Langyos vízben felesleges élni

- Egy évvel ezelőtt azzal fejeztük be az interjút, hogy akkor lesz elégedett az első igazgatói évadjával, ha a tervei 90%-a sikerül. Mi a mérleg?

- Azóta is a fülembe cseng a kérdés, és évadközben is többször eszembe jutott, hogy hol is tartunk. Mert tavaly augusztus végén tényleg célként fogalmaztam meg, hogy a rajtunk kívülálló hibák ellenére próbáljunk meg mindenben legalább 90%-ot elérni. Őszintén mondom, kényelmesebb évadot lehet kívánni, de jobbat nem. Ha nemcsak a pozíció miatt csinálja az ember, akkor ilyen évek kellenek, amikből lehet tanulni. Ki merem jelenteni, hogy a terveim 95-96%-ban megvalósultak.

- Annak ellenére, hogy augusztus 16-án még az Aba-Novákban berendezett irodájában beszélgetünk?

- Igen. Azért vagyok büszke a teljesítményünkre, mert úgy értük el, hogy közben még a nyakunkon volt például a covid. Mégis mindössze hat előadásunk maradt el, de azokat is pótoltuk. Aztán jött a háború, és nyomában az emelkedő árak. Ha pedig mindez nem lett volna elég, akkor igen, ott volt még a költözés, nem költözés, ami az egész évadon végig vonult. Ezekkel a tőlünk független körülményekkel sikerült 95-96%-osra az évad, amit nem adnék oda semmiért. Mire ez az interjú megjelenik, már az én irodám is a helyén lesz. Csak azért vártunk eddig, mert kellett egy nyugodta hely, ahol a költözés, az utolsó simítások közben is lehet dolgozni. Augusztus 23-án a megszépült színházban nyitjuk az új évadot. Röviden, mert rögtön kezdődik két darab próbája.

- Fájt, hogy évad közben nem lehetett átköltözni?

- Az ember az évad elején összerak egy számára ideális tervet, amiben ott volt például a Sirály, ami a színházcsinálásról szól, és fantasztikus lett volna azzal nyitni a felújított épületet. Nekünk viszont nemhogy a B, C, D, de már az X, Y, Z alternatívát is el kellett sütnünk, mert folyamatosan változott minden. Hálás vagyok mindenkinek, aki kitartott. Például Székely Krisztának is, aki eredetileg nem az Aba-Novákban képzelte el a Sirályt, de aztán olyan előadás született, ami mérföldkő lett a társulat életében. Két hét alatt az egész színházi szakma megfordult Szolnokon, a nézőink között pedig újra téma lett a színház, mert volt, akinek nem tetszett, volt, akinek meg nagyon, és emiatt el kezdtek róla beszélgetni, amire nagyon régen nem volt példa. Vagy említhetném A víg özvegyet is, amit ugyancsak jó lett volna máshol bemutatni. Aztán jött a kilencvenéves Szinetár tanár úr és elővett egy olyan verziót, amivel 105 embert tudtunk ezen a szűk színpadon meg a négy öltözőben mozgatni. Rengeteg nehézség volt, de mindig kitaláltunk egy újabb megoldást. A víg özvegy esetében például a zenekar elhelyezését a színpadon. Őszintén mondom, még nekem is meg kell fejtenem, mitől lett a nézők körében ez az évad legsikeresebb darabja. De hát a színház nem az az épület, az a doboz, ahol játszunk. A színház az, amit minden este a színpadon létrehozunk.

- Hogy viselték a harmadik átmeneti évet a kollegák?

- Mindez nem sikerült volna, ha nincs az egymás iránti tisztelet, a nyitottság. Nem hiszek abban a fajta színházcsinálásban, amiben a színészeket gyötörni, megalázni, átalakítani kell. Én a boldog emberekben hiszek, mert jó színház csak harmóniában születhet. És még valami. Hálával tartozom az elmúlt évadért az Aba-Novák Kulturális Központnak, Molnár Lajos Milánnak, Bubán Leventének, Habon Dénesnek, mert nem megtűrtek bennünket, hanem támogattak, szerettek, és szerintem olyan inkubátort is biztosítottak ebben a három évben, amiben az új színház megszülethetett. De a város összes intézményének hálás lehetek, a Szolnok TV-nek, a szimfonikusoknak, a Bartók Béla Kamarakórusnak, mert olyan összefogást, segítő szándékot éreztem, amiben jó volt létezni.

- Mire ez az interjú megjelenik, már a színház épületében próbálnak. Mi alapján állt össze az új évad?

- Nem tudnék olyan motívumot mondani, ami köré az évad épül, csak azt, hogy van egy távlati célunk, aminek már ezt az évadot is alárendeljük: a nemzeti színház minősítés elérése. Ez persze nem azt jelenti, hogy rétegszínházat kell csinálni, de kicsit kevesebb lesz a könnyed szórakoztatásból, mert gondolkodtatni szeretnénk. Bizonyos tekintetben még keresgélünk, kóstolgatunk, és az is benne van, hogy valami nem sikerül. A cél azonban világos, amihez elengedhetetlenek a nézők. Természetesen a Liliomfival nyitjuk a felújított színházat és az évadot, amit Keresztes Attila rendez. Egy hétre rá pedig már bemutatjuk a gyerekdarabunkat, az Ágacskát Márkó Eszter rendezésében. Aztán következik A király beszéde, amit Dósa Mátyás és Mészáros István főszereplésével Dicső Dániel állít színpadra. Idén még a Szín-Mű-Helyben is lesz egy bemutatónk, a New York-i komédia Szurdi Miklós rendezésében. Az új évet pedig a Koldusoperával kezdjük, amit Eszenyi Enikő állít színpadra, majd Csiszár Imre az Egy lócsiszár virágvasárnapját rendezi, ami Molnár László kollégánk jutalomjátéka lesz. Az utolsó előadásunk pedig Szabó Máté rendezésében A fösvény, amiben Mucsi Zoltán visszatér Szolnokra.

