Archívum
Archívumban megtalálhatja az összes korábban megjelent cikket, több szempont szerint csoportosítva.
Találatok
Találat: 0 db
Album

A Ságvárin az ötvenes évek végén
A szolnoki Szapáry utcában felépített Nemzeti szálló e kép készítésekor még fogadott vendégeket, igaz már nem a 7-es számú telken állt, hanem Ságvári utca 22. volt a címe. Fodor Dániel egykori szállodája a fotózáskor alig hatvanéves lehetett, és a mellette álló Czinóber-ház is csak 25 körüli akkor.
AKB

Veszteségek halmozása
Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.
SzoborPark

Két lány a papírgyárnál
Feltűnt már Önöknek, hogy Szolnokon milyen sok, fiatal lányt ábrázoló szobor van? Közülük az egyik, talán kevésbé ismert a néhai papírgyár előtt álló páros, amelynek sem a pontos felállítási idejét, sem a valódi címét nem tudjuk. Így akár új értelmet is adhatunk neki.