[arcOk]

Mindig zsongjon a könyvtár!

2017. december 21.

Hétszázezer kötet, 58 kolléga, 6 telephely, 45 kiskönyvtár a megyében. Számokban ezekért felel Czakóné Gacov Katalin, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény alig egy éve kinevezett igazgatója. A lényeg azonban a számok mögött, a könyvekben és az emberekben van.

(Évzáró ismétlés: Ez az írás 2017. augusztus 31-én jelent meg először.)

- Egy fiatal könyvtárigazgatóról úgy képzeli az ember, hogy tudatosan készült erre a pályára, és egész életében csak könyvtárban dolgozott.

- Érettségi előtt csak abban voltam biztos, hogy nem matematikával szeretnék foglalkozni. De hogy mi akarok lenni, az nem volt világos. A Tiszaparti Gimnáziumba jártam, latint is tanultam, úgyhogy jó lett volna a történelemmel vagy a magyarral kezdeni valamit. Mivel azonban nem voltunk abban a helyzetben, hogy nappalin tanulhassak tovább, viszont az osztályfőnököm nagyon szorgalmazta a felvételit, olyasmit kerestem, ami közel van és levelezőn is elvégezhető. Így vettek fel a Jászberényi Tanítóképző Főiskola könyvtáros szakára.

- Akkor tizennyolc évesen eldőlt a sorsa?

- Nemcsak felvettek, de a Tisza és a Nemzeti mozi büféjében töltött rövid idő után elkezdtem dolgozni a városi könyvtárban is. A főiskolai első óra, a Könyvtár és társadalom című előadás viszont annyira elvette a kedvemet az egésztől, hogy azonnal lerohantam a tanulmányi osztályra kiiratkozni. Szerencsére az ügyintéző rábeszélt, hogy csak halasszak egy évet, aztán meglátom. Decemberben a könyvtáros asszisztensi munkám is véget ért, mert nem tudtak tovább foglalkoztatni, mint pályakezdőt. Így elmentem egy magáncéghez adminisztrátornak. A főnököm, mint a saját gyerekeit úgy bíztatott, hogy tanuljak, kell a diploma. Így egy évvel később visszamentem a főiskolára.

- És kibírta az első órát?

- Naná, hiszen az már egy teljesen más szemléletű könyvtárosi világról szólt. Abban már rengeteg szó esett az informatikáról, a logikáról, a programozásról, ami engem mindig érdekelt. Rövid idő alatt beleszerettem a szakmába.

- Mikor lett újra könyvtári dolgozó?

- 2002-ben vettek fel a Szolnoki Főiskola könyvtárába, ahonnan 2015 végén jöttem át ide.

- A könyvtáros szakmában van valamiféle ranglétra, amit végig lehet járni?

- A városi könyvtárban asszisztensként kezdtem, címkéztem, pakoltam, olyan munkát végeztem, amihez nem kell képzettség. Nem szeretném egyik munkaterületet sem a másik fölé helyezni, egymást kiegészítik, egyformán fontosak. A Főiskola könyvtárában az volt a jó, hogy mindent kipróbálhattam. Kölcsönöztem, állományt dolgoztam fel, tájékoztatóban voltam, sőt egy idő után könyvtárhasználati és digitális írástudás órákat is tartottam a hallgatóknak. Akkoriban még nem volt minden szobában számítógép, meg internet. Főleg az idősebb, levelezős hallgatóknak mi tanítottuk meg, hogyan kell adatbázisokban kutakodni. Abban az időben még az is természetes volt, hogy egy szakdolgozathoz nyomtatott forrásokat, folyóiratokat is fel kell használni. Nagyon jó csapat volt ott, lehetett fejlődni, érdekes dolgokat csinálni. Szerettem ott dolgozni.

- Közben nem érintette meg a gazdaságtudomány, a kereskedelem? Nem csábult el?

- A szüleim kereskedők voltak, mindig a piacról éltek, talán ezért sem szerettem volna ilyesmivel foglalkozni. Pedig a Főiskola könyvtárában a kereskedelmi és marketing folyóiratok szemlézése is a feladatom volt, így jó pár évig naprakész voltam azon a területen. Munka mellett inkább informatikus könyvtáros szakon szereztem egyetemi diplomát Szegeden.

