[arcOk]

Rangos díjjal debütálni

2019. április 25.

A költészet napján, a Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át Nagy Lea elsőkötetes költőnek a frissen alapított Debüt-díjat, a 2018-ben megjelent Légörvény című verseskötetéért. A tizennyolc éves, szolnoki kötődésű költővel a díj kapcsán a kötethez vezető útról beszélgettünk.

- Meglepődött, hogy Önnek ítélték ezt a rögtön Magyar Írószövetségi tagsággal is járó elismerést?

- A mai napig meglepődöm. Egy tizennyolc éves lánynak ez megtisztelő. Viszont megerősít abban, hogy nem olyan rossz, amit csinálok, és folytassam ezt a pályát. Emellett persze felelősség is, hiszen ezzel kikerültem a "magyar irodalom élet" szeme elé.

- Tudatosan készült "költői pályára"?

- Ha időrendi sorrendbe kellene állítanom "művészeti énjeimet, tevékenységeimet", akkor első helyen a balett állna, második a képzőművészet, azon belül is a festészet és szobrászat lenne, végül, de nem utolsó sorban pedig az irodalom, a költészet. A költészet mindig is jelen volt az életemben, de nem olyan tudatosan, mint az elmúlt két-három évben. Édesanyámnak is köszönhetem, hogy felfedezhettem a költészetet és a képzőművészetet. Kicsi koromban az ölébe ültetett, és kortárs költők verseit olvasta fel nekem. Aztán, amikor már tudtam olvasni, felváltva olvastunk fel órákon át. Nagyokat nevettünk, mert élveztük a szövegeket. Egy idő után pedig nemcsak olvastuk a költészetet, hanem néztük, hallgattuk is színészek előadásában. Szóval mindig is érdekelt a művészetnek ezen ága, de sosem gondoltam, hogy végül tudatosan ezzel fogok foglalkozni. Ha pedig valaki azt mondta volna három évvel ezelőtt, hogy nekem 2018-ban lesz egy könyvem, 2019-ben meg egy díjam, és az irodalom áll majd az életem középpontjában, akkor hangosan röhögtem volna.

- Édesapja is irodalommal foglalkozik. Befolyásolta?

- Hétéves korom óta minimális a kapcsolatunk, így a költészetem fejlődésében sem játszott szerepet.

- Akkor mégis hogyan, miért kezdett tudatosan versírással foglalkozni?

- Puszta játékból 2016 őszén beiratkoztam Petőcz András szépírói kurzusára, a Kodolányi János Egyetemre, és elkezdtem járni a Líra csoportba. Abban az egy évben indult el tulajdonképpen minden. Azt írtam a kurzus előtt Petőcz Andrásnak, hogy szeretném, ha megtanítana verset írni. Mint utólag kiderült, amikor először mutattam neki a verseimet, attól félt, hogy egy 16 éves kamaszlány patetikus írásait fogja olvasni. De nem így lett, sőt életem legelső három verse megjelent a Spanyolnátha című folyóiratban. A Spanyolnáthának illetve a Spanyolnátha kertfesztiválnak sokat köszönhetek, mert ott hallott felolvasni Zsille Gábor, a Magyar Napló főszerkesztője, aki felékért, hogy küldjek verseket Naplónak. Az hiszem, ettől lendültem bele észrevétlenül a versírásba, és azóta jelent meg versem a Nyugatban, a Várban, az Irodalomismeretben, az Esőben, a Budapestben, a Tiszatájban, a Vár Ucca Műhelyben, a Székelyföldben, a Pannon Tükörben, a Vörös Postakocsiban és a Parnasszusban is.

- Ám ez még mindig nem magyarázat arra, hogy tizenhét évesen kötete jelenjen meg.

- Amikor elküldtem a kéziratomat Szondi Bencének, a Napkút kiadóvezetőjének, nem gondoltam, hogy egyhamar könyv lesz belőle. Aztán mégis hamar megérkezett a válasz, hogy kiadásra érdemesnek találták a verseimet. És ezen is a mai napig meg tudok lepődni. A könyv összeállítása már könnyen ment, Petőcz András végig segített, együtt választottuk ki a kötetbe kerülő verseket. Aztán jött egy újabb váratlan meglepetés: az NKA támogatása, ami nélkül nehezen ment volna a könyv kiadása.

- Mennyire születtek tudatosan a végül Légörvény című kötetben megjelent versek?