- Ez csak öt nagyszínpadi és egy szobaszínházi bemutató, ráadásul operett sincs benne.

- Keresgélünk, kóstolgatunk és a biztonsági játékra törekszünk. Az új színházat négy évvel ezelőtt tervezték, azóta elszabadultak az energiaárak, nem tudom megmondani, pontosan mennyibe fog kerülni a működtetése. A bérletek megújítása alapján azonban úgy tűnik, a nézők bizalmat szavaznak nekünk, tehát a lehetőségeinkhez mérten a legtöbbet kell kihoznunk az évadból. A Sirályt és A víg özvegyet például műsoron tartjuk itt az Aba-Novákban. A Szín-Mű-Helyben is tovább megy Az öldöklés istene, ami a 27 eddigi előadásával minden rekordot megdöntött. Ugyancsak marad az Őszi szonáta, amiben még sok van. Ha pedig még bírjuk, vagy a közönség igényelné, vannak még terveink.

- Eszenyi Enikő meghívását nem tartja kockázatosnak?

- Az ország egyik legkiemelkedőbb művésze. Amit lehetett, szerintem már számon kértek rajta, és azt hiszem, vezekelt is eleget. Megértem azokat, akiket esetleg megbántott. Mindannyian követünk el hibákat. De az nem lehet, hogy egy ekkora művészt veszni hagyunk.

- Azért Eszenyi Enikő felkérése legalább akkora bátorság az Ön részéről, mint tavaly Székely Krisztáé volt.

- Langyos vízben felesleges élni. Próbálnak besorolni ide vagy oda, de én egy dologban hiszek, a művészetben. Székely Kriszta miatt nagyon sokat kaptam mindaddig, amíg nem mutattuk be a Sirályt. Ezt Eszenyi Enikő miatt is vállalom. Nem akarok olyan emberekre haragudni, akik nem engem bántottak, miközben tolerálom azok fájdalmát, akiket bántottak. Hosszú folyamat volt, mire egymásra találtunk. Ebben a világban nagyon sok mindent helyre kell tenni. Csak akkor tudjuk megújítani a színházművészetünket, ha tényleg hidakat építünk, és átjárunk rajtuk.

- Három év után teljesen más körülmények között költözhetett vissza a színház a saját épületébe. Milyen évadra számít?

- Elismerem, hogy az előző évad egy kicsit a marketingről is szólt. Nem emeltünk árakat, a Szigligeti kanapéval is csábítottuk a nézőket. A jegyárakat biztos, hogy nem fogjuk tudni tartani, hiszen, ha az étel és a ruha drágul, mitől lenne olcsóbb pont a színház. Viszont az árakkal óvatosan kell bánnunk, hiszen nem szeretnénk nézőket veszíteni. Ha emelünk, azt is megnézzük, mivel tudunk többet nyújtani. Például a kényelmesebb, online jegyvásárlással. Biztos, hogy Szinetár tanár úrnak is igaza van, aki azt mondta: ahányszor új vagy felújított intézményt nyitott, annak mind drágább lett az üzemeltetése. A Szigligeti Színház felújításnak kezdete óta nemcsak az árak emelkedtek jelentősen, de mivel nem működtünk az épületben, nem is tudjuk, pontosan mennyibe kerül a működtetése. Nem lesz könnyű a következő időszak, és olyan sincs, hogy ne fájjon mindenkink, de ha összefogunk és megfogjuk egymás kezét, akkor túlélhetjük. Márpedig Szolnokon azt érzem, hogy összekapaszkodnak az intézmények, a nézőknek pedig fontos a kultúra. Abban is biztos vagyok, hogy az eredményesség dönti el, ki marad a felszínen és ki nem.

- Ugyanazzal zárnám, mint tavaly. Mikor lesz elégedett ezzel az évaddal, ha egy év múlva beszélgetünk?

- Erre most nem olyan egyszerű válaszolni, mint egy éve. Sőt, talán nem is lehet válaszolni, de nem akarom megkerülni a kérdést. Hiszek abban, hogy a nehézségekkel együtt nagyon termékeny időszak előtt áll Magyarország, amiben a művészeknek az a feladatuk, hogy határozottan, tudatosan szolgálják a közönséget. Tavaly úgy válaszoltam tele önbizalommal, hogy nem tudtam, mire vállalkozok. Most tudom, miként azt is, hogy támaszkodhatok az előző évadomra. Az a célom, hogy a legkevesebb sérüléssel érjünk az évad végére, és ha jövőre is itt, vagyis a színház igazgatói szobájában fogunk beszélgetni, örülni fogok.