[arcOk]

Rangos díjjal debütálni

2019. április 25.

A költészet napján, a Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át Nagy Lea elsőkötetes költőnek a frissen alapított Debüt-díjat, a 2018-ben megjelent Légörvény című verseskötetéért. A tizennyolc éves, szolnoki kötődésű költővel a díj kapcsán a kötethez vezető útról beszélgettünk.

- Meglepődött, hogy Önnek ítélték ezt a rögtön Magyar Írószövetségi tagsággal is járó elismerést?

- A mai napig meglepődöm. Egy tizennyolc éves lánynak ez megtisztelő. Viszont megerősít abban, hogy nem olyan rossz, amit csinálok, és folytassam ezt a pályát. Emellett persze felelősség is, hiszen ezzel kikerültem a "magyar irodalom élet" szeme elé.

- Tudatosan készült "költői pályára"?

- Ha időrendi sorrendbe kellene állítanom "művészeti énjeimet, tevékenységeimet", akkor első helyen a balett állna, második a képzőművészet, azon belül is a festészet és szobrászat lenne, végül, de nem utolsó sorban pedig az irodalom, a költészet. A költészet mindig is jelen volt az életemben, de nem olyan tudatosan, mint az elmúlt két-három évben. Édesanyámnak is köszönhetem, hogy felfedezhettem a költészetet és a képzőművészetet. Kicsi koromban az ölébe ültetett, és kortárs költők verseit olvasta fel nekem. Aztán, amikor már tudtam olvasni, felváltva olvastunk fel órákon át. Nagyokat nevettünk, mert élveztük a szövegeket. Egy idő után pedig nemcsak olvastuk a költészetet, hanem néztük, hallgattuk is színészek előadásában. Szóval mindig is érdekelt a művészetnek ezen ága, de sosem gondoltam, hogy végül tudatosan ezzel fogok foglalkozni. Ha pedig valaki azt mondta volna három évvel ezelőtt, hogy nekem 2018-ban lesz egy könyvem, 2019-ben meg egy díjam, és az irodalom áll majd az életem középpontjában, akkor hangosan röhögtem volna.

- Édesapja is irodalommal foglalkozik. Befolyásolta?

- Hétéves korom óta minimális a kapcsolatunk, így a költészetem fejlődésében sem játszott szerepet.

- Akkor mégis hogyan, miért kezdett tudatosan versírással foglalkozni?

- Puszta játékból 2016 őszén beiratkoztam Petőcz András szépírói kurzusára, a Kodolányi János Egyetemre, és elkezdtem járni a Líra csoportba. Abban az egy évben indult el tulajdonképpen minden. Azt írtam a kurzus előtt Petőcz Andrásnak, hogy szeretném, ha megtanítana verset írni. Mint utólag kiderült, amikor először mutattam neki a verseimet, attól félt, hogy egy 16 éves kamaszlány patetikus írásait fogja olvasni. De nem így lett, sőt életem legelső három verse megjelent a Spanyolnátha című folyóiratban. A Spanyolnáthának illetve a Spanyolnátha kertfesztiválnak sokat köszönhetek, mert ott hallott felolvasni Zsille Gábor, a Magyar Napló főszerkesztője, aki felékért, hogy küldjek verseket Naplónak. Az hiszem, ettől lendültem bele észrevétlenül a versírásba, és azóta jelent meg versem a Nyugatban, a Várban, az Irodalomismeretben, az Esőben, a Budapestben, a Tiszatájban, a Vár Ucca Műhelyben, a Székelyföldben, a Pannon Tükörben, a Vörös Postakocsiban és a Parnasszusban is.

- Ám ez még mindig nem magyarázat arra, hogy tizenhét évesen kötete jelenjen meg.

- Amikor elküldtem a kéziratomat Szondi Bencének, a Napkút kiadóvezetőjének, nem gondoltam, hogy egyhamar könyv lesz belőle. Aztán mégis hamar megérkezett a válasz, hogy kiadásra érdemesnek találták a verseimet. És ezen is a mai napig meg tudok lepődni. A könyv összeállítása már könnyen ment, Petőcz András végig segített, együtt választottuk ki a kötetbe kerülő verseket. Aztán jött egy újabb váratlan meglepetés: az NKA támogatása, ami nélkül nehezen ment volna a könyv kiadása.

- Mennyire születtek tudatosan a végül Légörvény című kötetben megjelent versek?

