Felénk

Szolnok hatvan körül, fölülről (4. rész)

2018. december 20.

Amikor először kezdtem bogarászni ezt a lassan hatvan éves, szolnoki légifelvételt, azt gondoltam, a Tisza belvárosi oldal az izgalmasabb. Kicsit bajban is voltam, hogy miről írok majd a negyedik részben. Aztán rá kellett jönnöm, a még "nem létező" Tiszaliget is tele van érdekességekkel.

(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. november 29-én jelent meg először.)

Kezdjük azzal, hogy ez a fotó a mai belvárosi Tisza-híd építése idején - 1958-1962 között - készült. És tegyük is mindjárt hozzá, hogy az a beruházás nemcsak a háború után ideiglenes jelleggel felállított híd cseréjét szolgálta, hanem amint e képen látható, a Százlábú hidat is érintette. A felvételen ugyanis a Tiszaliget előtt futó 4-es út ideiglenes nyomvonalon fut, merthogy az ártéren átvezető, több lábon álló hidat még csak alapozták. Jobban megnézve a képet, a két híd építését, az ideiglenes hidakat és nyomvonalat, a folyó két partján kialakított felvonulási területeket és épületeket, egyértelmű, hogy ez egy hatalmas beruházás volt. Mai áron számolva csak erre az alig ötszáz méteres szakaszra legalább 30-40 milliárd forintot el kellett költeni, hiszen nemcsak két műtárgy és egy hatalmas töltés épült, hanem a közművek átvezetését is ki kellett alakítani. Azt hiszem, nyugodtan hozzátehetjük, hogy tulajdonképpen ez a beruházás volt azoknak a további építkezéseknek a nyitánya, amelyek a következő két évtizedben, kis túlzással a város alapításának 900 éves évfordulójához kapcsolódva történtek Szolnokon.

A bevezetőben említett "nem létező" Tiszaliget kitételt természetesen pontosítanom kell, és helyesebb valahogy úgy fogalmazni: a ma ismert Tiszaligetből e fotó készítésekor még semmi sem volt meg. Ugyanakkor jól látható, hogy a Ligetnek az eredeti, sőt a talán a XIX. század végétől létező szórakoztató, pihenő funkciója már 1960 körül is működött. Belenagyítva a fotóba ugyanis kitűnik, hogy a mai Touring hotel és a volt Aranylakat mögötti területen már ott volt a szolnoki Vidámpark. Azok a kör alakú építmények ugyanis nem valamiféle UFO-k nyomai, hanem sergők és körhinták képei. A láncos-székes nagy körhinta árnyéka egészen tisztán kivehető, ami mellett szerintem a hajóhinták sorakoznak, míg a Tisza felé két-három kisebb sergő nyomait láthatjuk. Személyes emlékeim nem lehetnek erről a helyről - remélem, a cikk megjelenése után kapok majd ilyeneket -, de nekem úgy tűnik, a szögletes épületek részben a park kiszolgálói lehettek.

Ám nem a vidámpark az egyetlen szórakoztató produkció a korabeli Ligetben. A Vidámpark után, körülbelül a mai Sportcsarnok és az előtte lévő parkoló helyén ott a Szolnoki Úttörővasút. Legalábbis semmi más tippem nincs a keresztben fekvő talpfákkal körbefutó nyomvonalra, aminek a Vidámpark felé eső oldalán mintha egy szerelvény is várakozna. A bizonytalanság csak azért van bennem, mert egészen eddig úgy tudtam, hogy a tiszaligeti kisvasút a mai stadion mellől indulva, a gát mellett futva, a csónakázó-tó nem a strand felőli oldalán haladt az úgynevezett KISZ-táborig, és közben egyetlen megállója volt. Ráadásul ennek a nyoma, még mindig fellelhető a tó és a gát közötti dzsindzsában. Ha ezen a légifelvételen valóban körbefutó sínek látszanak, akkor három megoldás lehetséges: volt a fent említett nyomvonal előtt egy másik, avagy a fentebb említett nyomvonal nem létezett, csak ez a körbefutó kisvasút, avagy rosszul látok, és ez valami más. De, akkor mi? Így nem tehetek mást, mint a kortársak emlékezetére próbálok hagyatkozni, és szépen kérem őket, segítsenek a rejtély megoldásában! Volt kisvasút a Vidámpark mögött a hatvanas évek fordulóján vagy sem? És ha volt, akkor az nagyjából az ezen a képen látható nyomvonalon futott? (Előre is köszönöm!)

És, ha már segítségkérés, akkor beszéljünk a Tiszaligeti Stadion helyén látható focipályáról is! Merthogy nemcsak a pálya sziluettje vehető ki egészen egyértelműen, de a két kapu, előttük a "felfestések", sőt talán a kezdőkör is jól látható. Amiből csak azt a következtetést tudom levonni, hogy jóval a Stadion felépítése előtt azon a helyen már volt egy focipálya. Az viszont kérdés számomra, hogy vajon melyik csapatot szolgálta, hiszen a képen láthatónál sokkal jobb állapotú pályák voltak a mai Interspar helyén, illetve a MÁV strand mellett, de talán már a cukorgyári és a vegyiművek pályái is léteztek. Ráadásul ez kicsit úgy néz ki, mint egy faluvégi grund.

Hogy mindezeken kívül mi volt még a Tiszaliget helyén bő hat évtizeddel ezelőtt? Jobbára erdő. Az biztos, hogy a Vidámparkon túl, a folyóparton a híd építéséhez kapcsolódó felvonulási terület lehetett, amit azonban inkább a Tisza felől használtak, sem mint a szárazföldön átvágva. Távolabb, nagyjából a Verseghyvel átellenben látszik egy nagyobb tisztás, ami akár egy kezdetleges táborhely is lehetett. Merthogy úgy tudom, az ötvenes években már volt táboroztatás a Ligetben, és más, erre alkalmas helyet nem tudok felfedezni. Ugyanis mindannak, amit ma Tiszaligetként emlegetünk lényegében még se híre, se hamva: a strandot évekkel később, a sportlétesítményeket bő évtized múlva, az első szállodát és motelt másfél évtizeddel később kezdték építeni, mint ahogy ezt a fotót arról az ismeretlen céllal felszálló repülőről elkészítették volna.

(A fentrol.hu oldalon is megtalálható, még mindig ismeretlen okból, időben és személy által készített felvétel alapján.)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Épül a víztorony
A nyolcvanas évek közepén egy-egy sötétebb őszi reggelen úgy tűnt, hogy Szolnok határában UFO szállt le. Ami naponta emelkedett.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Sokszorozott lányunk
Szolnok mellett Szentendrén és Nagyatádon még áll egy ugyanilyen szobor, csurgói és ózdi "testvéreinek" viszont bizonytalan a sorsa. Miként a pontos címét, úgy születése és felállítása évét sem lehet megállapítani Kucs Béla nőalakjának. Ami mindenütt szökőkút mellett térdelt.

A Szoborpark további képei