- Miért hagyta ott a Főiskola könyvtárát, ha szerette? Már igazgatónak jött?

- Dehogy, helyettesnek. És először nem is akartam otthagyni a Főiskolát. Amíg 2012-től három évig gyesen voltam, végiggondoltam, mivel szeretnék utána foglalkozni. És mivel arra jutottam, hogy szeretek könyvtáros lenni, a Főiskolán képzeltem el a jövőmet. Csakhogy abban a három évben ott sok minden megváltozott, már nem éreztem kihívásnak a feladatot, hiszen időközben nagyon sok továbbképzésen vettem részt. A főnököm sokáig azt gondolta, én leszek az utódja, lehetőséget adott vezetői feladatok gyakorlására is, végül ő volt az egyik, aki rábeszélt, hogy próbáljam meg, jöjjek át. Ahogy arra is, hogy adjam be az igazgatói pályázatomat.

- Akkor volt már helyismerete, amikor igazgató lett. De azért érték meglepetések?

- Tavaly október elsejével neveztek ki, amikor nálunk az Országos Könyvtári Napok szoktak lenni, rengeteg eseménnyel. Úgyhogy először időm se volt felfogni, mi történik velem. Csak akkor szembesültem a dologgal, amikor megállított az egyik munkatárs, hogy felmond. Világossá lett, hogy az intézményvezetés nemcsak a könyvekről meg az olvasókról szól, hanem például HR-ről, számokról, beszámolókról, egyeztetésekről, csupa olyasmiről, amit könyvtár szakon nem tanítanak. Szerencsém, hogy olyan helyettesekkel és kollégákkal dolgozhatok, akik nemcsak elfogadtak, de mindenben segítenek. A megyei könyvtárban sok olyan terület van, amit nem ismertem, egy csomó dolgot magának kell megtanulnia az embernek, és ilyenkor nagyon jó, ha van kiktől kérdezni. Ennek ellenére múlnak el úgy napok, hogy ki se tudom tenni a lábam az irodámból. Pedig néha nagyon hiányzik a könyvek közelsége. Például egy kis könyvpakolás. Amiből idén nyáron is kimaradtam, pedig megcseréltük az első és a második emelet között az olvasótermet és a kölcsönzőt.

- Bár sokan úgy tekintenek önre, mint az elődeire, hogy a könyvtár igazgató. De azért ez ennél jóval több. Mi mindent irányít?

- Nem véletlenül szerepel a nevünkben a közművelődési intézmény. Az Abonyi úti és a Tallinn városrészi fiókkönyvtárak mellett ugyanis hozzánk tartozik a Szandaszőlősi Művelődési Ház és a Könyvtár, a Kertvárosi Közösségi Ház, és a korábbi városi könyvtár, a Széchenyi lakótelepen lévő Zöldház is. Emellett pedig van egyfajta módszertani, szakmai továbbképzési feladatunk, illetve a megye negyvenöt kisebb településén végzünk könyvtárellátási feladatot, azaz a helyben biztosított lehetőségekhez korszerű infrastruktúrát, új dokumentumokat és szakmai segítséget adunk.

- És ezeket a könyvtárakat is mind ismeri?

- Még nem az összeset, de a legtöbb helyen már jártam is. Sőt, van olyan település, ahol az elmúlt évben a könyvtár megújításában is közre tudtunk működni.

- Akkor az elmúlt egy éve alatt az is látszik már, hogy merre tart a Verseghy könyvtár az irányítása alatt?

- Tényleg szerencsés vagyok, mert az elmúlt évben sorra jelentek meg olyan uniós pályázatok, amelyek rímelnek az általam megfogalmazott vezetői koncepcióra. Ezeket májusig be is adtuk, így ha nyerünk, az ötödik év végére sok minden megvalósulhat abból, amit terveztem, és ami azóta átkerült az intézményi stratégiánkba is. Remélem, lesz digitális laborunk, a gyerekkönyvtárban népmese pontunk, modern informatikai rendszerünk, ami akár az önálló kölcsönzést is lehetővé teszi, és a Minősített könyvtár címet is sikerül megszereznünk, ami egy hatalmas szakmai kihívás, de a többivel együtt az olvasókat szolgálja majd.

- Ki ma a tipikus könyvtárba járó?

