még elfértek a zsebemben. Aztán lett pénztárcám, cserélődtek és szaporodtak az irataim, és vagy negyedszázada az első mobil is hozzám nőtt. Sőt kocsikulcsom is lett. Így egyre nagyobb halomban álltak azok a dolgok, amiket a lakásból való kilépéskor magamhoz kellett venni. Pár éve pedig mindezekhez a szemüveg is csatlakozott. Naivan azt hittem, ez a vége, nem lesz több kellék, amik nélkül nem hagyhatom el a lakásomat.

Fordultak már vissza mostanában otthon felejtett szájmaszk miatt? Vagy csak keresték ijedten, mert már indulni kellett volna?

Vigasztalásul bevallom: nekem akkor se könnyebb, ha nem felejtem otthon a maszkomat. Igen, mert a világhálón terjedő különböző, különös megoldások helyett a már-már hagyományosnak tekinthető, fülre gumizható, textil verziót preferálom. Nem gondolom, hogy a kedves nyugdíjas által bemutatott, kilyukasztott és a szemüveg száraiba fűzött műanyag lap nekem jól állna. Azt hiszem, az alsóneműből hajtogatott orr-száj maszkot is idegennek érezném a fejemen, sőt a kapucnis pulóverbe applikált üveg fazékfedőt is. Szóval, ha kell, akkor a fülemre akasztom a maszkomat, intézem a dolgomat, és...

Szedtem már össze párszor a földről a szemüvegemet. Küzdöttem hosszú percekig a szemüveg szárába gabalyodott gumikkal. De legjobban a párásodás dühít, amikor nagy lendülettel belépek valahová, szusszanok egyet, és már nem is látok semmit.

Ilyenkor némi megértéssel kezelem bátor férfitársaimat. (Aztán persze mindkettő elmúlik. Mármint a pára és a megértés.) Sokszor ugyanis azt látom, hogy a magyar férfi - aki nem jár orvoshoz, akit nem támadhat meg semmiféle betegség, vagy ha igen, akkor már papot kel hívni - általában nem hord maszkot. Talán mert azzal kifejezné, hogy esetleg fél. De a magyar férfi bátor. Vagy azt, hogy figyel másokra. De a magyar férfi önző. Netán megérti, amit mások mondanak. De a magyar férfi mindig, mindent jobban tud. Arra már nem is merek gondolni, hogy esetleg túl nőiesnek gondolják a szájmaszkokat. A magyar férfi bátor, bátran kockáztat. Mások egészségét. Például kedvenc pékségemben, ahová olyan simán beslisszolt a bent lévők mellé további három férfi, mintha még mindig 2020 eleje lenne.

Persze az is okozhatja a problémát - és ez már nemcsak hímsoviniszta dolog -, hogy némelyeknél olvasási és/vagy szövegértési problémák lehetnek. Mert bár mindenhová ki van írva, hogy hány ember tartózkodhat egyszerre egy üzletben, olykor nem megy át az információ. Avagy a számokkal van gond. Netán nemcsak nekem kellene szemüveg. Esetleg azt gondoljuk, hogy amolyan magyar virtusként majd ezt a vírusdolgot is megoldjuk okosban.

Mert nincs más magyarázat a nagy, áruházi bevásárlási szokásokra sem. Hetek óta nem tettem be a lábam ilyen helyre. Ha úgy adódik, inkább a parkolóban várakozok, várakozunk az autóban, miközben a hős párom elintézi a beszerzéseket. És közben elkerekedett szemmel figyeljük a családostól - papa, mama, gyerekek (csupa szív, szeretet) - a boltokba belépőket. Magyarul azt, amikor éppen négyszer annyian mennek bevásárolni, mint szükséges lenne. Miért? Apunál van a tárca, anyu válogat, fiúcska tolja a bevásárlókocsit, gyermek kettőt meg nem volt kire hagyni? Aztán megérkezik a párom és mesél: a gondolák között szinte lehetetlen a kellő távolságot betartva elmenni. És bent olykor olyan, mintha nem is lenne itt semmi baj, csak mi lennénk gyávák, akik kint maradtunk a kocsiban.

Hát most éppen ilyen dolgok (is) foglalkoztatnak lakásfogság idején.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A Tanácsköztársaság útja 40 éve
A talán még át sem adott Jubileum téri toronyház tetejéről készült ez a fotó, ami a Szolnok alapításának 900. évfordulójára kiadott könyvben jelent meg 1975-ben. A könyvből kimásolva nem a legjobb minőségű, de annyi érdekességet látni rajta, hogy nem bírtam kihagyni a bemutatását.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Hova lett a fatörzs?
Szolnok egyik különleges közterületi "szobra" volt (?) az a 120 éves fekete nyár törzsszelet, amely a Tisza árterében végzett helyreállítási munkáknak állított emléket. A fatörzset négy évvel ezelőtt egyszer már "renoválták", ám most ismét eltűnt. A mellette lévő ismertető tábla így most értelmetlenül áll a Vízügyi székház tövében. Reménykedjünk, hogy a 120 éves törzs ismét csak "felújításon" van, és nem valami végzetes baj érte, így hamarosan visszakerül a Boldog Sándor István útra. Persze, pár sort megérne, hogy ne aggódjunk, hisz az utóbbi hónapokban túl sok szolnoki "emlékműnek" kélt lába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Magányos Gyermekek
Jövőre lesz negyven éves az a három gyerek, akik a város alapításának 900 éves jubileuma óta szemlélik a Dr. Sebestyén Gyula körút és a Városmajor - 1990-ig Vörös Csillag - út kereszteződését. A kis szobor beleolvad a környezetébe, talán fel se tűnne, ha a puha mészkő elfogyna.

A Szoborpark további képei