[Naplóm]
Lakásfogságban (3.): Mi bátor férfiak
2020. május 06.
Mi minden legyen nálunk, mielőtt elindulunk otthonról? Fordultak már vissza szájmaszkért? Olvasási, szövegértési vagy számolási problémák lehetnek? Avagy csak bátrak vagyunk és majd ezt is megoldjuk okosban? Miért kell családilag bevásárolni? A lakásfogságból olykor kimozdulás gondolatai.
Boldog gyermekkoromban úgy hagyhattam el az otthonomat, hogy lényegében a ruhán kívül semmi sem volt nálam. A lakás ajtaját, a kaput vagy nem zártuk, vagy mindig volt otthon valaki. Aztán, talán nyolcadikos koromtól elkezdtek szaporodni a közterületi tartózkodás kellékei. Előbb lett személyigazolványom, aztán diákom is, majd buszbérletem, lakáskulcsom, amiket mindig magammal kellett hordani. De ezek még elfértek a zsebemben. Aztán lett pénztárcám, cserélődtek és szaporodtak az irataim, és vagy negyedszázada az első mobil is hozzám nőtt. Sőt kocsikulcsom is lett. Így egyre nagyobb halomban álltak azok a dolgok, amiket a lakásból való kilépéskor magamhoz kellett venni. Pár éve pedig mindezekhez a szemüveg is csatlakozott. Naivan azt hittem, ez a vége, nem lesz több kellék, amik nélkül nem hagyhatom el a lakásomat.
Fordultak már vissza mostanában otthon felejtett szájmaszk miatt? Vagy csak keresték ijedten, mert már indulni kellett volna?
Vigasztalásul bevallom: nekem akkor se könnyebb, ha nem felejtem otthon a maszkomat. Igen, mert a világhálón terjedő különböző, különös megoldások helyett a már-már hagyományosnak tekinthető, fülre gumizható, textil verziót preferálom. Nem gondolom, hogy a kedves nyugdíjas által bemutatott, kilyukasztott és a szemüveg száraiba fűzött műanyag lap nekem jól állna. Azt hiszem, az alsóneműből hajtogatott orr-száj maszkot is idegennek érezném a fejemen, sőt a kapucnis pulóverbe applikált üveg fazékfedőt is. Szóval, ha kell, akkor a fülemre akasztom a maszkomat, intézem a dolgomat, és...
Szedtem már össze párszor a földről a szemüvegemet. Küzdöttem hosszú percekig a szemüveg szárába gabalyodott gumikkal. De legjobban a párásodás dühít, amikor nagy lendülettel belépek valahová, szusszanok egyet, és már nem is látok semmit.
Ilyenkor némi megértéssel kezelem bátor férfitársaimat. (Aztán persze mindkettő elmúlik. Mármint a pára és a megértés.) Sokszor ugyanis azt látom, hogy a magyar férfi - aki nem jár orvoshoz, akit nem támadhat meg semmiféle betegség, vagy ha igen, akkor már papot kel hívni - általában nem hord maszkot. Talán mert azzal kifejezné, hogy esetleg fél. De a magyar férfi bátor. Vagy azt, hogy figyel másokra. De a magyar férfi önző. Netán megérti, amit mások mondanak. De a magyar férfi mindig, mindent jobban tud. Arra már nem is merek gondolni, hogy esetleg túl nőiesnek gondolják a szájmaszkokat. A magyar férfi bátor, bátran kockáztat. Mások egészségét. Például kedvenc pékségemben, ahová olyan simán beslisszolt a bent lévők mellé további három férfi, mintha még mindig 2020 eleje lenne.
Persze az is okozhatja a problémát - és ez már nemcsak hímsoviniszta dolog -, hogy némelyeknél olvasási és/vagy szövegértési problémák lehetnek. Mert bár mindenhová ki van írva, hogy hány ember tartózkodhat egyszerre egy üzletben, olykor nem megy át az információ. Avagy a számokkal van gond. Netán nemcsak nekem kellene szemüveg. Esetleg azt gondoljuk, hogy amolyan magyar virtusként majd ezt a vírusdolgot is megoldjuk okosban.
Mert nincs más magyarázat a nagy, áruházi bevásárlási szokásokra sem. Hetek óta nem tettem be a lábam ilyen helyre. Ha úgy adódik, inkább a parkolóban várakozok, várakozunk az autóban, miközben a hős párom elintézi a beszerzéseket. És közben elkerekedett szemmel figyeljük a családostól - papa, mama, gyerekek (csupa szív, szeretet) - a boltokba belépőket. Magyarul azt, amikor éppen négyszer annyian mennek bevásárolni, mint szükséges lenne. Miért? Apunál van a tárca, anyu válogat, fiúcska tolja a bevásárlókocsit, gyermek kettőt meg nem volt kire hagyni? Aztán megérkezik a párom és mesél: a gondolák között szinte lehetetlen a kellő távolságot betartva elmenni. És bent olykor olyan, mintha nem is lenne itt semmi baj, csak mi lennénk gyávák, akik kint maradtunk a kocsiban.
Hát most éppen ilyen dolgok (is) foglalkoztatnak lakásfogság idején.
Album

A szocialista nagyváros
Az ehhez a képeslaphoz használt fotó 1975 és 1984 között bármikor készülhetett. A növények méretei alapján azonban inkább a hetvenes évek közepére, második felére tippelném a fotózás pillanatát. Amikor sorra jelentek meg felvételek - képeslapokon is - Szolnokról, mint fejlődő, szocialista nagyvárosról.
AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.
SzoborPark

Páratlan Öreg paraszt
Egyáltalán nem biztos, hogy a Szolnoki Művésztelep II-es műteremházának falán lévő dombormű címe az Öreg paraszt. Az azonban igen, hogy Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotásáról van szó, ami 1912-ben már biztosan létezett. Viszont rejtély, mikor került mai helyére és hol a párja.