Kérdezem

Palotakoncert a Sportcsarnokban

2019. január 09.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar nyolcadik, új évet nyitó megaprodukciója más lesz, mint a korábbiak, nem véletlen, hogy az eddig használt Tánckoncert nevet is elhagyták. Idén az operett és a musical kerül a középpontba, ami másnap már Pécsen lesz látható. Patkós Imre szakmai igazgatót kérdeztük.

- Az előzetes információk alapján úgy tűnik, a Szolnoki Szimfonikusok évnyitó megaprodukciója szakít a hagyományokkal. Mi történt?

- A korábbi évek csodálatos táncprodukcióit, a hatalmas munkával és befektetéssel megvalósított gálaelőadásokat a szolnoki közönség láthatta, ám nem tudtuk más városokban bemutatni. A produkciók méretei és a résztvevő művészek száma miatt ez nem volt lehetséges. Az új koncepció mögött alapvetően az a szándékunk, hogy az évet nyitó gálaelőadásunk más helyszínekre is előadható legyen. Az, hogy máshol eladható produkciók bevételével járuljunk hozzá a saját költségvetésünkhöz, alapvetően a tulajdonos-fenntartóval egyeztetett módon fogalmazódik meg vezetői programunkban is. Ez egyébként a zenekar szándékaival is egyezik, hiszen nekünk is jó, ha átléphetjük a város, a régió határait, és az országban vagy a világban bárhol bemutatható produkciókat hozunk létre. Ez vezéreltek bennünket, amikor úgy döntöttünk, hogy a 2012-ben indított Tánckoncertek hagyományait megtartva, de új utakra lépünk, és idén a hungaricumnak számító "Budavári Palotakoncert" produkcióval kooperálunk.

- Ez is egy olyan, több éves múltra visszatekintő produkció, ami eddig a főváros határait nem lépte át. Hogyhogy Szolnokkal kivételt tesznek?

- A tavalyi Tánckoncertre meghívtuk Dr. Vadász Dánielt a Budavári Palotakoncertek producerét, aki aztán a nyári, Kossuth téri operett-musical gálánkra is eljött, és lényegében ezek után csaptunk egymás tenyerébe, hogy 2019 januárjára jöjjön létre egy koprodukciós előadás. Ami ebben a formában premier lesz, hiszen még soha sem láthatta így a vidéki közönség a Palotakoncertek reprezentatív műsorát.

- Mi lesz ebben a produkcióban a zenekar szerepe?

- Ez attól is lesz különleges, hogy a hangzást nem egy kisebb színházi, operett zenekar szolgáltatja, hanem szinte a teljes szimfonikus zenekar játszani fog. Nekünk az volt az egyik kikötésünk, hogy a zenekari rész teljes szimfonikus hangzásában szólaljon meg. Ráadásul az előadásnak lesz olyan része is, amikor énekesek nélkül kísérjük a táncosokat. A szerepünket talán az is jól mutatja, hogy nem egy zenekari árokban, kicsit eldugva foglalnak helyet a muzsikusok, hanem a színpadkép hátulját adják, lépcsőzetesen, szinte egymás fölé ültetve láthat majd bennünket a közönség.

- Említette a táncosokat. Ők honnan érkeznek?

- A tánc koreográfiákat a Budapesti Operettszínház tánc- és balettkara adja elő. Merthogy ez nem egy olyan előadás lesz, amikor a szimfonikus zenekar játszik, az énekesek pedig kiállnak a színpadra és csak énekelnek. Ez egy látványos, táncos produkció, aminek dramaturgiája, koreográfiája, díszes jelmezei lesznek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy igazi show műsorra számíthat a közönség, amihez nemcsak a legkiválóbb énekesek, de a táncosok és mi is hozzájárulunk majd.

- A korábbi években mindig érdekes kérdés volt, hogy a Szolnoki Szimfonikusok és a máshol élő és dolgozó közreműködők hogyan tudnak próbálni az új évi produkcióra. Idén ez hogyan történt?

- Sajnos idén sincs lehetőségünk arra, hogy a nagy érdeklődés miatt immár nyilvánossá tett főpróba előtt összpróbát szervezzünk. Így a technika segítségével mindenki külön gyakorol, ami nekünk hatalmas feladat, hiszen az elhangzó Kálmán Imre, Huszka Jenő, Lehár és más operett klasszikusoknak vagy népszerű musical részleteknek nemcsak egy játszási-előadási módja létezik. Igazodnunk kell a rendezői koncepcióhoz, a koreográfiához és nem utolsó sorban a külön egyéniségnek tekinthető énekesekhez is. Komoly munkát kell fektetnünk abba, hogy megfelelő partnerei legyünk a produkciónak.

- Ami úgy tűnik, nem is olyan egyszerű, hiszen a zenekar egy része az ünnepek alatt Kínában turnézott.

- Ezért is kellett egy héttel későbbre tenni az évnyitó nagyprodukciót. Lassan kétéves törekvésünk, hogy olyan külföldi impresszáriókkal, ügynökségekkel dolgozzunk, akik nyereségesen lebonyolítható, nemzetközi fellépéseket tudnak nekünk szervezni. Ennek és Izaki Maszahiro főzeneigazgatónak volt köszönhető 2018 őszén, a Bécsi Musikverein aranytermében megrendezett fellépésünk. És lényegében ennek a törekvésünknek következménye ez a kínai koncert-turné is. Miközben a zenekar itthon maradt része szilveszterkor játszott a Szigligeti Színházban, és eleget tett a környékbeli meghívásoknak, így az év elején már felléptünk Nagykőrösön és Törökszentmiklóson is.

- Hogyan tovább? Mi lesz a nagyprodukció további sorsa, és mire számíthatunk idén a Szolnoki Szimfonikusoktól?

- A január 12-ei, tiszaligeti koncertet egyfajta vizsgának tekintjük, ami aztán sok lehetőséget megnyithat előttünk. Nincsenek kétségeim, hogy sikerülni fog, de azért mindig van bennem drukk. Ugyanakkor érződik egyfajta megelőlegezett bizalom is, hiszen ezt a produkciót látatlanban lekötötték Pécsre, így másnap már a Kodály Központban mutatjuk be. Aztán pedig reményeink szerint, lesznek további koprodukciók, meghívások. Ezért sem véltetlen, hogy a szolnoki bemutatóra nemcsak a Maestro, Izaki Masahiro készül, hanem Cser Ádám karmester úr is, akivel felváltva vezényelnek majd. De persze a többi feladatunkra is koncentrálunk, folytatódnak a bérletes előadásaink, a szokásos fellépéseink, idén is lesz Parti-Túra és karmesterkurzusok, Masterclass és workshop is. Ugyanakkor körvonalazódik egy ausztriai és egy svájci turné, ami azt mutatja, hogy a Szolnoki Szimfonikus Zenekar elkezdett integrálódni a nemzetközi zenei életbe.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnoki gázlámpa?
A megyeháza kocsifelhajtója mellett, az épületsarkánál szerintem érdekes utcai lámpát fedezhetünk fel. Tudom, hogy a felvétel készítésekor - valamikor 1907 és 1915 között - Szolnokon már működött az áramszolgáltatás, de nem gondolnám, hogy földkábelek is voltak. De akkor hogyan?

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Régi tábla, eltűnt cégek
A Kolozsvári úti óvoda bejárati ajtaja mellett, véletlenül bukkantam erre az emléktáblára. Tökéletes fotót nem tudtam készíteni róla, de a tartalma miatt nem bírom megállni, hogy ne örökítsem meg. Elemezni és magyarázni való tábla.

A Szoborpark további képei