- Az idősebbek. Ami nem baj, hiszen nekik is rengeteget tudunk adni, olykor meglepő dolgokban kérik a segítségünket. Az igazi probléma inkább, hogy amíg valaki iskolába jár, addig többé-kevésbé rendszeres könyvtárlátogató. Aztán, amikor elkezd dolgozni, elmaradozik. A családalapítás után, amikor újra kisgyerek vagy iskolás van a családban, szülőként újra sokan visszatérnek. Majd ismét jön egy kimaradás. Korábban is hasonló volt a helyzet, csakhogy közben az internet és az okostelefonok révén komoly konkurenciát kaptunk.

- Ennek ellenére nekem az az érzésem, hogy Szolnokon nem áll vesztésre a könyvtár.

- Talán, mert időben felismerte a könyvtár, hogy a reklámra és a marketingre is oda kell figyelnünk. Korábban nem volt jellemző erre a szakmára ez a magamutogatás. De be kell látni, hogy szükség van rá. El kell tudnunk mondani, hogy hozzánk nemcsak könyvekért lehet bejönni, de az egész pici gyerekeknek szóló programoktól, az iskolásokon át a felnőttekig, sőt a nyugdíjasoknak is vannak eseményeink. Az a cél, hogy mindig zsongjon a könyvtár.

- Sokáig arra panaszkodtak a könyvtárosok, hogy nincs elég pénz az állománygyarapításra. Ma már meg tudják venni, amit kell vagy szeretnének?

- Évente 15 millió forintot költhetünk vásárlásra. Ami elég, mégsem egyszerű a feladat. Részben azért, mert el kell fogadni, hogy lerongyolódott könyvekkel nem vagyunk versenyképesek, tehát hiába sorakoznak a polcon, időnként új Vernéket is vásárolnunk kell. Másrészt, ma már olyan hatalmas a kínálat, hogy komoly szaktudást igényel annak eldöntése, mit vegyünk, és melyik könyvből hány példány kell. Mert lehet, hogy egy divatos könyvből ma akár ötvenet is kivennének, de mit csinálunk vele fél vagy egy év múlva. A könyvtárosok ugyanis nem szeretnek selejtezni.

- És nem unják meg olykor a könyveket? Önnek például van kedve olvasni azután, hogy az egész napját itt töltötte?

- Hát hogyne! Igaz, mostanában fegyelmeznem kell magamat, és nem veszek a kezembe olyan regényeket, amikről tudom, hogy nem lehet lerakni. Mert emellett van két óvodás gyerekem, háztartásom, és képezni is kellene magam, így ha tehetem, most főleg szakkönyveket bújok. De azért, ha nagyon ki akarok kapcsolódni, akkor is olvasok. A nyáron például Háy János új könyve volt a kedvencem.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

105 éves délután a Kossuth téren
Úgy sejtem, hogy Szolnok főteréről készült a legtöbb képeslap a második világháború előtt. Nem véletlen, hogy évente legalább egy a blogSzolnok Album rovatában is feltűnik. Most például ez az 1911-ben postázott, valószínűleg egy hétköznap délután készített fotót használó lap.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Szolnoki guanó
Még néhány év és megnyitható az első szolnoki guanó bánya, így a város már nemcsak a műtrágya, de a magas foszfor- és nitrogéntartalmú, állati eredetű talajjavítóról is híres lehet. Addig már csak azt kell megoldani, hogy a Szapáry és a Kreutzer köz - egykori Sütő köz - sarkán megnyíló bánya ne fertőzze meg és pusztítsa ki a város lakosságát. Ám ettől nem igazán kell tartani, mert mind a helyi közterületesek, mind a közegészségügyi szervek hasonló módon tesznek madárürülék felhalmozódására a megyeszékhely közepén, mint maguk a szárnyasok. Büszkén jelenthetjük: Szolnokon ma még "sz@rnak, bajnak nincs gazdája", zavartalanul épülhetnek a guanó-hegyek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A küzdelem emlékhelye
Látszólag csak négy emléktábla meg egy régi faldarab. A valóságban azonban Szolnok legújabb kori történetének egyik fontos emlékhelye. Ráadásul nagyon jól kigondolva, ami miatt a város egyik legfontosabb turisztikai látványossága is lehetne. Szeretnünk kellene.

A Szoborpark további képei