- Először ezt is játékként fogtam fel. Csak idővel vált tudatossá a versírás, amikor megszületett a koncepció, hogy egy kicsit engem is kifejező világot hozzak létre a kötetben. A verseimben motívumként sokszor megjelenik a dohányzás vagy a bláz, a cigaretta. Ha elérem azt, hogy az olvasó láncdohányosnak tartson, az jó, mert azt jelenti, sikerült hitelesen eladnom magamat, pedig csak a verseimben dohányzom. Mint ahogyan Petőcz András a kötet utószavában is említi, a verseimet körbeöleli a szavak játéka, a szavak sajátossága, nem mindennapisága. Nem véletlenül választottam a Légörvény címet a kötetemnek, ugyanis ez fejezi ki leginkább a könyv metódusát. Az örvényembe hívom be az olvasót is.

- A könyv borítóját és az illusztrációkat is Ön készítette. Ezt azt jelenti, hogy a versek mellett vagy ellőtt ott maradt a képzőművészet?

- Az utóbbi időben a legboldogabb akkor vagyok, ha irodalommal foglalkozhatok, vagy ha festhetek. Készülőben van a második verseskötetem is, ami várhatóan Kőhullás címmel fog megjelenni. A borítóján szintén egy nő fog örvényleni csak épp nem légörvényben, hanem kőhullásban. Ehhez csinálok most egy sorozatot, a Nő címmel, amit augusztus végén a budapesti K. A. S. Galériában ki is állítok. Mindig azt terveztem, hogy a képzőművészeti pályát választom, noha kisebb koromban még a Táncművészeti Egyetem volt a cél. Jelenleg azonban az irodalomé és a költészeté a kiemelt hely az életemben, így, ha egyetemet kell majd megjelölnöm, akkor az ELTE bölcsészettudomány karát fogom megcélozni, magyar-horvát szakot. A horvát nyelvet szeretném minél jobban elsajátítani, hiszen az anyai nagyapám horvát volt, és a szüleim is anyanyelvi szinten beszélnek ezen a nyelven.

- Bár már nem Szolnokon él, azért sok minden köti a városhoz. Mire, kire emlékszik szívesen?

- Szolnokon születtem, de 2015 óta Pesten élek, a gimnáziumot is itt kezdtem el. Szolnokon a Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskolába jártam, ahonnan két pedagógusra emlékszem nagyon szívesen. Mert értékessé tették számomra az iskolát, támogattak, figyeltek rám, és nemcsak a tankönyvek tartalmának a visszamondása meg az osztályzatok voltak a fontosak számukra. Az egyikőjük Pándi Zsuzsanna, aki elsőtől ötödikig volt magyartanárnőm, viszont nyolcadikig támogatott, mellettem volt. A másik pedig Juhászné Zsákai Katalin, az iskola énektanára, aki fellépéseket szervezett nekünk például a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral. Sokat tudnék mesélni róluk, de azt hiszem, Szolnokon nem is nagyon akad olyan, aki ne ismerné őket.

(Fotók: Csákvári Zsigmond/kultura.hu)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Unatkozó a Városháza utcában
Margit nagyon unatkozhatott a múlt század tízes éveiben Szolnokon. Legalábbis erről tanúskodik a Pesten maradt barátnőinek írt anziksz, amit Faragó Sándor kiadásában jelent meg levelezőlapon küldött, és képes oldalán mi ma bőven találhatunk nem unalmas látnivalót.

Az Album további képei
 

AKB

Az ott egy lyuk
A Szentháromság térrel szemben, az egykori kőolajos klub előtt, egy elég forgalmas járda mellett. Több hete tető és figyelmeztetés nélkül. Áldozatra várva. A szerencsében bízva. Hogy mire valók a közterület-felügyelők Szolnokon, régóta nem tudom. Hogy miért nincs gazdája az utcáknak, jó ideje nem értem. Hogy mire való egy önkormányzati képviselő, azt biztos félreértem. Miként a gondatlan veszélyeztetést is. Tehát az ott egy veszélyes lyuk. Én szóltam.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A szolnokivá lett Hild emlékére
Hild Viktor 47 évesen lett szolnoki az előző századfordulón, ám a rákövetkező bő negyedszázadban máig meghatározó személyisége lett a városnak. Emléktáblája egykori szolnoki otthonának falán található, az Arany János utca 19. szám alatt.

A Szoborpark további képei