- Először ezt is játékként fogtam fel. Csak idővel vált tudatossá a versírás, amikor megszületett a koncepció, hogy egy kicsit engem is kifejező világot hozzak létre a kötetben. A verseimben motívumként sokszor megjelenik a dohányzás vagy a bláz, a cigaretta. Ha elérem azt, hogy az olvasó láncdohányosnak tartson, az jó, mert azt jelenti, sikerült hitelesen eladnom magamat, pedig csak a verseimben dohányzom. Mint ahogyan Petőcz András a kötet utószavában is említi, a verseimet körbeöleli a szavak játéka, a szavak sajátossága, nem mindennapisága. Nem véletlenül választottam a Légörvény címet a kötetemnek, ugyanis ez fejezi ki leginkább a könyv metódusát. Az örvényembe hívom be az olvasót is.

- A könyv borítóját és az illusztrációkat is Ön készítette. Ezt azt jelenti, hogy a versek mellett vagy ellőtt ott maradt a képzőművészet?

- Az utóbbi időben a legboldogabb akkor vagyok, ha irodalommal foglalkozhatok, vagy ha festhetek. Készülőben van a második verseskötetem is, ami várhatóan Kőhullás címmel fog megjelenni. A borítóján szintén egy nő fog örvényleni csak épp nem légörvényben, hanem kőhullásban. Ehhez csinálok most egy sorozatot, a Nő címmel, amit augusztus végén a budapesti K. A. S. Galériában ki is állítok. Mindig azt terveztem, hogy a képzőművészeti pályát választom, noha kisebb koromban még a Táncművészeti Egyetem volt a cél. Jelenleg azonban az irodalomé és a költészeté a kiemelt hely az életemben, így, ha egyetemet kell majd megjelölnöm, akkor az ELTE bölcsészettudomány karát fogom megcélozni, magyar-horvát szakot. A horvát nyelvet szeretném minél jobban elsajátítani, hiszen az anyai nagyapám horvát volt, és a szüleim is anyanyelvi szinten beszélnek ezen a nyelven.

- Bár már nem Szolnokon él, azért sok minden köti a városhoz. Mire, kire emlékszik szívesen?

- Szolnokon születtem, de 2015 óta Pesten élek, a gimnáziumot is itt kezdtem el. Szolnokon a Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskolába jártam, ahonnan két pedagógusra emlékszem nagyon szívesen. Mert értékessé tették számomra az iskolát, támogattak, figyeltek rám, és nemcsak a tankönyvek tartalmának a visszamondása meg az osztályzatok voltak a fontosak számukra. Az egyikőjük Pándi Zsuzsanna, aki elsőtől ötödikig volt magyartanárnőm, viszont nyolcadikig támogatott, mellettem volt. A másik pedig Juhászné Zsákai Katalin, az iskola énektanára, aki fellépéseket szervezett nekünk például a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral. Sokat tudnék mesélni róluk, de azt hiszem, Szolnokon nem is nagyon akad olyan, aki ne ismerné őket.

(Fotók: Csákvári Zsigmond/kultura.hu)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Kossuth téri kis úttörők
Hogy azon a szép tavaszi délutánon, a hatvanas évek közepén kirendelték az úttörőket a Kossuth térre, vagy véletlenül kerültek egy bizonyos Horváth fotográfus gépe elé, nem tudhatjuk. A képeslappá lett fotó egy példánya azonban egy szép gesztus miatt kelt útra Szolnokról.

Az Album további képei
 

AKB

Bunkómegálló
A képen nem parkoló, hanem a Szapáry utcai buszmegálló látható. És persze nem buszok, hanem személyautók lettek megörökítve, amelyek között csak annyi a különbség, hogy az első csupán pár percre, a második néhány másodpercre, a harmadik pedig jóval hosszabb ideig várakozott ott. Szolnokon nincs már ebben semmi különös. Mondhatni, itt ez a természetes. Pár másodperccel a fotózás előtt a szabálytalankodók miatt egy csuklós busz nem fért be ebbe a megállóba. A sofőr mit tehetett? Elállta a Szapáry forgalmát. És a mögötte jövő autók? Hát így élünk mi Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Egy hős honvéd emléke
A József Attila és a Százados út kereszteződésében, az egykori laktanya sarkánál immár 85 éve emlékeztet tábla egy 90 évvel ezelőtti balesetre, amikor a közeli kubikgödörbe beszakadó Oreskó Sára és Herbst Jenő szerelmespárt Hanzély Pál honvédhadnagy és társai megmentették, ám a tiszt életét vesztette.

A Szoborpark további képei