Állványok és közügyek

Ismétlem önmagam: a város olyan, mint egy élő szövet. Folyamatosan alakul, változik, leginkább azért, mert a közterületein építkeznek. Szinte állandóan. Abban is biztos vagyok, hogy egy város építkezései kitűnő mutatói a település gazdasági erejének, az ott élők vagy vállalkozók jövővel kapcsolatos várakozásainak. És azzal is tisztában vagyok, hogy építkezni (is) nehéz, hiszen az álmoktól a használatba vételig évek telhetnek el, és közben hatóságokkal, emelkedő árakkal, alvállalkozókkal és megrendelőkkel kell küzdeni, vagy jobb esetben együttműködni. Imádom nézni az építkezéseket. Elég sokszor megtettem már. Így azt is gondolom, hogy egy építkezés sokat elárul a megrendelő, a beruházó, a tervező és a kivitelező szellemi potenciáljáról és a környezetéhez - a szomszédokhoz, az utcához, a városhoz, a hatóságokhoz - való viszonyáról. Közben pedig minden építkezés az adott településről - vezetőiről, az irányítók vállalkozókhoz és lakókhoz való viszonyáról - is bizonyítványt állít ki.

Most nem feszegetném ismét a szolnoki építkezésekről még mindig fájóan hiányzó tájékoztatótáblák ügyét, pedig a közterületek használata kapcsán is lehetne szerepük. Ugyancsak nem venném elő a régi szolnoki házak megmentésének vagy lebontásának a témáját, miként ezúttal a városképet évtizedek óta uraló, csak derékszögben és szürke-fehérben gondolkodni képes tervezőket, és a fantáziátlanságukat tápláló megrendelőket sem piszkálnám. Tisztában vagyok továbbá azzal is, hogy az építkezések engedélyezésével kapcsolatos hivatali teendőket jó pár éve elvették a településektől, így - látszólag - a városháza is csak tehetetlenül tárhatja szét a karját. Ugyanakkor ezt cáfolhatnám is néhány település rendeleteivel, hogy a rozoga utcákra engedett soktonnás teherautókkal kapcsolatos felelősség kérdését már ne is említsem.

Ezúttal egyetlen dologra, a közterületek használatára koncentrálnák. Saját, elsősorban belvárosi tapasztalatok alapján. Mert a közterület közös tulajdonunk, azaz minden, ami azokon történik ránk, a közösségre annak tagjaira is tartozik, még akkor is, ha a köz ügyeiben választottjaink útján járunk el. És azt se vonnám egyetlen percig sem kétségbe, hogy a közös területek használatához a köz minden tagjának joga van, főleg, ha a köz érdekét is szolgálja, mondjuk a város "élő szövetének" a fejlesztésével. Ugyanakkor néhány belvárosi építkezés kapcsán kérdések merülnek fel bennem.

Normális dolognak kell-e tekintenünk, hogy egy építkezés lassan három éve húzódik, és ebből legalább két és fél éve állványok foglalják el az átépítés alatt álló ház utcafrontjait? Értem én, hogy megcsúszhat egy beruházás, de az meg sincs rendben, hogy emiatt évekre használaton kívül kerüljenek járdák. Próbálok toleráns lenni és megérteni, hogy egy állványzat felépítése és lebontása nem egyszerű és nem olcsó dolog. De úgy tudom, egy építkezés kapcsán az ilyesmit is tervezik, mondjuk azért, mert az az állványzat máshol is "termelhetne", vagy, mert a beruházó nem akar feleslegesen helypénzt fizetni.

Együtt kell élnünk azzal is, hogy egy társasház építése miatt nemcsak járdát zár le a beruházó - nem mellesleg az egyik legnagyobb iskolához vivőt -, de bizony a városnak pénzt termelő parkolókból is lekerít egy jó darabot? Az építési területté lett közterületen növekvő ecetfák vagy bozótok mutatják, hogy a beruházás miatti közterület magánosítása itt is régen kezdődött. Valószínűleg azért, mert a beruházó, kivitelező úgy lehetett vele, senkit nem zavar, ha az utcát is használja az építkezése alatt, ahhoz meg senkinek semmi köze, hogy neki éppen hogy van pénze és milyen ütemben, hány évig építkezik. Nem tudom, mi lenne a reakció, ha a Kossuth téren, a városháza előtt ugyanígy lekerítenék egy kis területet, és építkezés címszóval hobbitelket alakítanék ki.

Tudom, hogy vannak kényszerhelyzetek, olyan beruházások, amelyeket az épület állaga miatt kell megcsinálni. Bár feltehető a kérdés, hogy ha valaki addig hagyja pusztulni a tulajdonát, hogy az már az utcára omlik, akkor az utca népének toleránsnak kell-e lennie az építkezéssel? Őszintén megmondom, a város egyik legforgalmasabb parkolója mellett történt házomlás után azt gondoltam, pikk-pakk megtörténik a felújítás, és nem egy fél erdőt felemésztő állványzat épül, ami lassan belakja az utcát. Próbálok megértő lenni, csak, amikor más példákat is lát az ember, kicsit nehéz. A Szapáry utcai volt bankszékház jóval nagyobb átalakítása pár hónap alatt úgy zajlott le, hogy az állványok is csak addig csúfították az utcát, amíg használták őket.

Csak remélni tudom, hogy a város járdáin, parkolóin álló állványok, a lekerített építési területek után van némi bevétele a városnak. (Számolják ki, hogy három belvárosi parkoló havonta mennyit termelne!) És, ha van, akkor ezeket a bevételeket Szolnok a város szépítésére, fejlesztésére fordítja. Mert ebben az esetben kárpótolva vannak a város lakói. Ha ez esetleg még sincs így, akkor ugye az új közgyűlés egyik első dolga lesz ezeknek az anomáliáknak a beruházókra és a közre is elfogadható rendezése? Sőt, talán azt is megtudhatjuk, mennyi bevétele volt az elmúlt években ilyesmiből a városunknak, és azt mire fordította a hivatalunk!